Elfogult vagyok. Általában véve lenyűgözőnek tartom a grafikák (főként a ceruza-, toll- és tusrajzok) technikai meztelenségét. Azt a pőreséget, ahogyan az egyszerű vonal kibont, „lekövet” egy gondolatot. Fekete-fehér őszinteség ez, ami egyaránt szól alkotóról, mesterségről, művészetről. Kókay Krisztina hosszú évek óta készít „szőttes-grafikákat”.Munkáiban apró vonalakból felépülő sejtek vetülnek láthatatlan felvetőszálakra és alakulnak organikus egésszé. Képeinek komplexitása azonban nem csak a kétféle technika egymásra vetítésében rejlik. Olyan szellemi látásmód alkotja ezeket a grafikákat, amely egyszerre sűrít pillanatnyi impressziót (Zongoraszó a Hévíz utcában, Hársfaillat I, II, Pohár bor ) és vet papírra hosszú évekkel terhelt lelki röntgenképeket (Mélyvíz, Kötelék, Kőszív). Kókay képes arra, hogy leheletnyi, finom vonalkákból szimultán képezzen felületet, mélységet, textúrát – spirituális és fizikai értelemben egyaránt. Alkotásai lírai önvallomások hitről, kapcsolatokról, munkáról – feketén-fehéren.
(Ernst Múzeum, 2007. január 28.–március 7.)
Szabó Ágnes: Mélyrétegek – Kókay Krisztina grafikáiról
Elfogult vagyok. Általában véve lenyűgözőnek tartom a grafikák (főként a ceruza-, toll- és tusrajzok) technikai meztelenségét. Azt a pőreséget, ahogyan az egyszerű vonal kibont,...