Az Iparművészeti Múzeumban nyílt a Design Hét egyik legizgalmasabb kiállítása, az Unpolished 9. Lengyelek polírozás nélkül, profin.
Már a kiállítás címében fellelhető szójáték is utal arra, hogy nem egy reprezentatív nemzeti elemeket bemutató lengyel kiállítást látunk, hanem Lengyelországnak fontos, hogy azt az arcát mutassa be, immár kilencedik alkalommal, ami a nemzetközi designkommunikációban is működik. Nem más ez, mint a lokális és globális relációk különböző vizsgálata, vagyis a hagyományok, új anyagok és lehetőségek keresése a különböző funkciók és tárgytípusok tükrében. Az egyszerűség, a praktikus használat, az alapanyagok kézenfekvősége, mind a 21. századi design kritériumainak mondhatók – és ezek a kritériumok olyan letisztultan és koncentráltan mutatkoznak meg ezen a kiállításon, amit ritkán láthatunk.
A kiállítás nem azért olvasható a képzőművészeti fogalomrendszerben is, mert hasonló vizuális tartalommal bír, hanem mert valójában olyan kérdéseket vet fel és olyan megoldásokat javasol, amelyek társadalmi jelenséggé válhatnak és a mindennapjaink részei lehetnek a képzőművészet és design integrált területén.
Ami azonnal feltűnik (és a divat és öltözködés színeinek ellent is mond) az az, hogy a tárgyak nem színesek. A natúr színek dominálnak mindenhol, az alapanyagok, a fa, az átlátszó üveg, a fehér porcelán, a papír valamint az újrahasznosítás során keletkezett anyagminőségek és színek adják a tárlat alaptónusát. Mivel nincsenek ruhák ezért a környezetünkre és annak tárgyaira irányul a figyelmünk. Bútorok, lámpák, szőnyegek és egyéb lakáskiegészítők jelzik, hogy mennyire fontos a személyes környezetünkben is egy szórakoztató, üzeneteket hordozó, újragondolható tárgy.
Már többször esett szó a porcelánok 21. századi újraértelmezéséről, most ennek újabb darabjait láthatjuk. Joanna Bylicka csipke alátétei vagy Monika Patuszynska, illetve Bogdan Kosak formakísérletei, esetleg Karina Marusinska befőttes üvegei jól példázzák, hogy a porcelán, mint anyag már régen kilépett az őt körülvevő romantikus diskurzusból és új életre kelt.
Milyenre is lehetne festeni egy olyan vastagabb falécet, amely valójában „méterárú” óra vagy hangszóró. Annyi órát fűrészelünk le, amennyire éppen szükségünk van (GOGO, Maria Makowska és Piotr Stolarski). Vagy nézzük az aktimeles flakonokból készült csillárt a szintén műanyag hulladékból újrastrukturált hagymalámpával, amelynek héjait saját kreativitásunk és kedvünk szerint forgathatjuk. (DBWT, Daria Burlinska, Wojciech Traczyk)
A MALAFOR tervezőcsapat ülőkéjéhez a legkézenfekvőbb megoldást választotta, farönköket vont be bádoggal, de a Blow papír és felfújható kanapéjának egyszerűsége és minősége is komolyan zavarba ejtő.
Az üveg, mint anyag mindig képes újraformálódni, ezért minden üvegtárgyban benne rejlik az utalás az állandó mozgásra és a megújulás lehetőségeire. Agnieszka Bar üveglámpái a legdirektebben mutatják a törött üvegekben rejlő lehetőségeket. Olyan lámpákat hoz létre, amelyek kifejezetten az üvegdarabok fénytöréseire építi a világítást; mindezeket befőttesüvegekbe teszi mint a megőrzött vagy megőrzendő, végtelenül formálható anyagdarabokat, amik a fényben nyerik el új értelmüket.
Érdekes egybeesés, hogy az Unpolished a Magyar Formatervezési Díj-kiállítással egy időben látható. A design 21. századi nyelvét használják a tervezők mindkét országban, de a szándékok és a tárgyak tervezésének oka és folyamata teljesen különböző. (A hasonlóságokról és különbségekről a következő részben esik majd szó.)
Iparművészeti Múzeum
2011. 9. 30. – 2011. 11. 13.
