Terv és Mű. Két hányatott sorsú pasztell gobelinterv Vaszary János keze alól, szecessziós körítéssel.
Az Országos Széchenyi Könyvtár Vaszary János két jelentős kárpitjához készített terveit mutatja be egy kiállítási célra elkerített, földszinti helyiségében. A kiállítás apropójára másfél évvel ezelőtt, 2009 őszén az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárában bukkant Katona Anikó művészettörténész, aki kitűnő kamara-kiállítást rendezett a Vásár és a Jegyespár című alkotások Vaszary által jegyzett terveiből.
Vaszary János életművében enciklopédikus alapossággal felvonultatta korának szinte minden festészeti irányzatát. Az életmű zavarba ejtően változatos, már-már az egyéniség és a sajátos festői attitűd elvesztésével határos módon. (Erről mindenki meggyőződhetett a 2007-es nagy Vaszary-kiállításon – kritikánk a tárlatról itt olvasható.) A nagy változatosságban egy viszonylag hosszabb és homogénebb időszakot jelentett a századfordulón az art nouveau korszak.
Vaszary az inkább a német Jugendstilhez köthető festészet mellet magas szinten művelte a francia posztimpresszionizmussal és az art nouveau-val egyaránt rokonítható, vagy akár a Nabis-k kései örököseként is értelmezhető gobelin és plakátművészetet. A kárpitok – a stiláris szempontokon túl – a paraszti-vidéki tematikájuk révén jól kapcsolódnak a 20. század első évtizedének hivatalos hazai művésztelepein (Szolnok, Gödöllő) testet öltött felfogásához. A parasztság aktuális élethelyzetét az ekkoriban hivatalossá váló szolnoki művésztelep alkotói emelték be végérvényesen a magyar piktúra mainstreamjébe, a paraszti világ ábrázolásának és ábrázolhatóságának akkor már fél évszázados művészi kutatásának eredményeként.
A parasztság értékeinek historizáló felfogását tükrözte részint a gödöllői művésztelep tevékenysége is, amely fő feladatát a népművészeti motívumkincs átörökítésében és a modern tendenciákkal való párosításában találta meg. A falikárpitok készítése a szecesszió összművészeti jellemzőjét, vagyis minden művészeti ágra alkalmazandó, egységes stiláris szemléletét is tükrözi. Ennek egy fontos gyakorlati következményeként elkerülhetetlenné vált a tervezőként közreműködő művészek és a kivitelező alkotók együttműködése, ami a képző- és iparművészet határainak elvékonyodásával is együtt járt. Ez történt Vaszary János esetében is.
A kiállítótérnek egyébként kevéssé alkalmas helyiségben a tervek mellett az azok alapján, Kovalszky Sarolta műhelyében készült gobelinek is láthatóak. Vagyis szinte teljes mértékben összehasonlítható az eredeti Vaszary-féle elképzelés és a kivitelezett gobelin. A terv és a végleges változat különbségei nagyobbrészt a gobelin anyagának színezési és szövéstechnikai adottságaival magyarázhatók.
Teljes azonosságról nincs szó, mert a Jegyespár című, két oldalán tükörfordított, de egyébként teljesen azonos kialakítású gobelint az elmúlt évtizedekben valamikor, valaki, valahol – valószínűleg az eredeti művészeti szándék ismerete nélkül – előoldali rögzítésekkel restaurálta. De ez szerencsére semmit nem von le a hátoldalával kiállított mű valamint a kiállítás élvezhetőségéből és tanulságaiból. A műveket igen alapos és minden szempontból kielégítő tájékoztató falszövegek kísérik, korabeli enteriőrképekkel és Vaszary szecessziós plakátterveivel.
Országos Széchényi Könyvtár
2011. 1. 21. – 2011. 3. 10.