Egyfelől jó dolog, hogy nem minden csúcsmű a Christie’s-nél, a Sotheby’s-nél és 2-3 további, globálisan működő aukciósháznál kerül kalapács alá, hiszen a „nagy fogás” reménye további több ezer árverőházat éltet, s ebből a reményből időnként valóság válik. Másfelől viszont, amikor egy milliárdos tétel nem ott bukkan fel, ahol ezt – már csak megszokásból is – várnánk, akkor rögtön igyekszünk magyarázatot találni rá. Elvben ilyen magyarázat lehet, hogy az adott műtárgy már hosszabb ideje abban az országban van, ahol kalapács alá kerül és a tulajdonos a technikai értelemben legegyszerűbb utat választotta az értékesítéshez. Vagy, ha a műtárgy nincs is ott, de tulajdonosa, például származása révén, kötődik az országhoz. Szerepet játszhatnak a döntésben adóügyi megfontolások is. De bizony időnként felmerül a gondolat, hogy egy-egy mű talán azért kerül a műkereskedelem nagy központjaitól távol kalapács alá, mert eredetiségét illetően kétségek merülnek fel és a beadó abban bízik, inkább előnye származhat abból, ha a kérdéses művet nem az adott művész legjobb szakértői vetik alá vizsgálatnak. A Rubens-mű esetében az utóbbi hipotézis több okból is kizárható: egyrészt, a mű provenienciája jól, sőt, egy 400 éves festmény esetében kivételesen jól nyomon követhető, másrészt a képet árverező legnagyobb lengyel aukciósház, a DESA Unicum több elismert nemzetközi intézménnyel, így a Courtauld Institute-tal is megvizsgáltatta és az ő szakvéleményük alapján is eredetinek találta – azzal, hogy elkészítésében minden bizonnyal Rubens műhelye is közreműködött. Az elvégzett elemzések ráadásul azt is megállapították, hogy az összesen három változatban ismert portrénak a most kalapács alá került változata képviseli a legmagasabb minőséget. (A másik két változatot a hágai Mauritshuis, illetve a londoni Wallace Collection mondhatja magáénak.)
A másik két, a varsói értékesítést esetleg magyarázó említett feltételezést nem zárhatjuk egyértelműen ki; az aukciósház csak annyit erősített meg, hogy az 1620-25 között festett női portré egy londoni gyűjteményből került az árverésre. Többet lehet viszont tudni a flamand festő műhelyét vélhetően 1626 körül elhagyó festmény korábbi tulajdonosairól, akik között Rubens barátja, a műgyűjtő Sir Peter Lely éppúgy megtalálható, mint Buckingham hercege, majd, századokkal később, Mohammed Ali Ibrahim egyiptomi herceg. A londoni gyűjtő, akinek örökösei most áruba bocsájtották a festményt, tőle vásárolta meg tíz évvel ezelőtt. A Christie’s-nél sem először bukkan fel a kép, igaz, előző szereplésére igen régen, 1848-ban került sor. A festményt, igaz ritkán,de időnként a nagyközönség is láthatta, utoljára egy brüsszeli kiállításon szerepelt 1965-ben. A szakemberek természetesen századok óta igyekeznek megfejteni azt is, kit ábrázol a mű. Három évszázadon keresztül úgy gondolták, hogy a festő első felesége, Isabella Brant volt a modell, ma viszont megoszlanak a vélemények: van, aki Brandt egyik testvérét, mások a XVII. századi Antwerpen befolyásos ékszerész-családja, a Duarte-család egyik tagját sejtik a festmény mögött.
A DESA-Unicom Lengyelország és – saját honlapjának állítása szerint – az egész közép- és kelet-európai térség legnagyobb aukciósháza, mely természetesen igyekezett „minden bőrt lehúzni” a tételeik között kivételes ritkaságnak számító, március 17-én kalapács alá került festményről, amiben látványos lehetőséget láttak piacvezető pozíciójuk megerősítésére. Persze hozzá kell tennünk, hogy a rubensi életművön belül a Hölgy portréja nem számít abszolút kiemelkedő jelentőségűnek és a műpiacon jó néhány alkotása kelt már el lényegesen magasabb áron, mint az ennek a festménynek a becsértékeként megadott 18-24 millió zloty (azaz 1,4-1,9 milliárd forint). A flamand mester árrekordját 2016 óta a Lót és lányai című festmény tartja, amit a Christie’s-nél Londonban 44,8 millió fontért ütöttek le, de kis méretű portréiért is adtak már a mostaninál nagyobb összeget. A Hölgy portréja végül a ház számára nyilván csalódást jelentő, jóval becsérték alatti áron, 12 millió, jutalékkal együtt 14,4 millió zlotyért, azaz 1,14 milliárd forintért kelt el, de az összeg így is új rekordot jelent a lengyel aukciós piac történetében; az eddigi csúcsár az a 13,44 millió zloty volt, amit tavaly novemberben a második világháború utáni évtized egyik legfontosabb lengyel festője, a nagyon fiatalon elhunyt Andrzej Wróblewski egyik munkája ért el. Rubens művei ritkán kerülnek az aukciós piacra, de ha igen, akkor rendszerint jól szerepelnek. A vártnál gyengébb mostani eredmény nem fogható az aukciós piac egyelőre stabilnak tűnő általános állapotára sem; a potenciális vásárlók talán Rubens műhelyének közreműködése miatt nem szántak több pénzt a festményre, attól félvén, hogy a későbbi vizsgálatok e közreműködést a most feltételezettnél nagyobbnak ítélik meg.
Az összehasonlítás kedvéért: a hazai aukciós árrekordot tavaly óta Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye tartja 460 millió forinttal, míg a hazai árverésen legmagasabb áron elkelt külföldi munka egy 1550-60 között született Tiziano-festmény, a Mária gyermekével és egy Szent Pál képében megjelenő donátorral, amiért a Nagyházi Galéria árverésén 2005 májusában 140 millió forintot adtak. (A festmény attribúciójáról csak az árverést követően született konszenzus; mai értékét jobban tükrözi az a 4,5 milliárd forint, amit tíz évvel később a Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programja keretében fizettek érte.)
