Eladó a Megváltó címmel került a nézők elé Antoine Vitkine francia író, újságíró és dokumentumfilm-rendező legújabb filmje, ami elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, miért nem került a világ eddigi legdrágább festménye közönség elé a nagyszabású Leonardo-életműkiállításon a párizsi Louvre-ban. Ez a kérdés azonban szorosan összefügg a művet övező többi rejtéllyel, így a film akarva-akaratlanul azokban is állást foglal, nem egy esetben még inkább összezavarva a túl tisztának eddig sem mondható képet.
Az alábbiakban a filmben szereplő információkkal kiegészítve összefoglaljuk azt, amit a festmény körüli vitás kérdésekben jelenleg tudni lehet, előre bocsájtva, hogy ez számos kérdésben csak az egymással ellentétes álláspontok felsorakoztatását jelenti – hogy mi igaz és mi nem, arról legfeljebb sejtéseink lehetnek.
- Miért fizettek a festményért csillagászati összeget, 450 millió dollárt a Christie’s 2017 novemberi New York-i árverésén?
Azt szokták mondani, minden festmény annyit ér, amennyit egy adott pillanatban hajlandóak adni érte. A Salvator Mundiért viszont a topművekért addig kifizetett csúcsárakhoz képest is nagyságrendi ugrást jelentő árat adtak, ami rögtön felveti a gyanút, hogy a kifizetett összegben nemcsak a festmény művészettörténeti relevanciája tükröződik – már csak azért sem, mert noha az árverési katalógus a művet egyértelműen Leonardo saját kezű munkájaként írja le, az ezzel kapcsolatos kételyek az árverés időpontjában jól ismertek voltak. (A szerzőség körüli vitára mindjárt visszatérünk.) A licitálók gondolataiba nem láthatunk bele, de a napvilágra került információmorzsák szerint nagy valószínűséggel dúsgazdag, részben országaik uralkodói köréhez tartozó családok vetélkedése hajtotta az árat ebbe a magasságba. Ebben a vetélkedésben presztízs szempontok és politikai, az érintett országok közötti viszonnyal összefüggő megfontolások is szerepet játszhattak.
- Ki a Salvator Mundi tulajdonosa?
Teljesen egyértelmű válasz még ebben a kérdésben sincs. A legvalószínűbb az, hogy a festményt, közvetítőkön keresztül, Mohammed bin Salman, Szaúd-Arábia koronahercege vásárolta meg, s az ma is az ő tulajdonát képezi. Igaz, ezt ő hivatalosan sohasem ismerte el, de a filmben is egyértelművé válik, hogy ő volt az, aki a kép kölcsönzéséről a francia vezetőkkel tárgyalt. Később lesz majd szó egy kiadványról, ami a Louvre-ban készült – szaúdi támogatással – a festményről, ebben az áll, hogy a mű Szaúd-Arábia kulturális minisztériumának a tulajdona. Noha a két információ egymásnak ellentmondani látszik, az Öböl-térség monarchiáiban nem mindig könnyű meghúzni a határvonalat az állami tulajdon és az uralkodó dinasztia magánvagyona között.
- Miért nem mutatták be a Salvator Mundit az eredeti terveknek megfelelően a Louvre Abu Dhabiban?
A rendkívüli ár érthető módon rendkívüli érdeklődést generált a festmény iránt, mindenki látni akarta. Miután egyértelművé vált, hogy a kép sorsa felett Szaúd-Arábiában rendelkeznek, gyorsan bejárta a világot a hír, hogy a művet 2018-ban már láthatja a nagyközönség a Louvre Abu Dhabi-ban. Ez a döntés logikusnak tűnt, hiszen az említett intézmény a térség legnagyobb presztízsű, ugyanakkor még új, további promóciót igénylő kiállítóhelye, a festmény azonban sem akkor, sem azóta nem jelent meg a múzeumban. Ennek okairól továbbra is csak találgatások vannak, s e tekintetben az új film sem szolgál friss információkkal. A legtöbben azt feltételezik, hogy a mű távolmaradása vitatott szerzőségével függ össze. Ha így is van, akkor is nyitva marad a kérdés, hogy valamilyen, általa diktált feltételek nem teljesülése miatt a koronaherceg mondott nemet a kép bemutatására, vagy a Louvre Abu Dhabi nem tartott igényt rá. A később a párizsi kiállítás kapcsán történtek inkább a második változatot valószínűsítik, de bizonyíték nincs erre, tekintve, hogy egyik fél sem nyilatkozott, noha a sajtó erre sokszor próbálta rábírni őket.
