A sort, két és fél nap személyes tapasztalatait összefoglalva, a különböző vásárok, fórumok és kiállítások áttekintésével kezdjük, kiemelve a legnagyobb hagyományokkal rendelkező bécsi kortárs vásárt, a Vienna Contemporary-t (VC), de lehetőség szerint kitérünk az ezekben a napokban tartott többi rendezvényre és kiállításra is, melyek egy része szerencsére még hetekig megtekinthető lesz; ezek önmagukban is megérnek egy bécsi kiruccanást.
A bécsi vásárhelyzettel, a Vienna Contemporary idei újdonságaival és magyar szereplőivel előzetes híradásunkban már foglalkoztunk; annak ismétlésétől eltekintünk, inkább a helyszíni tapasztalatokról számolunk be. Ezek annál is inkább izgalmasak, mert a vásárnak idén több vonatkozásban is egyfajta lakmuszpapír szerepe volt. Mivel a VC Európa első nagyobb őszi vásárai közé tartozik, itt lehetett lemérni, mennyire hatnak hosszabb távon az érdeklődésre és a vásárlási kedvre azok a negatív tényezők – így mindenekelőtt a szomszédságunkban zajló háború, annak minden gazdasági és társadalmi következményével –, melyek ugyan nagyrészt már az első félévben is jelen voltak, de akkor még reménykedni lehetett viszonylag gyors rendezésükben és a „normalitáshoz” való visszatérésben. Másfelől most lehetett felmérni, milyen irányba megy a vásár a tulajdonosi kör megújulása után és hogyan reagál egy komolyan veendő piaci versenytárs tavalyi megjelenésére. (Tavasszal, elnöki funkciójáról is lemondva, kiszállt a vásárt üzemeltető cégből annak orosz tulajdonosa, helyét osztrák magánszemélyek, illetve cégeik vették át.)
Az első benyomás egy vásáron nagyban függ a helyszíntől – a VC idén ismét költözött, ezúttal minden korábbinál központibb helyre, a Ring mentén elnyúló városi park neoreneszánsz palotájába, a Kursalon Wienbe. A döntés előzetesen nem váltott ki egyértelmű lelkesedést; sokak szerint egy kortárs vásárhoz jobban illett a bécsi vásárváros semleges hatású pavilonja, ami hosszú ideig adott otthont a rendezvénynek, majd az ugyancsak évekig „szolgált” Marxhalle indusztriális környezete. Az új helyszín legnagyobb előnye, ezt a szervezők nem győzték hangsúlyozni, a központi fekvés, a gyalogosan is könnyűszerrel leküzdhető rövid távolság a vásár és a kiállító helyi galériák jelentős részének székhelye, illetve a vásár és az osztrák főváros számos vezető múzeuma között. Ugyanakkor sokak szerint az épület flair-je, elegánsan kialakított termei inkább illenének egy klasszikus mestereket felvonultató vásárhoz, mint a kortársakhoz. Akik ezt mondják, vélhetően nem jártak az épület alagsorában, ami még egy átlagos állagú épülethez is méltatlan lenne; itt kapott helyet a vásár kurált szekciója, benne nyolc 40 év alatti osztrák, illetve életével, munkásságával Ausztriához kötődő alkotó szóló show-jával. A szekció kurátornak a ljubljanai Tjaša Pogačart kérték fel. A nyolc művész közül a lengyel Agnieszka Polska számít befutottnak – őt a helyi Georg Kargl Fine Arts mutatta be – a többiek a feltörekvő művészek kategóriájába sorolhatók. A kiállító magyar galériák közül az acb Galéria kapott itt helyet a bosznia-hercegovinai Selma Selman egyéni tárlatával.
