Az egykori brit miniszterelnök sohasem tartotta magát festőnek, még akkor sem, ha valószínűleg tudatában volt annak, hogy ezen a pályán is megállta volna a helyét. 40 éves korában kezdett festeni és csak 88 éves korában, halála előtt három évvel tette le az ecsetet. Képzőművészeti tanulmányokat nem folytatott, de gyakran kapott tanácsokat a XX. század első felében működött ír portréfestőtől, Sir John Lavery-től. Ő javasolta neki először azt is, hogy műveihez témákat keresve utazzon Marokkóba, ahová aztán többször is visszatért; közel félszáz munkája született az észak-afrikai országban. A neves mesterek közül leginkább Cézanne, Monet és John Singer Sargent volt hatással munkásságára. Elsősorban tájképeket festett, de kerültek ki keze alól csendéletek is; az egyiken például, ami a múlt év novemberében bukkant fel egy Sotheby’s aukción, kedvenc whiskyjét, egy Johnnie Walker Black Labelt örökített meg egy üveg brandy, egy kancsó és két pohár társaságában.
Festői életműve mintegy félezer tételt ölel fel; pénzért soha egyetlen munkáját sem adta el, de nagyon sok művet elajándékozott. Festményei korábban is népszerűek voltak már a gyűjtők körében, s különösen keresetté váltak, mióta John Lithgow kiváló alakításában nemcsak politikusként, de festőként is felbukkant a II. Erzsébet uralkodásának évtizedeivel foglalkozó A Korona (The Corwn) című televíziós történelmi drámasorozat első évadjában. Az egyik epizódban éppen azon az Aranyhalas tó Chartwellben című 1932-es művén dolgozik, ami 2014-ben 1,8 millió fontért kelt el egy Sotheby’s árverésen. Mostanáig ez, a lánya, Mary Soames hagyatékából kalapács alá került mű tartotta Churchill életműrekordját, a Christie’s március 1-i londoni árverésén azonban A Koutoubia mecset tornya című, 1,5-2,5 millió fontos becsértékkel indított 1943-as festménye 1.882.500 fonttal (jutalékkal együtt) átírta a rekordlistát. A marrakesh-i látkép kétségkívül kitűnő festői kvalitásokról tanúskodik, ám ez csak részben magyarázza a kiugróan magas árat. A magyarázat másik része a kép egészen rendkívüli, nemcsak művészettörténeti, hanem történelmi szempontból is különleges provenienciájában keresendő. Az már önmagában is értéknövelő tényező lehetne, hogy az egyetlen olyan festményről van szó, amit Churchill a II. világháború éveiben festett – aligha szorul magyarázatra, hogy a festőként is viszonylag termékeny politikusnak miért nem jutott ideje kedvenc hobbijára ezekben az években. Ám ennél a ténynél is izgalmasabbak a festmény keletkezésének körülményei. 1943. január 14-24. között tartották a casablancai konferenciát, ahol Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Churchill brit miniszterelnök megállapodott a szövetségesek észak-afrikai és olaszországi partraszállásáról, és hadicélként tűzte ki a tengelyhatalmak feltétel nélküli megadását. Miután a konferencia eredményesen zárult, Churchill engedélyezett magának egy nap pihenőt. Ekkortájt már otthonosan mozgott Marokkóban és úgy döntött, Marrakesh-be utazik. Addigra szinte baráti kapcsolat fűzte az amerikai elnökhöz, akit ezért meghívott erre a rövid kirándulásra is. Rooseveltet azonnal rabul ejtette a táj szépsége és ezt látva Churchill elhatározta; megörökíti a látványt, hogy azt amerikai partnere hazavihesse magával. Technikai akadálya nem volt a dolognak, hiszen Churchill, mióta festeni kezdett, szinte sosem utazott a festéshez szükséges kellékek nélkül. A hangulat is megkönnyebbült volt a sikeres konferencia után, az Atlasz hegység mögött lebukni készülő nap sugarai pedig egy festő számára ideális fényviszonyokat teremtettek.
Így született meg egy remek festmény, történelmi idők és két nagy politikus barátságának tanúja, amit Roosevelt egészen haláláig gondosan őrzött. Elliott fia azonban öt évvel apja halála után megvált a képtől, eladta azt egy nebraskai gyűjtőnek. (Arról nem szól a fáma, hogy Churchill értesült-e az eladás tényéről, s ha igen, az mennyire esett jól neki.) 1964-ben, azaz még mindig Churchill életében, a kép újból gazdát cserélt, majd évtizedekkel később egy ismert New Orleans-i műkereskedésbe, a M.S. Rau Antiques-be került. Itt fedezte fel és vásárolta meg 2011-ben az addigra már műgyűjtőként is ismertté vált népszerű színész, Brad Pitt – kifejezetten felesége, Angelina Jolie számára. A hollywoodi sztárpár az évek során 25 millió dollárra becsült gyűjteményt épített fel, többek között olyan neves kortárs művészek munkáiból, mint Richard Serra, Banksy és Neo Rauch; a kollekció gyarapításával főként Pitt foglalkozott. A Koutoubia mecset tornya talán még ma is a hollywoodi álompár tulajdonában lenne, ha 2016-ban nem váltak volna el. Közös vagyonuk elosztása mindmáig nem zárult le véglegesen, a Churchill-festmény sorsa azonban már eldőlt: mivel azt Pitt eredetileg is Jolie-nak vette, a kép a válás után is az ő tulajdonában maradt és ő döntött most úgy, hogy aukcióra viszi. A kép eddigi történetében természetesen a Churchill-Roosevelt kapcsolat, vagyis a történelmi háttér és az első tulajdonos, azaz Roosevelt személye a fő értéknövelő tényező, de azért nem életidegen az a feltételezés sem, hogy a potenciális vevők egy része számára a legutolsó tulajdonosok személye is plusz vonzerőt jelentett. Értéknövelő tényező volt továbbá az is – bár az előzőekhez képest nyilván jóval kisebb súllyal esett latba –, hogy a festmény eddig is széles körű ismertségnek örvendett; számos publikációban reprodukálták és jó néhány kiállításon is szerepelt; először 1965-ben New Yorkban, legutóbb 2015-16-ban St. Louis-ban mutatták be, de közben egyszer, 1977-ben Londonban is járt egy olyan tárlaton, amit kifejezetten a politikus-festő munkásságának szenteltek. (E kiemelkedő munka „oldalvizén” a Christie’s ugyanezen az árverésen még egy, ugyancsak Marokkóban készült Churchill-festményt szerepeltetett, ami szintén jó áron, 3-500 ezer fontos taksájával szemben 1,88 millió fontért talált gazdára.)
Hogy A Koutoubia mecset tornyának új, egyelőre ismeretlen tulajdonosánál melyik értéknövelő tényező milyen súllyal esett latba, természetesen nem tudhatjuk, de együttesen olyan árat eredményeztek, aminél magasabbat politikus által festett mű aligha fog egyhamar elérni. Még egy másik Churchill-festmény sem.
Nyitókép: Winston Churchill painting a landscape of the French town Lourmarin, 1948, colorized / Reddit
