screenshot
Viltin Galéria, január 20-ig
A 2010-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem üveg szakán rektori-díjjal diplomázó Kóródi Zsuzsannának még tavaly decemberben nyílt kiállítása a Viltin Galéria új művészeként vagy, ahogyan az alkotó önmagát definiálja, vizuális művészeként. Valóban ez tűnik a pontos meghatározásnak, ha végignézzük Kóródi eddigi munkásságát, amelyben a háromdimenziós, optikai effektekkel operáló üvegplasztikákat fokozatosan a képiség, a vizuális tapasztalatokkal és virtuális élményekkel játszó üvegpannók, üvegképek felé közelíti.
Kóródi munkái megújítják, egyben rögtön meg is haladják a régi hagyományokkal rendelkező, festett és ólmozott üvegkép – mely Leon Battista Alberti ismert hiperikonja nyomán egyben ablak is – műfaját. Nála is megvannak a kézművességhez kapcsolódó üvegtechnikai fogások, például a speciális lentikuláris lencsék alkalmazásában, amit modern ipari és digitális technológiák használatával szintetizál.
Screenshot című bemutatkozó tárlatán több sorozatának darabjait láthatjuk, melyek az utóbbi egy-két év optikai, művészi kutatásainak és op-art festészeti merítéseinek eredményeit összegzik. Ez az időszak Kóródi számára nem csupán önálló alkotóként, hanem a Magyar Üvegművészeti Társaság (MÜT) rendezvényeinek egyik szervezőjeként is igen termékeny volt, ennek eredményeiről korábban az artPortal is beszámolt.
Kóródi Zsuzsanna most kiállított alkotásainak közös eleme, hogy az áttetsző üveget optikai eszközként használja, a mögé helyezett digitális printeket vagy a síküveg rétegekre szitanyomott, festett grafikákat felnagyítja, látszólagos téri helyzetekbe, sőt mozgásba hozza, amelynek katalizátora a néző tekintete. Az első látásra kimerevített képek, statikus ablak-kivágatok, illetve képernyők – erre reflektál a screenshot, mint cím – második ránézésre, vagyis fizikai mozgásunkra, tekintetünk változására virtuális mozgással válaszolnak.
Így működik a korábbi Power Field sorozat, ahol a színekben megkomponált, finom vonalhálók egymással való metsződése a moiré-effekt hatására körkörösen pulzálni kezd: a képmélység a két- és három dimenzió között váltakozik. A Kozma Lajos ösztöndíj keretében készülő Led szériában ennél is tovább megy az alkotó: bevonja az idődimenziót, vagyis valójában mozgóképeket, narratívákat kreál. Az apró képpontokból, pixelekből felépülő számítógépes grafikák újra és újra átrendeződnek a szemünk előtt, így nem csupán egymásba átfolyó, látványos színevolúciót, hanem entrópiát hoznak létre. Pontosabban az eléjük helyezett laminált síküveg lapok és lentikuláris lencsék hozzák létre az illúziót, ezáltal teljesen új, autonóm felhasználást adva a matériának.
A Led sorozat – és általában Kóródi alkotói módszere – képpárokból építkezik, melyeknek színharmóniái vagy éppen belső animációjuk kiegészíti egymást, menthetetlenül bevonzva és lekötve ezzel a szemlélő figyelmét, teljes percepcióját. Jellemző a szériára az erőteljes, rendkívül dekoratív színek használata, amely felerősítve a markáns, mozgó mintázatokkal a posztmodern tárgykultúra világát is felidézheti. Ugyanakkor ebben a szemfényvesztő vizuális és virtuális világban finom utalásokat, parafrázisokat is felfedezhetünk az egyes darabokban. Nem csupán a kézenfekvő op-art és a kinetikus művészet analógiáit, hanem Kazimir Malevics és Josef Albers emblematikus alkotásait, melyek fel-felvillanak előttünk a folyamatosan mozgó, delejező látványban, amit a Viltin – klasszikus white cube – galériatere a végletekig felfokoz.
A burjánzó színhasználat a Grid és a Window sorozatokban lecsendesedik: feketére és fehérre, valamint az átfedésükből, összeadódásukból létrejövő változatos szürkeárnyalatok palettájára redukálódik. Így még hangsúlyosabbá válik a megjelenő narráció, az egyszerű geometrikus elemek mozgása megidézi Fritz Heider és Marianne Simmel 1944-es kísérleti animációs filmjét, amelyben a pszichológusok azt vizsgálták, hogy a befogadó képes-e a mértani formák helyváltoztatásából történetet kiolvasni.
Nekünk vajon sikerül? – január 20-ig még próbára tehetjük látásunkat a Viltin Galériában.