A fő szekciók a földszint és az első emelet termeit töltötték meg. A kiállító 62 galéria többsége ezekben kapott – többnyire nagyon szűkös – helyet. Főleg a standok minimális mélysége okozott gondot (a kiadási oldalon persze könnyebbséget) a kiállítóknak, hiszen háromdimenziós művek prezentálására, legyenek azok plasztikák vagy installációk, alig volt mód, szinte csak azt lehetett bemutatni, ami falra akasztható – azaz festményt, grafikát, fotót. A műfaji sokszínűség így meglehetősen korlátozott volt – igaz, a nemzetközi műkereskedelmi adatbázisok tanulsága szerint a vásárlók túlnyomó többsége továbbra is ezeket a műfajokat kedveli. A standok annyira betöltötték a rendelkezésre álló teret, hogy a jövőben szinte csak „kihalásos alapon” lehet majd bekerülni a kiállítók közé. Bérelt helyek persze nincsenek, a részvétel a VC-n meghívásos alapon történik. (A kritériumokról, a résztvevői kör kialakításának gyakorlatáról – és sok egyéb, a vásárral összefüggő kérdésről – részletesebben lesz szó a vásár művészeti igazgatójával készített interjúnkban.)
A kiállító galériák, standjaikon 17 ország 194 művészének alkotásaival 40-40%-ban voltak helyiek, vagy észak-, közép- és délkelet-európaiak – fontos hangsúlyozni, hogy a szervezők a Keletet nem a korábbi szovjet befolyási övezet szinonimájaként értelmezték, hanem földrajzilag. És tulajdonképpen ez volt az egyetlen arány, aminek a betartására a meghívások kiküldésénél gondosan ügyeltek, hiszen a térségről, ami a VC fő fókusza, csak akkor lehet érdemben beszélni, ha a térség galériáinak reprezentációja kellőképpen nagy. Mint a vásár művészeti igazgatója is hangsúlyozta, a résztvevő galériákat semmiben nem korlátozták; nem írtak elő kiemelt témákat vagy például a nők minimális arányát a kiállító művészek között. A trendeknek ellenállva nem csináltak külön digitális művészeti szekciót sem, igaz, egy NFT-árverést azért tartottak a kortárs ukrán művészet támogatására. A fenti koncepciónak megfelelően a vásár, ha műfajilag az előbb említett okokból nem is, de stiláris, tematikus és technikai értelemben meglehetősen színes képet mutatott, összességében jó színvonalon. A Knoll Galéria standján Birkás Ákos képei előtt álló magyar gyűjtő ottjártamkor úgy foglalta össze éppen telefonon valakinek a látottakat, hogy „nagyon szűk a hely, de nagyon jó képek vannak” és ezzel egyet is lehet érteni, a magyar standokra vonatkoztatva is, melyek kínálatát beharangozó cikkünkben már bemutattuk. A Glassyard standján szereplő Csörgő Attila egyébként azon nagyon kevés művész közé tartozott, akinek munkáit két standon is látni lehetett, igaz különböző korszakokból. A művészt régóta képviselő, immáron berlini Gregor Podnar egy régi munkáját hozta el, míg a budapesti Glassyard újabb műveivel szerepelt.
Különösen komoly sikert hozott a vásár az acb Galéria számára: standja elnyerte a vizuális művészetek ausztriai szerzői jogkezelésével foglalkozó cég, a Bildrecht által alapított és felügyelt, a vásár legjobb standjának odaítélt, 4.000 euróval dotált díjat. A díj már a vásár első napján átadásra került, tovább fokozva az érdeklődést a stand iránt, ami nem maradt ki egyetlen, a vásárlátogatók számára szervezett vezetés útvonalából sem. A galeristákból, múzeumi szakemberekből és a Bildrecht képviselőiből álló zsűri indoklása szerint „Selma Selman (*1991 Ružica, Bosznia-Hercegovina) önéletrajzi elemekre épülő műveiben felforgatja a társadalmi hierarchiákat és a nemi szerep-modelleket. Műveinek szemlélőit önbizalomról tanúskodó erőteljes attitűdjével győzi meg, melyben érvényesül a mű durva anyaga és érzékeny, esztétikus megvalósítása közötti kölcsönhatás”.
A többi magyar kiállító is jelentős érdeklődésről és többségük már az első napon is eladásokról számolt be, főként külföldi gyűjtőknek; az ismert hazai gyűjtők talán a korábbiaknál kisebb számban jöttek el Bécsbe.
