Az Artportál új sorozata befutott és pályakezdő, idős és fiatal dizájnereket és iparművészeket mutat be. Elsőként egy új felfedezett, Szász Károly és az ő törött porcelán ékszerei kerülnek terítékre.
Design elvitelre
Ismerjük-e azokat az embereket, akik hétköznapi tárgyainkat készítik? Van-e rá igény, hogy ismerjük a körülöttünk alkotókat, akik megtervezik a környezetünkben funkcionális vagy éppen szép tárgyainkat? Az dizájnvásárok egyre bővülő sorának egyik legnagyobb értéke, hogy a közönség és a művész találkozása közvetlenné, személyessé válik. Ez a személyesség nem csak azáltal alakul ki, hogy a gyűjtő vagy felhasználó birtokolja az alkotó megvalósított szellemi termékét, hanem azáltal, hogy tőle magától veszi meg. Ez jó érzés az alkotónak és jó érzés a vásárlónak is, mert kialakul az a közvetlen kapcsolat, ami a további, személyre szabott igényeket képes kielégíteni.
Annál környezettudatosabb gondolkodás nem nagyon van, minthogy pontosan tudjuk, hogy mit szeretnénk és kitől, milyen anyagból és mekkora méretben, mennyi pénzért, és van mód ezt megrendelni. Mindezek nem a luxust jelentik, hanem egy olyan békebeli tárgyhasználatot tesznek lehetővé, ami a 21. század minden eddig kialakult szempontrendszerének megfelel.
A magyar tervezők palettája többgenerációs. Az egyes generációk anyaghasználata évgyűrűkként mutatja, hogy ki melyik korosztályt, milyen technológiát, milyen korszakot képvisel. Ráadásul ezek mindegyike – egyszerre – aktuális. Érdekes és szórakoztató átfedések vannak az idők és tárgyak között, amelyek jól mutatják a mesterek és tanítványok kapcsolatát is. Ebből a szempontból ismerkedjünk meg elsőként Szász Károllyal, a Kreatimm vásár egyik felfedezettjével.
Buborék az üvegben
2009-ben, üvegtervezőként diplomázott a MOME-n. Diplomamunkája a levegő buborékok irányított elhelyezéséről szólt az üveg technológián belül. Mindig a kísérletezés érdekelte, amit a tárgykészítés fölé rendelt, ezért tanulóéveit nem annyira a produktivitás, mint az anyaggal való időt és energiát nem kímélő kísérletezés töltötte ki. A levegő térnyerésével és bezárásával az üvegen belül az örökkévalóságnak szeretett volna jeleket hagyni. A saját maga által fejlesztett technológiát alkalmazta többek között termálvizes szállodák világításakor vagy belsőépítészeti üvegek tervezésekor, de ezt az üvegbe ültetett levegőt láthatjuk kavicsékszereiben is. De hogyan kezdődött az a történet, ami a művészt lassan az egyik legkeresettebb recycling ékszertervezővé emeli?
Még 2005-ben, tanulmányai alatt kapott mesterétől, Horváth Mártontól egy zsák „kopnit” (üvegfúvásból maradt üvegdarabot) egy ékszertervezési feladatra. Ezekből készültek az első újrahasznosított, applikált bogárszárny-ékszerek. Akkor, amikor még Magyarországon nem esett sok szó tudatos újrahasznosításról a dizájnban!
2010-ben alapított saját műhelyt, azonban nem bízott abban, hogy designerként egyedül el tud indulni a pályán, ezért üvegrestaurálással kezdett foglalkozni – eközben került a képbe a porcelán is, amivel jelenleg dolgozik. A véletlen adta a lehetőséget, amikor egy Herendi kancsó előrelátható módon, a csiszológépnek köszönhetően, végleg eltörött. A művész szerette volna, ha megmarad egy darab a vázából, így ékszert készített belőle. Az elkészült medálnak jobban örült a tulajdonosa, mint ha a vázát kapta volna vissza és ettől kezdve megrendelések sora következett… Mindenki hozta a törött vázákat, kávéscsészéket, amelyekből ékszerek lettek.
Improvizálni Zsolnayra
„Eddig csak a vitrinben néztem, most hordhatom”, „Végre valamit magamból adhatok az unokámnak…” „Vázaként ki nem tenném de így már alig várom, hogy felvehessem!” – ez csak néhány a reakciókból, amik a porcelánhoz fűződő furcsa viszonyunkat mutatják. A porcelán egyfelől része a kollektív emlékezetnek, másfelől viszont átértékelődik a 21. századi tárgyhasználatában. Családi örökség lehet egy-egy Herendi-, vagy Zsolnay-készlet, de akár egy letűnt kor dísztárgyai, a nippek is az eszünkbe juthatnak.
Ma már más dísztárgyakban gondolkodunk, ha egyáltalán van ilyenek hely a lakásban. A hétköznapokban nem merengünk egy-egy eozinos váza felett, furcsa fémes-zöldes fénye felülírja a formai sajátosságokat is, pedig ez a Zsolnay gyár egyik nagy innovációja. Azonban egy 1904-ből származó eozinos porcelánból készült fülbevaló vagy gyűrű viselése egészen új kontextust teremt. Zsolnay Vilmos is nagy kísérletező volt, így az alapanyagok és mázak végeláthatatlan variációkban állnak rendelkezésre az újraalkotó művész számára. A mázak alatti festékrétegek szintén új lehetőséget rejtenek, így a roncsolás ugyanolyan vizuális alkotóerővé válik az ékszertervezésben, mint az új funkció és forma kialakítása.
Érdekes, hogy a porcelánmárkák kialakították a gyűjtőkörüket: így az ékszerekből is vagy csak Zsolnayt vagy csak Herendit vásárolnak Szásztól. A meisseni mindenkit egy kicsit meglep ebben a formában, de minden darab egy új felfedezés (és utazás) a porcelánok eddig ismeretlen természete felé.
„Úgy érzem magam – mondja Szász –, mint egy zongorista, aki egy jól megírt darabot interpretál a saját stílusában, Mozart, az Mozart marad minden apró kis részletében. Aki Mozartot kedveli nem feltétlenül hallgatja meg Schubertet ugyanolyan szívesen.” Design szempontból ez annyit jelenthet, hogy a jó minőségű anyag, egy nagy múltú márka és igazi innováció akkor is megőrzi az értékét, amikor eredeti funkcióját már nem tudja betölteni. Hordhatják a férfiak mandzsettagombként vagy nők a fülükben vagy az ujjukon gyűrűként, az mindenképpen fontos kapu lesz a múlt és a jövő között egy igazi jelenkori tárgyban.
Szász Károly férfi és női ékszerei többek között a Kreatimm vásáron is megtalálhatók.