Az ArtReview mianmari művészek és kurátorok személyes beszámolóit közölte a katonai puccs nyomán kialakult helyzetről. Február elsején katonai hatalomátvétel zajlott Mianmarban, a puccsisták őrizetbe vették Aung San Suu Kyi kormányfőt és Win Myint elnököt. Az országban több helyen kezdődtek tiltakozások és tömegtüntetések, a katonaság éles lőfegyvert is használt a demonstrálók ellen, akik az ország választott vezetőinek szabadon engedését és a demokratikus kormányzás visszaállítását követelik.
Az ArtReview három, Yangonban élő művész személyes beszámolóját közli a kialakult helyzetről és arról, hogy ők hogyan élték meg a hatalomátvétel napját és az azóta tartó időszakot, milyennek látják az elmúlt hetekben fellángolt tiltakozó mozgalmakat.
Sai Htin Linn Htet kurátor és multimédia művész először azt hitte, csak egy „beteg tréfa”, hogy Aung San Suu Kyi-t letartóztatták a Min Aung Hlaing tábornok vezette puccsisták. Amikor azonban a BBC is beszámolt a történésekről, szembesült azzal, hogy mindez tényleg a valóság. Sőt, azzal is, hogy apja, aki politikai szereplő, szintén veszélyben van. „Aztán megtudtam, hogy őt is letartóztatták. A partnerem a káoszra úgy reagált, hogy azonnal összecsomagolt, mert nem tudhatjuk, mi követezik” – írja beszámolójában a művész, aki, mint mondja, biztonságos helyről még üzenetet tudott küldeni külföldön élő barátainak, mielőtt lekapcsolták volna a netet és a családját házi őrizetbe helyezték volna.
Százakat tartóztattak le február folyamán, köztük politikusokat, aktivistákat, írókat, művészeket is. Sai Htin Linn Htet szerint azonban a városokban az ellenállás és a kreativitás új formái jelentek meg rögtön a puccsot követően. „Egy új művészeti formával szembesültem: a tiltakozás és a polgári engedetlenség művészetével. A kreativitás csúcsra jár, az emberek nemzetközi figyelmet tudnak generálni az üzeneteikkel. Rossz generációval kezdtek ki és a legrosszabbkor tették. A tiltakozások motorja a fiatalság, mémeket és jelmezes színjátékokat visznek ki az utcára, a diktátor Min Aung Hlaing koporsóját égetik, imákat küldenek a szellemek felé a tábornok megbüntetésére, földművesek, LGBTQ aktivisták és zenészek tüntetnek együtt békésen és kikiabálják a lelküket a szabadságért. Szóval, ha engem kérdeznek, szerintem ők az igazi művészek most itt, és a tüntetés az ő színpaduk.”
Aye Ko képzőművész, a Zero Art Space nevű kiállítóhely alapítója az ország nemzetközileg legismertebb képzőművészei közé tartozik, aki az előző diktatúra alatt politikai okokból három évet töltött börtönben. Az Aura Asia Project weboldala idézi fel, hogy 1990-ben Art90 néven művészcsoportot alapított, nem sokkal később letartóztatták, 1993-ban szabadult. Most így összegez: „Megint beléptünk a sötétségbe”. Aye Ko is a fiatalokban bízik: „Nagyon aktívak a katonai puccs elleni mozgalomban. Használják a közösségi médiát és a technológiai platformokat a harcban. Nagyon gyorsan képesek kapcsolatot teremteni, az 1988-as demokráciapárti tiltakozások idején ez még sokkal nehezebb volt.” Aye Ko szerint a művészek is kiveszik a részüket az ellenállásból, elsősorban azzal, hogy jótékonysági akciókkal támogatják a Polgári Ellenállási Mozgalmat, és a nemzetközi kapcsolataikat használják fel további támogatások megszerzésére.
Moe Satt performert és konceptuális művészt is idézi a lap. A február elsejei puccs hírére az jutott eszébe, hogy húsz évig élt elnyomásban, és nem akarja, hogy a gyereke ugyanezen menjen keresztül. „Nem akarom, hogy a félelem kultúrájában nőjön fel” – mondja. „Az első este az emberek edényeket és serpenyőket ütöttek, tiltakozásul. Csak néhány háztartás vett benne részt. Második nap, ahogy terjedt a hír, egyre többen és többen csatlakoztak. Először csak öt percig csaptak zajt, aztán egyre tovább és tovább, az emberek dühe erősebb, emelkedik, mint a dagály.”
Sai Htin Linn Htet „tipikus orwelli társadalomként” jellemzi az állapotokat, amelyek február eleje óta kialakultak. „Mianmar puccsról puccsra lépdel és az ország minden ilyen alkalommal leromlik. Nem kérdés, hogy a polgárháborúk, a népirtások, a jogsértések gyökere a hadsereg. Sokan közülünk adottnak vették, hogy egy ilyen visszalépésre már nem kell számítani.”
Moe Satt is kiemeli, hogy számos képzőművész a művei utcai eladásával és a bevétel felajánlásával támogatja a civil ellenállást. A tiltakozás egyezményes jele az Éhezők viadala című filmtrilógiából ismert, három felemelt ujj lett. „Szelfizünk, a felemelt három ujjunkkal. Éjszaka a falakon vetítések jelennek meg, képek és szövegek, a Z generáció munkái, amelyek arra buzdítanak, vegyél részt a polgári engedetlenségben. Ez a végjáték a polgárok és a hadsereg számára is. Február 10-én a rendőrség lelőtt egy tizenkilenc éves lányt, egy békés tüntetőt. A neten nagyon gyorsan azonosították a rendőrt, az otthonát, az ügyeit, ha pedig a társadalom kiközösíti a hozzátartozóit, mint egy gyilkos családját, akkor ez talán elrettenti a jövőbeni elkövetőket. Túlél-e a diktatúra? Vagy győznek-e az emberek? Nem szabad, hogy ez a forradalom túl hosszú legyen.”
Nyitókép: Moe Satt: Captain /Tiger /Gun, 2019. Still. Performance. / Delphina Foundation