A standok közül a magyarok mellett szubjektív módon egy-egy osztrák és olasz, valamint két ukrán galériát emelek ki. A Galerie Krinzinger anyagának kiváló minősége nem okozott meglepetést. Az osztrák sztárgaléria ezúttal nőművészeinek szentelte standját; Marina Abramović és Eva Schlegel fotói mellett az idén elhunyt Brigitte Kowanz fényobjektje várta az érdeklődőket. Geometrikus absztrakt munkákkal kevés galéria jelentkezett, így könnyebb volt kitűnnie a vásár két olasz kiállítója egyikének, a milánói 10 A.M. Art-nak, amely a szűk helyen hét művészének a minőséget tekintve is sűrű anyagát mutatta be.
Az ukrán galériák jól tudtak élni az irányukba megnyilvánuló fokozott érdeklődéssel és igen színvonalas anyaggal mutatkoztak be, melynek a Bécsbe való eljuttatása már önmagában is kihívást jelentett. Közülük a legismertebb a Voloshyn Gallery, mely a VC-vel párhuzamosan zajló New York-i The Armory Show-n is részt vesz. Oleksiy Sainak a stand központi alkotását jelentő festménye egy 2015-ös munkáját dolgozza át úgy, ahogy az idei tavaszi orosz bombatámadások megváltoztatták hazája tájait. Az eredetileg figuratív alkotás – egy tájkép – az erőszakos beavatkozás következtében szinte átmegy absztraktba, anélkül, hogy nyomon követhetetlenné tenné, mi történt valójában. A The Naked Room Pavlo Makov szóló show-ját mutatja be; a művész nevét legkésőbb azóta nagyon széles körben ismerik, hogy Kijevből kalandos úton Velencébe juttatott munkája képviseli Ukrajnát az idei képzőművészeti biennálén. Bécsben most a 64 éves művész különböző alkotói korszakaiból származó nagy méretű, papíralapú munkái láthatóak, melyek gazdag szimbólumrendszer segítségével, kifinomult technikával reflektálnak az ember és környezete konfliktusokkal terhelt viszonyára.
Az Ukrajnának szentelt kiemelt figyelem a vásár kísérő rendezvényeiben is megmutatkozott; a fentebb már említett NFT-árverés ennek csak egy apró szelete. A Statement különprogram keretében két kerekasztal-beszélgetést szerveztek, melyeken – részben online bekapcsolódva – magas rangú osztrák és ukrán politikusok is részt vettek. Az egyik fórum A művészet és a kreatív ipar háborús időkben címet viselte, a másik pedig azzal foglalkozott, milyen reformok szükségesek a még mindig sok tekintetben a szovjet éra örökségét őrző ukrán kulturális szektorban, különös tekintettel az ország ambicionált uniós tagságára. A részletek ismertetése meghaladja ezen írás kereteit, azt azonban mindenképp érdemes megjegyezni, hogy az ukrán résztvevők kulturális területen nem elsősorban azonnali támogatást kértek, hanem az országuk iránt a háború okán megnyilvánuló nagyobb figyelmet kihasználva olyan együttműködési formák kialakítását kezdeményezték, amelyek a háború után is életképesek és célszerűek lehetnek, és elősegíthetik az ország közeledését az Európai Unióhoz. A háború okozta károk kulturális területen is rendkívül súlyosak, az elhangzott friss adatok szerint eddig 771 kulturális, művelődési és oktatási, illetve 80 egyházi intézményt és 150 sportlétesítményt értek súlyos, nem egy esetben helyrehozhatatlan károk.
Az ukrán galériák idén díjmentesen vehettek részt a vásáron – a két, már említetten kívül még egy galéria élt a lehetőséggel –, s mindhárman támogatást kaptak a részvétellel járó, pl. szállítási költségeik kigazdálkodásához is. A rendezvény ideje alatt a helyszínen árusították az egyik legismertebb ukrán kortárs művész, Nikita Kadan We are the Price című sokszorosított grafikáját, s a bevételt egy kijevi művészeti alapítványnak ajánlották fel. Jó hír volt a három galéria háza tájáról, hogy a nehéz helyzet ellenére fenn tudták tartani, illetve újra tudták indítani kijevi működésüket.
A vásár összességében a helyszín okozta nehézségek ellenére is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Reálisan „lőtte be” az elérhető célokat és inkább arra kereste a választ, hol tart most és kevéssé arra, merre tarthat a jövőben egy, a helyéért még harcolni kényszerülő régió a kortárs képzőművészet globális forgatagában.
Vessünk most egy pillantást arra, mi történt még Bécsben ezekben a napokban a kortárs színtéren.
