A zürichi Kunsthaus a maga évi több mint 300 ezer látogatójával, kitűnő svájci és nemzetközi gyűjteményeivel – köztük a legnagyobb Norvégián kívüli Munch-anyaggal és a Giacometti-művészcsalád alkotásainak páratlan kollekciójával – és a nemzetközi élvonalba tartozó időszaki kiállításaival régen kinőtte már a számára 1910-ben kialakított és 1959-ben kibővített épületet. Az újabb bővítés már hosszabb ideje napirenden van. Az elképzelések az elmúlt évtizedben kezdtek egy konkrét projektben testet ölteni: helyszínként a múzeum épületével szemben, a tér másik oldalán fekvő, tornatermekkel, raktárakkal részben beépített területet nézték ki és nemzetközi tervpályázatot írtak ki, amit David Chipperfield irodája nyert meg.
A Kunsthaus jelenlegi épülete. Forrás: wikimedia
Az új épület 80%-kal bővítené a kiállítási területet, ami a múzeum törzsanyagának 20%-a számára jelentene állandó bemutatási lehetőséget az eddigi 10% helyett. Emellett bővülne az időszaki kiállítások rendelkezésére álló tér és az új szárnyba költözne be – önállóságának fenntartása mellett – Zürich és egész Svájc egyik legjelentősebb magángyűjteménye, a Bührle-Gyűjtemény is. Ez utóbbi egyébként a projekt egyik legvitatottabb része, több okból is, mindenekelőtt a kollekció egykori tulajdonosa és névadója, a náci Németországgal folytatott fegyverkereskedelem okán elhíresült zürichi nagyiparos, Emil Georg Bührle miatt.
Az ő gyűjteményében olyan munkák is megtalálhatók, amiket erőszakkal vettek el egykori zsidó birtokosaiktól. Igaz, Bührle ezeket a munkákat jóhiszeműen vette és amikor „előéletük” kiderült, ajánlatot tett egykori tulajdonosaiknak, s a legtöbb vitatott művet újból megvásárolta – ezúttal már közvetlenül tőlük. Ugyanakkor az egykori Bührle-Gyűjteménynek csak egy része került alapítványi tulajdonba, a művek egy másik része továbbra is az örökösök magántulajdona. Többen feltételezik, hogy a kollekciónak ebben a részében ma is lehetnek még kétes eredetű munkák. Burkoltan erre utalt Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke is, aki a múlt hónapban éppen a Kunsthausban tartott előadást a nácik által elrabolt műkincsekről.
A Kunsthaus jelenlegi épülete és a tervezett bővítés. Forrás: limmattalerzeitung.ch
Másfelől Bührlét szoros kapcsolatok fűzték a Kunsthaushoz; számos művet ajándékozott a múzeumnak és ő finanszírozta annak a bevezetőben említett bővítését az 50-es években, amiért az akkor épült és ma is a legtöbb időszaki kiállítást befogadó termet később róla nevezték el. A beköltözéssel mindkét fél jól járna. A gyűjtemény azért, mert a jelenlegi elhelyezésére szolgáló kertvárosi villa – mint ahogy azt négy, később szerencsére megkerült nagyértékű festmény 2008-ban történt elrablása is igazolta – nem felel meg a mai biztonsági követelményeknek, és eleve nem számolhat sok látogatóval, mert kívül esik a turisták hagyományos „vonulási útján”. A múzeum pedig azért, mert a Bührle-Gyűjtemény bevonásával a francia impresszionizmus legnagyobb Párizson kívüli kollekciójával büszkélkedhetne és joggal bízhatna az eddiginél is jóval több látogatóban.
A tervpályázattal egyidejűleg megkezdődött a szükséges anyagi eszközök előteremtése is. A költségeket akkor 206 millió svájci frankra becsülték, amit részben közpénzekből, másrészt cégek és magánszemélyek támogatásából kívántak előteremteni. Ahhoz, hogy az építkezés megindulhasson és a költségekhez Zürich városa is hozzájárulhasson 92 millió frankkal, városi népszavazásra volt szükség, ami 2012 novemberében le is zajlott.