- Mennyire egyértelmű Leonardo szerzősége?
Először is érdemes leszögezni, hogy a vita nem a kép eredetiségéről folyik (azaz biztosan nem hamisítvány), és még csak nem is arról, hogy a mű őrzi-e a géniusz keze nyomát, hanem „csak” arról – de a csak itt tényleg idézőjelben értendő – hogy Leonardo az egyedüli szerzője-e a műnek, s ha nem, akkor mekkora rész tulajdonítható neki. Számos szakember megjegyzi, hogy a Salvator Mundi – részben a Leonardo-festmények csekély száma, részben az érte megadott csillagászati ár miatt – most fokozottan reflektorfénybe került, de ugyanezt a kérdést a régi mesterek lényegesen több műve kapcsán lehet(ne) indokolt feltenni, mint ahányszor ez valóban megtörténik.
A Salvator Mundi esetében Leonardo szerzősége csak bő egy évtizeddel ezelőtt került előtérbe. A XX. század első felében egy Leonardo-követő, Bernardino Luini művének tartották, viszont 1958-ban már egy Leonardo-tanítvány, Giovanni Antonio Boltraffio műveként szerepelt aukción – és kelt el 45 (!) fontért… A mű 2005-ben került újra kalapács alá és néhány ismert műkereskedő közösen vásárolta meg, még mindig alacsony, 10 ezer dollárt sem elérő összegért. Ők viszont már „belelátták” Leonardot a műbe, és az általuk megrendelt alapos vizsgálatok megerősítették feltételezésüket. Hasonló következtetésre jutottak a londoni National Gallery, majd a Dallas Museum of Art szakemberei is, így a festmény már autentikus Leonardo-műként szerepelhetett a két intézmény 2011-2012-es kiállításain. Leonardo szerzőségének akkori elismerésében – és ennek az álláspontnak a 2017-es Christie’s árverés katalógusában történő megerősítésében – fontos szerepet játszott Martin Kemp neves brit művészettörténész és Leonardo-szakértő. Vitkin filmjében ő is megszólal, és mintha már kevésbé lenne biztos a dolgában. Szavai szerint „ami a Christie’s katalógusában megjelent, az túlontúl határozott volt… Nem vállaltam volna be álláspontomat, ha nem lettem volna meglehetősen biztos a dolgomban, de az ember mindig tévedhet. De ha tévedtem is – senki sem halt meg, valaki sok pénzt vesztett”… A dolgok további menete jól ismert: 2013 májusában egy, a Sotheby’s által tető alá hozott privát üzlet keretében egy svájci kereskedő, Yves Bouvier vette meg a festményt 75 millió dollárért, majd csakhamar továbbadta azt – már 127,5 millióért – Dmitrij Ribolovljev orosz milliárdos műgyűjtőnek. (Nevezettek egyike sem csak makulátlan tisztaságú ügyleteiről ismert; mások mellett egymással is perben álltak.) A festményt aztán az orosz gyűjtő adta be a 2017-es New York-i árverésre, ahol az ugyancsak kizárólag Leonardonak attribuálva került kalapács alá – a többi már történelem.
- Mi a Louvre álláspontja Leonardo kizárólagos szerzőségének ügyében?
