A tavaly első alkalommal
megrendezett Strabag Artaward International magyar finalistája, Tibor
Zsolt munkáiból január végéig látható kiállítás a cég bécsi
központjában. Sokakat meglephet, hogyan lehetséges első alkalommal odaítélni
egy olyan díjat, ami évek óta hozza lázba a magyar és az osztrák művészeti
közeget?
Az első Strabag Artaward
átadására 1994-ben került sor. Negyven év alatti, osztrák művészek pályázhattak.
Hamarosan minden évben kiosztották a magyar Strabag-díjat is. Egymillió
forintos fődíjat és négy alkotói támogatást – egyenként 400.000 forint értékben
– lehetett elnyerni, a festészet és rajz területén. Az osztrák és a magyar díj
egyesítéséből, kibővítéséből született meg 2009-ben a Strabag Artaward
International. A régió azon országaira koncentrálnak, ahol az építőcég jelen
van. 2009 és 2011 között az anyaországon kívül Csehország, Szlovákia és
Magyarország művészei pályázhatnak. Utána háromévente új tagokat választanak,
egyedül a cég székhelyét képviselő Ausztria lesz állandó résztvevő.
A tavalyi felhívásra 730
művész jelentkezett, közülük a zsűri (amelynek magyar részről Petrányi Zsolt, a
Műcsarnok, illetve Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum igazgatója volt tagja) választotta
ki azt az öt alkotót, akik a bécsi Strabag toronyház legfelső emeletén, az
Artlounge-ban először közös, majd önálló kiállítás keretében mutatkozhattak be.
2009-ben a szlovák Jan Vasilko lett a fődíjas, s ezzel 15.000 euró tulajdonosa,
míg a többi finalista egyenként 5.000 eurós támogatást kapott.
Magyar szemszögből nézve
sírhatunk és nevethetünk egyszerre. Az új rendszerű alkotói támogatás ötezer
eurója több mint egykor a magyar fődíj, de a korábbi öt „biztos” díjazott
helyett bizonytalan, hogy magyar művész részesül-e támogatásban. És ez is már
csak két évig, hiszen utána más országok számára írják ki a pályázatot.
A díjazottak kiállítása
sem a budapesti Ludwig Múzeumban, hanem egy Bécs külvárosában lévő, amúgy előkelő
cégközpont étkező- és rendezvény-termében van. A megnyitó után ez az ott dolgozókon
kívül keveseket vonz. Előny viszont, hogy a székházban látható a cégtulajdonos Hans-Peter Haselsteiner ezerötszáz
darabos magángyűjteményének válogatása (zömmel mai osztrák festészet és
grafika, illetve néhány nagyméretű plasztika), s ebbe esélye van bekerülni a
díjazottak munkáinak is. A Strabag nem kötelezi magát, hogy vásárol a díjazottaktól,
de mint Barbara Baum művészettörténész,
a cégnél a gyűjteményt és a díjat gondozó három kurátor egyike látogatásomkor
elmondta, igyekeznek a regionális díj révén a kollekciót is Kelet-Európa felé
fejleszteni.
A fő fegyvertény, hogy
sikerült kilépni a nemzeti bezártságból, s a magyar művészek már nem (csak)
egymással, hanem a régió többi alkotójával is versenyeznek. Ez a keveredés
mindenki előnyére válik. Hírértéke itthon kisebb, de a külföldi műgyűjtő és
galériás közeg számára a rangos múzeumi helyszín hiánya sem akadály, hogy
felfigyeljenek az alkotókra és ne csupán egy kis ország művészeti rendezvényeként
tekintsenek egy ilyen megmérettetésre.
A mostani fődíjas, a
kassai Jan Vasilko festményeit máris árulja a belvárosi Suppan Galéria, amelyik
egy ideje figyel a kelet-európai szcénára, és fél évvel ezelőtt Adorján Attila festményeiből is számos
darabot értékesített egy csoportkiállításon. Ez az a nemzetközi figyelem, ami egy
országos díj keretein belül nem generálódik; s ez az új Strabag-díj előnye.
(A kiállítás látható 2010.
január 22-ig)