A vásár ideje alatt tartották a curated by ez évi tárlatainak vernisszázsait is. Ez a kiállítássorozat 2009-ben indult, kezdetben véletlenül, ma már tudatosan időzítve a VC-hoz. Ez teljesen logikus döntés, annyiból azonban mindenképpen érdekes, hogy a szponzorok között a másik nagyszabású bécsi kortárs művészeti vásárt, a tavaly indult és már első két kiadásával figyelemre méltó sikereket elért, a VC közvetlen konkurenciáját jelentő Spark Art Fair-t találjuk. A curated by 2009-ben indult, lényege, hogy a részvevő galériák egyidejűleg rendeznek egy központi hívószóhoz kapcsolódó kiállításokat, melyekhez olyan külföldi kurátorokat kérnek fel, akikkel a korábbi években már kapcsolatba kerültek, például éppen a művészeti vásárokon keresztül. Idén a programban 24 galéria vesz részt, nagyok és befutottak éppúgy, mint kisebbek és a nemzetközi vérkeringésbe adott esetben épp a curated by-on keresztül bekapcsolódóak. A sorozatot egy négy galeristából álló szervezőbizottság koordinálja, a cél a különböző kortárs pozíciók bemutatásán túl a galériák közötti kapcsolatok és együttműködés erősítése is. Az idei év fontos újdonsága az volt, hogy a galériák közös döntése alapján felkértek egy ún. impulzus-adót, a szcéna egy neves személyiségét, akinek előzetesen kifejtett gondolatai egyfajta vezérfonalként szolgáltak a résztvevő galériák és kurátorok számára. E gondolatokat most Dieter Roelstraete belga kurátor fogalmazta meg és tőle származik a sorozatot összefogó cím, a Kelet is (a címet nem mi fordítottuk le, az eredetileg is ez a magyar szó). Ahogy Roelstraete írja, a korai XX. század legendás magyar avantgárd folyóirata, a Nyugat már címével is programot hirdetett, Bécsben ma ugyanígy programot kell jelentenie a Keletnek, hiszen a régióban számos aggodalmat keltő folyamat zajlik, mindenekelőtt természetesen az ukrajnai orosz agresszió, de igen nyugtalanító az antidemokratikus tendenciák erősödése is a térség több országában. Márpedig, ahol a liberális demokrácia elbukik, az első áldozat a művészet. Ezekbe a helyzetekbe és jelenségekbe nem lehet, nem szabad beletörődni és a művészetnek fontos szerepe van abban, hogy a köztudatban napirenden tartsa a súlyos gondokat s egyben maga is a nyomásgyakorlás eszköze lehet. Az aggodalom a Keletnek szentelt figyelemnek csak az egyik oka; a másik az, hogy a térség művészete globális szinten még mindig kevésbé ismert, mint ami kvalitásai okán indokolt lenne.
A program Bécs városa, az osztrák kormány és szponzorok nagyvonalú támogatásával jön létre, a szükséges anyagiak legnagyobb részét a bécsi önkormányzat biztosítja. Minden résztvevő galéria 9 ezer eurót kap a kurátorok meghívására, a szállítási, installációs és egyéb költségek fedezésére, ami a kisebb galériáknak is lehetővé teszi, hogy a „nagyokkal” lépést tartani tudó kiállításokat szervezzenek; míg a „nagyok” sokszor saját büdzséjükből is kiegészítik a támogatást.
A 24 galériában összesen 127 művész munkái láthatóak; az alkotók összesen 21 országot, köztük szinte térségünk valamennyi államát képviselik. A kurátorok és a kiállító művészek között is szép számmal találunk magyarokat. Kopeczky Rónát a Christine König Galerie hívta meg, az általa kurált tárlat címe – SEMMI SEM SEMMI (itt sem fordításról van szó) – már sejteti, hogy Endre Tót szóló show-ját láthatjuk, mely gazdag válogatást ad a művész különböző ikonikus sorozataiból. Bécs egyik vezető galériája, a Galerie Krinzinger második bécsi kiállítóhelyén, a Krinzinger Schottenfeld-ben a Sensory Tales című, Kálmán Rita és Páldi Lívia által kurált csoportos tárlattal kapcsolódik a curated by-hoz; a bemutatott művek szerzőinek többsége – Maurer Dóra, Kaszás Tamás, Horváth Gideon, Trapp Dominika és Katarina Šević – magyar, vagy sok szállal kötődik Magyarországhoz. Munkáikat a kolumbiai Johanna Calle, a szlovák Aliza Orlan és az indiai Mithu Sen alkotásai helyezik széles nemzetközi kontextusba.
