A 2010-es év dizájnere: kortárs funkcionalizmus a 21. század küszöbéről.
Új helyszínen, a Miami Beach-en felállított pavilonokban rendezték meg a 2010-es Design Miami kiállítást december 1. és 5. között, amely a 2005-ös alapítása óta a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb vásárává nőtte ki magát, ahol tucatnyi ország piacvezető, nemzetközi hírű galériája mutatja be, illetve kínálja eladásra klasszikus modern design kollekcióját vagy limitált példányban készülő kortárs darabjait.
A több tízezer látogatót vonzó esemény tradicionális eleme, hogy a szervezők által felkért nemzetközi zsűri titkos szavazással megválasztja az Év Designerét. A grémium munkájában 2010-ben közreműködött a brazil designer testvérpáros, Humberto és Fernando Campana, Daniel Charny a From Now On igazgatója, Wava Carpanter a Design Miami megbízott igazgatója, Ambra Meda a Design Miami egyik alapítója és kreatív konzultánsa, Anniina Koivu az Abitare Magazin design szerkesztője, Cédric Morisset újságíró és kurátor, Alexander von Vegesack a Vitra Design Múzeum igazgatója.
A zsűri elfogulatlanságát méltóan demonstrálta az idei döntés. Az elmúlt években alapvetően az excentrikus, szenvedélyesen kísérletező, markánsan egyedi stílusú designereket díjazták, mint Tokujin Yoshioka, F. és H. Campana vagy Maarten Baas. A 2010. évi kitüntetett ezeknek pont az ellentettje. Konstantin Grcic a kortárs funkcionalista design egyik nemzetközileg is legjelentősebb képviselője. Szellemiségében ahhoz az illusztris körhöz tartozik, amelynek tagja többek között az angol Jasper Morrison, a japán Naoto Fukasawa és a francia testvérpár E. és R. Bouroullec.
A díjhoz az is hagyományosan hozzátartozik, hogy a vásáron a kitüntetett lehetőséget kap alkotásainak bemutatására. A kiállítási pavilon bejárata elé épített „előcsarnokban” – amely a New York-i székhelyű Moorhead & Moorhead Stúdió munkája – Grcic csillagalakú fém tartószerkezetet tervezett, amelyre hálószerűen kialakított székeket függesztett, s az egésznek a Netscape elnevezést adta. Grcic letisztult, de mégis nagyon hatásos funkcionális installációjával közvetlen, dinamikus kontaktust tudott teremteni a látogatókkal és kipróbálhatóvá, mondhatni „megülhetővé” téve design szemléletének legfontosabb alapértékeit, melyeket a pavilonon belül bemutatott remekművei demonstráltak legkövetkezetesebben.
Konstantin Grcic annak a formatervezői középgenerációnak az egyik jeles és elismert tagja, aki az elmúlt évtizedben alkotásaival tevőlegesen alakította, s gazdagította a design országhatárokon, kontinenseken átívelő világát. Neve nemcsak Európában, hanem Ázsiában, Amerikában egyaránt jól cseng, alkotásaival szinte minden jelentős formatervezői díjat – Good Design, Red Dot, Designpreis, Nemzetközi Design Nívódíj – begyűjtött, több közülük a világ legjelentősebb design múzeumaiban (London, New York, München, Párizs) megtalálható.
Az 1965-ös születésű Konstantin Grcic úgy lett a kortárs német formatervezés egyik legismertebb alakja, hogy design stúdiumait Nagy-Britanniában végezte. 1985 és 1987 között a Parnhami Főiskolán tanult bútortervezést és készítést, majd a világ egyik legjobb designképzését nyújtó egyetemén képezte tovább magát, s a londoni Royal College of Art formatervezési szakán szerzett mesterdiplomát. Ezt követően a nála csak öt évvel idősebb, de akkorra már a szakmában ismert, Jasper Morrison stúdiójában dolgozott egy évig, majd visszatért szülővárosába, Münchenbe és 1991-ben megalapította saját tervezői vállalkozását, a KGID-et (Konstantin Grcic Industrial Design), amelynek székhelye azóta sem változott.
