Nívós jótékonysági eseménnyé vált hazánk legnagyobb antik és kortárs művészeti vására, a Műcsarnokban megrendezett Budapest Art Fair. A szervezők ugyanis árverésre bocsátották azokat a műalkotásokat, amiket a négynapos seregszemle helyszínén készítettek kortárs képzőművészek és súlyos beteg gyermekek. Az aukció nemvárt eredményt, kivételesen magas felajánlásokat hozott. A 2 173 000 forintnyi bevétel a Bátor Tábor Alapítvány tevékenységét segíti.
A Bátor Tábor Alapítvány tevékenysége több ponton kötődik a
művészethez, azon belül is a kortárs képzőművészethez. A daganatos és
krónikusan beteg gyermekeknek szóló táboraikban fotósprogramok, tánc és
zeneterápiás foglalkozások, drámajátékok és kézműves tevékenységek
formájában komoly teret adnak a művészetterápia eszközeinek. Emellett
az elmúlt években az alapítvány adománygyűjtési tevékenysége is
szorosan összekapcsolódott a hazai kortárs művészeti élettel. Az
alapítvány évente megrendezésre kerülő saját jótékonysági kortárs
művészeti aukciója mellett kezdeményezettje volt többek között a
2006-os és a 2007-es Tehénparádénak és a 2007 AdventArtnak is.
Csiszér Zsuzsi, Verebics Katalin, Karácsonyi László, Várnai Gyula és
Wahorn András egyaránt első szóra vállalta a Bátor Tábor és az Art Fair
szervezőinek a felkérését.
Így a négynapos kiállításra kilátogató több ezer vendég az alkotási
folyamat közben csodálhatta meg a művészek odaadó munkáját és azt a
leírhatatlan atmoszférát, amit az önkifejezés lehetősége a Bátor Tábor
súlyos beteg táborozóira gyakorolt. Az érdeklődők személyesen is
kivehették részüket a kezdeményezésből, hiszen az elkészült műveket a
Bátor Tábor Alapítvány a helyszínen – csendes aukció keretei között –
árverésre bocsátotta.
A licit végül nem várt magas téteket és az alapítvány egyik főtámogatójának a kivételes gesztusát hozta. A Budapest Art Fair főtámogatója, a CIB Bank a beteg gyerekek művészetterápiája mellé is főtámogatóként állt ki a hétvége során, hiszen a 3 legmagasabb licit a CIB Alapítványtól érkezett. Így az alapítvány 1 200 000 forinttal támogatta a Bátor Tábor tevékenységét.
A Bátor Tábor támogatásával sok-sok mosollyal gazdagodtunk, hiszen ebben az együttműködésben a sikert a gyerekek mosolyában és felejthetetlen emlékekben mérhetjük. Hiszünk abban, hogy ez az, ami számít. A CIB Csoport mindig is kellő tisztelettel és felelősségtudattal fordult a szükséget szenvedők irányába – a jól meghatározott, kiválóan szervezett társadalmi kezdeményezések felé. A Bátor Tábor és CIB Csoport kapcsolata élő bizonyíték a civil és profitorientált szektor közötti sikeres együttműködés lehetőségére – nyilatkozta Kozák Zsuzsanna, a CIB Bank marketing igazgatója.
Siker a Bátor Tábor csendes aukcióján
Nívós jótékonysági eseménnyé vált hazánk legnagyobb antik és kortárs művészeti vására, a Műcsarnokban megrendezett Budapest Art Fair. A szervezők ugyanis árverésre...