Amikor a Louvre a Leonardo halálának 500. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású, az emlékév központi eseményeként felvezetett kiállítására készült, szembe kellett néznie ezzel a kérdéssel. Döntését világszerte izgatottan várták – sokan tévesen abból kiindulva, hogy a Leonardo-ügyekben igen kompetensnek számító múzeum álláspontja perdöntő lehet a szerzőség megítélésében is. Ez persze tévedés volt, hiszen önmagában az, hogy be kívánták vonni a művet a tárlatba, nem jelentette automatikusan Leonardo kizárólagos szerzőségének elfogadását, hiszen a bemutatón olyan műveket is szerepeltettek, amelyeknél a „Leonardonak tulajdonítva” vagy a „Leonardo és műhelye” attribúció szerepelt. Hogy mi állt volna a Salvator Mundi mellett, nem tudhatjuk, hiszen a festmény végül nem szerepelt a kiállításon. Ami biztos, hogy a festményt feltétlenül szerették volna bemutatni, s hogy milyen erőfeszítéseket tettek ennek érdekében, arról mindjárt lesz szó. (A kiállítással kapcsolatos francia lépésekről annak idején itt írtunk.) Nézzük azonban előbb a címben feltett kérdést, hiszen a Louvre, ha már egyszer be akarta mutatni a festményt, nem kerülhette meg az állásfoglalást a szerzőséget illetően. Ebben nem támaszkodtak csak a korábbi elemzésekre, hanem hónapokon keresztül saját laboratóriumukban maguk is beható vizsgálatoknak vetették alá a művet; ebbe saját kiváló munkatársaik mellett külső szakértőket is bevontak. Egyébként az a tény, hogy a vizsgálatok elvégzéséhez megkapták a képet, egyértelműen jelzi tulajdonosának a bemutatásra irányuló eredeti szándékát.
De végül is mi a Louvre álláspontja a szerzőséget illetően? Nos, ez az, ami a filmből sem derül ki egyértelműen. Érdekes módon erről a kérdésről nem maga a múzeum, hanem Macron francia elnök adminisztrációjának egy vezető munkatársa nyilatkozik – álnéven, a Louvre illetékes szakembereire hivatkozva. (Mint később látni fogjuk, a francia elnök személyesen exponálta magát az ügyben, mint ahogy tette ezt általában is – váltakozó sikerrel – a kiállítás előkészítése, a fontosabb kölcsönzési megállapodások tető alá hozása érdekében.) A Jacques álnéven megszólaló munkatárs szerint „a festményen számos vizsgálatot végeztek el. Vincent Delieuvin (a Louvre illetékes főkurátora – E.P.) a legkülönbözőbb területek nemzetközi szakértőit hozta össze és a vizsgálat végén a verdikt így hangzott: tudományosan nyilvánvaló, hogy Leonardo da Vinci csak hozzájárult a kép megszületéséhez. Ez nem volt kétséges. És ennek megfelelően informáltuk a szaúdiakat.” Aki idáig eljutott a film nézésében, azt hihette, meg is kapta a választ arra, miért nem volt ott a festmény végül a kiállításon. Hiszen nyilvánvaló, hogy a szaúdi herceg nem mehetett bele egy olyan attribúcióba, ami számára azt jelentette volna, hogy a 450 millió dolláros képe csak másfél milliót ér. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. A filmben szó esik ugyanis egy könyvről, amit a Louvre szaúdi anyagi támogatással adott ki, és ami kizárólag ezzel a festménnyel foglalkozik. A kötetet vélhetően a kiállítási katalógus kiegészítésének szánták, mivel a festmény szereplése körüli bizonytalanságok miatt a kép a katalógusban nem kapott megkülönböztetett figyelmet. (Abban a változatban sem, amiben szerepelt – merthogy a múzeum által nem cáfolt információk szerint a katalógust két változatban nyomtatták ki – Salvator Mundival és anélkül.) A kötet egy-két napig szerepelt is a múzeumshop kínálatában, de utána nyomtalanul eltűnt. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a Louvre nem adhat ki könyvet olyan, magángyűjtő tulajdonát képező alkotásról, ami nem szerepel a múzeum kiállításán. Ez az indoklás elfogadható ugyan, de kérdéses, hogy ez-e a valódi ok. A kötet ugyanis, a filmben megszólaló „Jacques” állításával ellentétben egyértelműen Leonardo kizárólagos szerzősége mellett szál síkra. Idézzük a bevezetőből Jean-Luc Martinezt, a Louvre jelenleg éppen újraválasztásáért küzdő igazgatóját: „Azért, hogy megemlékezzünk a művész franciaországi halálának 500. évfordulójáról, a Louvre egy nagyszabású retrospektív kiállítást szervezett azzal a szándékkal, hogy munkásságának komplett szintézisét adja. Ebben a kontextusban a múzeum tanulmányozta és a C2RMF (a Francia Múzeumok Kutatási és Restaurálási Központja – E.P.) vizsgálatainak vetette alá a Salvator Mundit, amely korábban a Cook Collection részét képezte és jelenleg a Szaúd-Arábiai Királyság Kulturális Minisztériumának tulajdona. (A tulajdonos vélhetően a hivatalos szaúdi álláspontot tükrözendő szerepel így a könyvben – E.P.) A történeti és tudományos kutatások e kötetben prezentált eredményei lehetővé teszik számunkra, hogy megerősítsük azt az eredetileg 2010-ben ismertetett és időnként kétségbe vont vonzó hipotézist, miszerint a mű Leonardo da Vincinek attribuálható. A mű bemutatása a Louvre-ban a mester más munkáival együtt ezért a Leonardo-kutatások és múzeumunk történetének fontos eseménye.”
