Sophie Calle: Exquisite Pain

Paula Cooper Gallery, Chelsea, New York
Amíg mások extrém testi vagy szellemi kalandokkal vezetik le érzelmi traumáikat, szerelmi csalódás után mondjuk kitörni készülő vulkánok kráterébe vetik magukat siklóernyővel, vagy drogokban, alkoholban, esetleg vallásos révületben próbálnak elveszni, addig a művészek gyakran megkísérlik művészetté transzcendentálni személyes tragédiákat. Ez történik Sophie Calle, az élet és művészet határainak összemosásáról ismert francia művésznő esetében is. Mostani kiállítása egy szerelmi kapcsolat végét tárja elénk.A kiállítás első részében egy 92 napos japán út során készült fényképeket, leveleket és az út egyébb mementóit prezentálja. Ahogy egy falra helyezett felíratból megtudjuk, az utazás utolsó napján Párizsban hagyott szerelme telefonon szakított a művésznővel. Ez magyarázza, hogy miért pecsételte le a kiállított tárgyakat a „92 nap a boldogtalansáig”, „91 nap a boldogtalanságig”, stb, felíratokkal. Az utolsó kiállított tárgy – „0 nap a boldogtalanságig” – a piros szállodai telefon, amelyen keresztül a rossz hír megérkezett. Sajnos a művésznő nem találta fontosnak elmondani a telefon megszerzésének történetét: elcsente a hotelből, elkérte, esetleg megvette a telefont?
A kiállítás második része a szakítás utáni periódust mutatja be, amelynek során Calle megkért másokat, hogy meséljék el neki érzelmileg legfájdalmasabb emlékeiket. A galériában elhelyezett diptychonok egyik szárnyán valaki más szomorú emlékeit olvashatjuk, amíg a másik szárnyon a művésznő egyre rövidebb leírásai olvashatók szerelmi kalandja végéről. Az utolsó diptychonhoz érve Calle saját története elfogy, addigra a veszteség miatt érzett gyász valószínűleg megszűnt.
A kiállítás szemlélőjében egyre erősödik az érzés, hogy a művésznő intellektualizálással próbál megszabadulni viharos érzelmeitől. A kiállítás azt dokumentálja, ahogy Sophie Calle agya legyőzi a szívét.

[Lásd bővebben: az Enciklopédia Kiadónál megjelent Földényi F. László: Sophie Calle c. kötetben]