Ékszerdoboz Dániából: talán megtévesztő cím, hiszen nem
ékszerdoboz-kiállításról van szó, hanem a Danish Arts Agency
kortársékszer gyűjteményének bemutatásáról. A harminc éve bővülő
kollekció 2007 óta nyilvános, ekkor indult az Ékszerdoboz-program a dán
designékszerek népszerűsítésére. A közgyűjteményből bárki kölcsönözhet,
többségében azonban hivatalos céllal teszik. A jelenleg 240 darabot
számláló kollekció fele került most bemutatásra a Tavaszi Fesztivál dán
inváziójának keretében az Iparművészeti Múzeumban.
A klasszikus ékszer-kiállításokhoz szokott látogatót meglepheti, hogy az arany, az ezüst és a drágakövek alárendelt szerepet játszanak a kiállított műveknél. Mint minden kísérleti szellemű tárgytervezői munkánál a mai design globális közegében, itt is a koncepció és a forma kerül középpontba. Mitől is értékes egy kortárs ékszer? Mikala Naur, az irányzat egyik úttörője kezdett elsőként új anyagokkal dolgozni, a kiállításon brossokkal és karkötőkkel szerepel, melyekbe madártollakat és filmet foglalt. Az idősebb generációhoz tartozó Anette Kræn lószőr felhasználásával készít karkötőket. Agnete Dinesen utcán talált kavicsokat csiszol meg nyakékéhez, Helle Løvig Espersen pedig biliárdgolyókból farag ékszereket (a kiállításon szív alakú gyűrűje és triagonális formájú karkötője szerepel). Kim Buck epoxyval vont be aranygyűrűt, majd felszeletelte, így készült a három darabos Előkészület című munkája. Szintén az ő nevéhez fűződik a Szivacs nyaklánc. Mette Saabye – aki a kiállítás kurátora is egyben – Kiskutya brossa a gyermekkori játékok világát idézi, míg a minden irányba szerteágazó Harmatcsepp nyaklánca a kiállítás talán leglátványosabb tétele. Margaret Bridgwater selyem-chiffon ékszerei mellett élete utolsó alkotása, a Szívgyűrű is a kollekció része. Experimentális anyaghasználat és kreatív felhasználás adja kompozícióinak az erejét.
Az alternatív anyagok használata a progresszív nemzetközi ékszerkészítésben nem is annyira új keletű jelenség, ahogy a kiállított művek készítési dátumai jelzik. Az arany, a gyémánt és az egyre gyakrabban már szintetikusan előállított drágakövek szélesebb rétegek számára váltak elérhetővé, így művészeti jelentőségük is csökken, hiszen annak egyik fő alkotóeleme éppen a ritkaság. Ugyanakkor a dekorativitás helyett a test és ékszer kapcsolata, illetve a humor, sőt akár a kritikai felhang is vezetheti a tervezőket. Az ornamensi funkcióból kilépve a kortárs ékszerek szuverén kompozíciókká, kisméretű szobrokká válnak. Ilyen ékszereknél nemcsak a készítő, de a viselő részéről is felmerül a bátorság és a szellemi állásfoglalás igénye. Míg egy gyöngysor elsősorban a tetszeni vágyás, a szolid illeszkedés szimbóluma, addig egy designékszer határozott képet sugall tulajdonosáról. Az ilyen „personal statement” neves példája Madelaine Albright, volt amerikai külügyminiszter, aki könyvet jelentetett meg arról, hogy a hivatalos útjain viselt brossok mit üzentek hangulatáról vagy tárgyalási ambícióiról. Vajon nálunk a politikusok mikor tulajdonítanak végre üzenetközvetítő erőt kortárs alkotásoknak?
Iparművészeti Múzeum
2010. március 21. – 2010. április 11.