A lakosság 53,9%-a a projekt mellett voksolt, ami nálunk szoros eredménynek számítana, a svájci népszavazások gyakorlatában azonban egyértelmű állásfoglalásnak, jelentős többségnek minősül. A városi támogatással lényegében azonos nagyságrendű az az összeg is, amit a múzeumnak kell az adományokból előteremtenie, a fennmaradó részt a kanton, illetve a Bührle Alapítvány állja.
A Kunsthaus egyik büszkesége Albero Giacometti Kordé című szobra, 1950, patinázott bronz, 167 x 69 x 69 cm, Alberto Giacometti Alapítvány, Kunsthaus Zürich, © 2013 Succession Alberto Giacometti/ProLitteris, Zürich
A tervek szerint a munkálatok a népszavazás pozitív kimenetelét követően azonnal elkezdődtek volna és az új épület avatását 2017-re tervezték. A dolgok azonban nem így alakultak. Az még a kisebbik gond volt, hogy többen – nyilvánvaló időhúzási céllal – a népszavazás eredményét is megtámadták, az viszont valóban hosszú ideig blokkolta a munkálatok megkezdését, hogy az építési engedély kiadása ellen is számos fellebbezést nyújtottak be. A legtöbb borsot a bővítés híveinek orra alá a luzerni Archicultura alapítvány törte, amit a svájci települések történelmi városképének védelmére hoztak létre. Már annak elbírálása is hosszabb időt vett igénybe, hogy az alapítvány valóban országos hatáskörrel működik-e, azaz jogosult-e perre menni egy Zürichet érintő ügyben. Erre a kérdésre ugyan igen volt a válasz, ám magát a pert az alapítvány több forduló után végül jogerősen elbukta. Addigra viszont már 2015-öt írtunk, s mivel még egy kapavágás sem történt, nyilvánvalóvá vált, hogy a 2017-es határidő nem lesz tartható. Az előkészítő munkálatok végül 2015 késő őszén kezdődtek meg és az épület átadásának új határidejét 2020-ban jelölték meg.
Ám téved, aki azt hiszi, hogy most már megy minden mint a karikacsapás. Azok a svájci diplomaták, akik hazájuk New York-i, Tel Aviv-i, londoni és montreali képviseletein dolgoznak, irodájuk ablakából kinézve az utóbbi hetekben többször is ortodox zsidók tüntető csoportjait láthatták az épületek előtt. A demonstrálók szerint azon a területen, ahol most megindultak a munkagépek, egy zsidó temető maradványai találhatók és ezért tiltakoznak az ott folyó munkálatok ellen. Az ügy még a zsidó közösségen belül is heves vitákat generál, a zürichi zsidó szervezetek ugyanis megnyugtatónak találják a munkák megkezdése előtt végzett kutatófúrások eredményeit, miszerint – noha itt korábban valóban egy zsidó városrész állt – temetőnek semmilyen nyomát nem találták.
A Bührle-Gyűjtemény egyik sztárja: Pierre-Auguste Renoir: Mademoiselle Irène Cahen d`Anvers portréja (A kis Irene), 1880, olaj, vászon, 65 x 54 cm. Forrás: wikiart
A „temető-üggyel” párhuzamosan ismét felerősödtek azok a hangok, melyek szerint a Bührle-Gyűjteményt csak akkor szabad bevinni a Kunsthausba, ha a művek provenienciája egyértelműen tisztázott, és ha a látogatók nemcsak a festményeket láthatják, hanem azokat a dokumentumokat is, amelyek segítenek Bührle életének érzelmektől mentes, reális megítélésében, érdemeivel, hibáival és esetleges bűneivel együtt. A Kunsthaus máris jelezte, hogy a kiállítást ebben a szellemben készítik elő, egy audioguide is bőséges információkat ad majd Bührle életéről, a múzeum sajtófőnöke ugyanakkor azt is hozzátette, hogy „mi nem történeti múzeum vagyunk”. Megszólalt az ügyben a Bührle Alapítvány is és ígéretet tett egy olyan katalógus összeállítására, ami a teljes egykori Bührle-Gyűjteményt tartalmazza, tehát a továbbra is a család tulajdonában lévő munkákat is és tisztázza azok provenienciáját. Az alapítvány igazgatójának megítélése szerint e munka végeztével a „közvélemény sokkal kiegyensúlyozottabb képet alkothat majd az egykori fegyvergyáros-műgyűjtőről”.
A cikk lejjebb folytatódik.