A film rendezőjét természetesen megkérdezték, hogyan magyarázza a múzeum kétféle álláspontját. Vitkine válasza roppant tanulságos: „Filmem elsősorban a Macron által 2019 szeptemberében hozott politikai döntés vizsgálatára összpontosított, erre koncentráltam. Nagyon tisztelem a Louvre tudományos színvonalát és nem tudok magyarázattal szolgálni arra az ellentmondásra, ami a Macronnak küldött és a Louvre megállapításait tartalmazó dosszié és a Szaúd-Arábia által finanszírozott titkos könyv között van. De biztos vagyok benne, hogy Macron nem ismerte a könyv tartalmát, amikor döntött ebben a kérdésben… De nem szabad alábecsülni a politikai nyomást – a Louvre érdekei és Franciaország szaúd-arábiai érdekei vonatkozásában – ami, minden rosszindulatú feltételezés nélkül, megzavarja azt, aminek egy magas kompetenciájú emberek közötti semleges művészeti és tudományos vitának kellene lennie”.
- Min bukott végül meg a Salvator Mundi szereplése a Louvre kiállításán?
Annyi tudható, hogy Franciaország és Szaúd-Arábia között igen magas szinten folytak a tárgyalások ebben az ügyben és a Mohammed bin Salman által előterjesztett szaúdi követelések ügyében maga Macron elnök döntött.
A filmben „Pierre” álnéven megszólal a francia kulturális minisztérium egyik vezető beosztottja is – a külügy mellett ez a minisztérium készítette elő a döntéseket –, aki szerint a festmény téma volt már a 2018 áprilisi francia-szaúdi csúcstalálkozón is. Ezen írták alá az úgynevezett Al-Ula megállapodást, ami egy tíz évre szóló, több tízmilliárd eurós program a szaúdi Al-Ula (a Medina régió történelmi városa és vidéke) vezető kulturális központtá történő kiépítésére Franciaország exkluzív közreműködésével. Ez mindkét félnek fontos volt; Franciaországnak térségbeli pozícióinak további erősítéséhez, Mohammed bin Salmannak pedig azért, hogy a modernizáció szimbólumaként, országa kulturális nyitása előmozdítójaként pozicionálhassa magát. A trónörökös vélhetően ekkor döntött úgy, hogy kölcsönadja a Salvator Mundit a Louvre-nak, s a festmény 2019 júniusában meg is érkezett Párizsba, ahol három hónapig vizsgálták. Hogy a kétféle fentebb ismertetett, egymásnak ellentmondó álláspont közül melyiket tolmácsolták a trónörökösnek, biztosan nem tudható, de nagy valószínűséggel azt, ami szerint Leonardo kizárólagos szerzősége nem igazolható. Ez nyilván meglepetésként érhette a trónörököst, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a mű „100%-os Leonardoként” szerepeljen. És volt még egy feltétele, ami szélesebb körben csak a filmből vált ismertté: ragaszkodott ahhoz, hogy a „férfi Mona Lisaként” is emlegetett alkotás közvetlenül a Mona Lisa mellett, azzal teljesen egyenrangúan kerüljön prezentálásra. Ebbe a franciák nem mentek bele – nemcsak elvi megfontolásokból, hanem azért sem, mert a Mona Lisát sem tervezték áthozni a kiállításra, a nevezetes festmény a kiállítás idején is szokásos helyén volt megtekinthető. (Ennek „logisztikai” oka volt: a Leonardo-kiállítás egy nap jóval kevesebb látogatót tudott fogadni, mint a Mona Lisa eredeti helyén.)
