Egerek a múzeumban? Nem ez minden múzeumba járó és ott dolgozó ember
rémálma? A valóságban könnyen lehet, hogy nem fogadnánk őket olyan
lelkesedéssel, mint a három éve folyamatosan megjelenő múzeumpedagógiai
könyvsorozat, a Két egér köteteit. Rágcsálókat választani egy
művészeti kiadvány főhőséül szokatlan vállalkozás, de kis méretük révén a
gyerekek rokonszenveznek velük, s mivel a cincogók mindenhol szinte
láthatatlanul jelen vannak, hitelessé teszik a történetet.
Az olvasók az éjjel tiltott helyeken kószáló állatok cinkosává válnak, mikor velük tartanak és kihallgatják művészetről szóló beszélgetéseiket. Sőt, talán a tudást is jobban elfogadják, ha tőlük jön. A Múzeumi Egér és unokatestvére szándékosan nevet sem kapott, hogy könnyebben lehessen velük azonosulni. Mivel a kötet szerzői múzeumpedagógiával (is) foglalkozó művészettörténészek, könnyen jött az ötlet, hogy olyan könyvet készítsenek, ami segít a gyerekekhez közelebb hozni a képzőművészet világát. A kötetek írását hosszú kutatómunka előzte meg, rengeteg illusztrációt gyűjtöttek össze a szerzők, hogy ebből válogassák ki a gyerekek számára legérdekesebb alkotásokat. Fontos szempont volt a szelekciónál, hogy magyarországi közgyűjteményekben, és azon belül is állandó kiállításon szerepeljenek a kötetben látható művek, hiszen a könyv egyik célja, hogy kedvet csináljon a múzeumi bolyongásokhoz. És bár a múzeumi egerek az összes festményt, szobrot és kisplasztikát egy helyen nézik végig, a szülők számára nagy segítség, hogy a kötetek végén képekre lebontva megtalálják a „lelőhelyeket”.
Szándékosan nem kronológia szerint haladtak, hanem a tematikus egységeket helyezték előtérbe, ezáltal segítve a játékosabb, könnyedebb felfogást. (Így sikerült elkerülni a tankönyvszerű, didaktikus felépítést.) Bár a könyvek illusztrátora szinte kötetenként változik, a szereplők karakterének linearitását ez nem befolyásolja. A sorozat tematikus csoportosításán belül először az állatokkal, majd a színekkel és a különös lényekkel ismerkedhetünk meg. Három kötetben a két egér párbeszéde során informálódhatunk a művészetről, míg a negyedikben az unokatestvér egér feljegyzéseit és fényképeit láthatjuk a Budapest épületein megbújó állatokról. A művészettörténész szerzők (akik később a kiadó szerkesztőjével bővültek szerzői fronton) hatalmas tudásanyagot próbáltak átadni. Ezzel magyarázható a könyvek sűrű szerkesztettsége és a néhol (például a keresztény ikonográfia terén) tömény információáradata. A technikai megoldások (bronzöntés, színkeverés) érzékletes leírása, valamint a könyvek végén található kreatív melléklet számos közös programhoz szolgál ötletül vagy alapanyagul. Az utolsó megjelent kötet, a Bolyongások Budapesten eredetileg csak egy fejezetnek indult, ám önálló kötetté nőtte ki magát. Ebben a főváros – amelyet számtalan előfordulásuk miatt éppenséggel az oroszlánok városának is nevezhetnénk – utcáin, a homlokzatokon látható élőlényeket gyűjtötték össze a szerzők, tetemes mennyiségű fotó kíséretében. A szülők hálásak lehetnek, hogy külön térképen vannak összeszedve a helyszínek, így lehetőség nyílik a közös „kincsvadászatra”. A gyerekek számára már csak a mérete miatt is kicsit ijesztő Múzeum a kis rágcsálók kalandozása által válik ismerős területté, amely már nem a tekintélyt sugárzó művészeti intézmény, hanem a számos felfedeznivalót kínáló helyszín. A múzeumba járó közönség pedig ne lepődjön meg azon, ha mostantól minden intézménynél négykézláb botladozó szülőket és gyerekeket lát. Az egérbejáratot keresik.