Két további magyar művész, Andreas Fogarasi és Ladik Katalin munkáival a neves Georg Kargl Fine Arts I Had a Dog and a Cat című tárlatán lehet találkozni; ezt a bemutatót a szlovén Hana Ostan Ožbolt kurálta.
A curated by kiállításai a galériák szokásos nyitvatartási idejében általában körülbelül egy hónapig még megtekinthetőek.
Valami igazsága van a Vienna Contemporary szervezőinek abban, hogy a városközponti helyszín komoly előnyöket rejt; aki, mint e sorok szerzője is, rövid időt töltött Bécsben, a programok rendkívüli gazdagsága miatt választásra kényszerült, s ennek többnyire a centrumtól távoli események, így az időpontjában mindig a VC-hez igazodó PARALLEL VIENNA látták kárát. Ez a rendezvény, melyen a kereskedelmi galériák mellett non-profit alkotói műhelyek, művészegyesületek is részt vesznek, formátumában is különleges: minden kiállító a PARALLEL-nek helyet adó Semmelweisklinik egy-egy külön termét kapja meg, ahol szóló show-kat, többnyire helyspecifikus munkákat mutat be. Kivételt a vásár Project Statements fejezete jelent, ahol a művészcsoportok kollektív kiállítást is rendezhetnek. A kiállítók közé kizárólag meghívásos alapon lehet bekerülni. A PARALLEL-en a helyi galériák és művészek vannak többségben, a résztvevői kör kevés átfedést mutat a VC-vel – bár például a Krinzinger mindkét vásáron képviselteti magát. A PARALLEL a felfedezők zarándokhelye, fennállásának tíz éve alatt számos olyan művész mutatkozott itt be először, akik ma már a befutott alkotók közé tartoznak.
És akkor még nem szóltunk arról a számtalan tárlatról, melyek a VC kísérő rendezvényeként hirdethetik magukat. Ezek sorában nyílt meg a Collegium Hungaricumban a Lantos Ferenc és absztrakt köre című, október közepéig látogatható kiállítás, melynek szervezésében a Zsdrál Art volt a CH partnere. A tárlaton Lantosnak főleg a 80-as – 90-es években született művei mellett a hozzá kötődő absztrakt művészek mai nemzedékeit képviselő Benedek Barna, Egle Anita, Ottó László, Sas Miklós és Zalavári József új festményei, grafikái és plasztikái láthatóak.
Akinek a fenti rendezvények zsúfolt programja ellenére is maradt némi ideje, az rohant az Albertinába: a vásár alatt nyílt meg ugyanis az év egyik legfontosabb, Jean-Michel Basquiat életművét bemutató kiállítása. A képzőművészet afroamerikai világsztárjának ez az első múzeumi show-ja Ausztriában, egyben valamennyi eddigi tárlata közül ez az, amelyik földrajzi értelemben a legközelebb hozza művészetét a hazai múzeumlátogatókhoz. A megnyitó időpontjával az Albertina is igazodott a VC-hez, de aki a vásár napjai alatt nem jutott el a kiállításra, ezt még egészen jövő január elejéig megteheti.
A Vienna Contemporary-re két interjú erejéig még visszatérünk. Előbb Boris Ondreičkával, a vásár művészeti igazgatójával beszélgetünk majd a rendezvény helyéről a művészeti vásárok sorában és az idei tapasztalatokról, majd az ukrán Yana Barinovát, a vásár üzletfejlesztési igazgatóját, Kijev korábbi főpolgármester-helyettesét kérdezzük annak kapcsán, hogy az orosz agresszió ellen harcoló hazájával és annak művészeti szcénájával vállalt szolidaritás az idei vásár egyik központi eleme volt.
Tehát folytatás hamarosan.
Borítókép: A Vienna Contemporary földszinti kiállítótere felülnézetből, előtérben a Kisterem standjával. A szerző felvétele