A már említett „Jacques” szerint a feltételekről „mindenféle tárgyalások” folytak, Szaúd-Arábia „valamiféle pénzügyi alapot” is kilátásba helyezett, ám ez nem hatotta meg különösebben a francia felet, már csak azért sem, mert „a szaúdiak az Al-Ulala ügyben is rossz fizetők voltak”.
A végső szót az ügyben Macron elnök mondta ki, aki a szaúdi feltételeket elfogadhatatlannak minősítette – bár a film egyik megszólalója érzékeltette, hogy a kormányban nem mindenki osztotta az álláspontját. Ezzel a dolog el is dőlt, bár a döntéssel egyik fél sem volt boldog; állítólag még a kiállítás ideje alatt is történtek kísérletek olyan közös nevező megtalálására, ami lehetővé tette volna a Salvator Mundi későbbi bevonását a tárlat anyagába, ezek azonban nem vezettek eredményre.
- Hol volt a festmény az árverés óta eltelt időben és hol van jelenleg?
Hitelesnek tekinthető információ csak az előbb említett 2019 nyári-őszi, három hónapos időszakról áll rendelkezésre: ekkor a Salvator Mundi Párizsban volt, a Louvre műtárgyvizsgáló laboratóriumában, ahol beható természettudományos vizsgálatoknak vetették alá, és elkezdték felkészítését a kiállításra. Az ezt megelőző és az ezt követő hónapokról, évekről csak találgatások vannak. Az egyik vélekedés szerint a kép egészen Párizsba történt szállításáig az árverés helyszínén, azaz New Yorkban maradt. Ennél valószínűbb, hogy egy svájci műtárgyraktárban őrizték, a legvalószínűbb pedig az a változat, miszerint a koronaherceg a művet Párizs előtt és után 2016-ban vásárolt 134 méter hosszú szuperjachtján, a Serenán helyezte el. (Első pillanatban hátborzongatónak tűnik, hogy egy ilyen értékű műnek a tengeren legyen az otthona, ám ha ez valóban így van, korántsem számít egyedi esetnek. Olyannyira nem, hogy a világban ma már működik olyan tanácsadó cég is, ami kifejezetten arra képezi ki a jachtok személyzetét, hogyan kell bánniuk a fedélzetre vitt értékes műtárgyakkal. Ugyanezen cég szakemberei szerint e luxusjachtok sokszor jobb körülményeket tudnak biztosítani a műtárgyaknak, mint a múzeumok.) Jelenleg azonban a Salvator Mundi bizonyosan nincs a fedélzeten, tekintve, hogy a jacht éppen felújításon esik át egy hollandiai kikötőben. Mielőtt elindult volna Európába, a festményt levitték a fedélzetről és a hírek szerint jelenleg titkos helyen Szaúd-Arábiában őrzik.
- Láthatja-e a nagyközönség valaha is a Salvator Mundit?
A viták, rejtélyek és legendák csak tovább növelik az érdeklődést a festmény iránt, amit ma már nem befolyásol érdemben, hogy a szakma azt elismeri-e Leonardo kizárólagos saját kezű alkotásának vagy sem. Ez utóbbi azonban mégsem mindegy, mert minden bizonnyal ettől függ, kiállítják-e valaha is a festményt. Ha a Louvre – és a francia politika – nyomása nem volt elég a szaúdi koronaherceg meggyőzésére, akkor elég valószínűtlen, hogy másnak ez sikerülhetne egy, a szakmában fajsúlyosnak számító és Leonardo kizárólagos szerzősége melletti látványos kiállás nélkül. Enélkül könnyen lehet, hogy a Salvator Mundihoz csak egy Mohammed bin Salman jachtjára szóló meghívón keresztül vezethet út.