Grcic már az új évezred tervezője, igazi kibontakozása a 21.század első évtizedére esik, noha egyik legismertebb alkotása – amellyel kiérdemelte a legrangosabb olasz design díjat a Compasso d”Oro-t is – a Mayday nevű hordozható lámpa még a múlt század utolsó évében született. Grcic a klasszikus bányászlámpa, a hangosbemondó és a műanyag újragondolt kombinációjából sokoldalúan használható, praktikus, strapabíró mindennapi használati tárgyat tervezett, amely megjelenésében és technológiájában ugyanakkor ízig-vérig napjaink szülötte. A lámpán semmi fölösleges nincs, s megjelenéséhez hasonlóan használatát is az egyszerűség hatja át; a designer a forma és a funkció között páratlan kreatív egységet tudott teremteni, amelynek középpontjában a racionális konstrukció („a normális tárgy”) áll.
Ez a designszemlélet a későbbiekben még hangsúlyosabban, sokrétűbben és gazdagabban bomlik ki Grcic tervezői praxisában, s teszi őt ennek a 20. század elejéig visszanyúló áramlatnak egyik legjelentősebb kortárs alkotójává.
Grcic az olasz Abitare magazinnak adott interjúban (2010. március) kifejti, hogy miért nem hisz az „egy méret mindenkinek jó” design felfogásban, amelyet gyakran demokratikus design címkével is szoktak illetni. Szerinte ma már nagyon naiv ez a szemlélet, s a designt végtelenül unalmassá és színvonaltalanná teszi a lélektelen típusosság. Nem tud elképzelni olyan széket, amelyik mindenkinek megfelel funkcionális és esztétikai szempontból egyaránt. Grcic az univerzalitás helyett a minőséget helyezi a középpontba, s nem az általában vett fogyasztó, hanem egy nagyon is valóságos kisebb csoport elvárásait, igényeit veszi figyelembe a tervezés során. Hisz abban, hogy egy jól kitalált, megtervezett és megcsinált – azaz egy minőségi – tárgy, még ha azt egy szűk réteg számára szánták eredetileg, idővel utat talál a nagyközönség felé. A design története tele van ilyen tárgy-történetekkel – ilyen volt annak idején a Thonet-szék vagy napjainkból az Apple iPodja – a minőségi rétegtárgyakból populáris, a nagyközönség számára is elérhető darabokká váltak.
Tervezői gondolkodását illetően nem osztja a „szobrászi” megközelítést, amely szerint van a tömb, s abból a tervező mintegy sorozatos elvétele útján kifaragja a művet, míg végül eléri a kívánt formát. Grcic különféle elemekből – amelyek tudástartalmakat, technológiákat, elvárásokat, igényeket, anyagokat stb. jelenítenek meg – egy struktúrát épít, vagy másképpen fogalmazva konstrukciót állít, szerkeszt össze. A végeredmény nagyon sokak számára egyszerűként jelenik meg, ami nem baj, hiszen pont arra törekszik, hogy tárgyai magától értetődően legyenek használhatók és befogadhatók. Ugyanakkor önmagát nem tartja „minimalista” tervezőnek (amellyel gyakran, szerinte tévesen, illetni szokták), mert az alkalmazott technológia, a felhasznált anyagok és a tervezés, amelyek révén létrejön a tárgy többnyire komplex, innovatív rendszert alkotnak. Ilyenek például a német Plank széknek tervezett Myto vagy a Monzua székek, amelyekkel rengeteg díjat megnyert. Grcic számára a komplexitás és az egyszerűség nem ellentétes kategóriák, hanem olyan kihívások, amelyeket egyszerre kell tudni kezelni, kreatív módon hasznos és esztétikus tárgyakban realizálni.