Az SPK eredetileg főként azzal a céllal jött létre, hogy biztosítsa az egykori Poroszország kulturális javainak megőrzését, gondozását és védelmét. A német újraegyesülés után az addig egymástól elszakítva őrzött és bemutatott javak egységes gyűjteményekbe történő integrálása került tevékenységének középpontjába. Közalapítványi formában, a kulturális államminiszter felügyelete alatt működik, finanszírozása részben a szövetségi kormány, részben pedig a tartományok, közülük is elsősorban Berlin büdzséjéből történik. Az alapítvány ernyője alatt 5 intézmény működik; a legnagyobb és legismertebb közülük a Berlini Állami Múzeumok, ami a maga részéről ugyancsak ernyőszervezet, összesen 19 kiállítóhelyen bemutatott 15 gyűjtemény tartozik hozzá, amik közül a a legismertebbek a Múzeumszigeten (Museumsinsel) találhatók. A történetével egészen a XVII. századig visszanyúló Berlini Állami Könyvtár több mint 10 millió könyvvel és folyóirattal, negyedannyi mikrofilmmel és mintegy 20 ezer kézirattal a német nyelvterület legnagyobb tudományos könyvtára; tavaly 887 ezer látogatót fogadott. A Porosz Kulturális Javak Titkos Állami Archívuma az ország legnagyobb irattárai közé tartozik mintegy 38 ezer folyóméternyi dokumentummal; a súlypontot Brandenburg és a Hohenzollern-ház iratai képezik. Egészen más területen aktív az Állami Zenetudományi Intézet, ami zeneelméleti és zenetörténeti kutatásokat végez és hozzá tartozik a Berlini Hangszermúzeum is. A többieknél fiatalabb, de azért sok évtizedes múltra visszatekintő intézmény az Ibero-Amerikai Intézet, ami az ibero-amerikai kulturális övezet egyik legnagyobb Latin-Amerikán kívüli kutatóintézete, a latin-amerikai és a karibi térséggel, továbbá Spanyolországgal és Portugáliával folytatott tudományos és kulturális csere fő letéteményese.
Az SPK kétezer embert foglalkoztat, intézményei idén 336 millió eurót terveznek kiadni, aminek saját bevételei a 10%-át sem fedezik. A pénz nagyobbik részét az állami és tartományi hozzájárulások, az adományok és egyéb források biztosítják.
A szélesebb közvélemény számára az SPK-hoz tartozó intézmények közül a múzeumok a legismertebbek, ezek tavaly 4,2 millió látogatót vonzottak, közülük 3,1 milliót a Múzeumsziget olyan világhírű múzeumai, mint a Pergamon Múzeum, a Régi Nemzeti Galéria és az Új Múzeum. És talán éppen ez a pont, ahol először nyilvánvalóvá vált, hogy változásokra van szükség, hiszen ez a látogatószám, bármennyire is jelentős, messze elmarad a vezető New York-i, londoni vagy párizsi múzeumok számaitól – jobban, mint amit e városok nagyobb lélekszáma vagy a berlininél is jelentősebb idegenforgalma indokolna. A problémával a politika is hosszabb ideje tisztában van már; erre utal, hogy a legutóbbi kormányalakítást megelőző koalíciós szerződés előirányozza az SPK szervezeti-szerkezeti hozzáigazítását a „nemzetközi kisugárzású működéssel szembeni modern követelményekhez”. Monika Grütters kulturális államminiszter ezért megbízta a szövetségi kormány mellett tudományos, kulturális, kutatási és felsőoktatási ügyekben tanácsadó testületként működő Tudományos Tanácsot, hogy tekintse át az SPK tevékenységét, jelenlegi struktúráját és dolgozzon ki javaslatokat korszerűsítésükre. A Tanács jelentése kétéves munka után most készült el s e hónapban került nyilvánosságra. Ajánlásai nem kötelező érvényűek a kormány számára, de a kulturális államminiszter eddigi megnyilvánulásai alapján úgy tűnik, hogy többségük a következő 3-5 évben meg fog valósulni.
Az ajánlások értelmében minden bizonnyal megszűnik az SPK és az eddig neki alárendelt intézmények önállóvá válnak. Az SPK helyét négy alapítvány venné át; az egyikbe a Berlini Állami Múzeumok és az egy múzeumot ugyancsak fenntartó zenetudományi intézet kerülne, míg a további három intézmény önálló alapítványokat kapna. Az indoklás szerint a jelenlegi struktúra túl bonyolult, túl sok hierarchikus lépcsőt tartalmaz és gyakran lassúvá, átláthatatlanná teszi a döntési folyamatokat, ezért „az intézményeket az a veszély fenyegeti, hogy – nemzetközi perspektívából szemlélve – elveszítik kapcsolatukat az aktuális fejleményekkel és diskurzusokkal”. A múzeumit leszámítva a többi szervezet anyagi támogatása a szövetségi kormány kizárólagos feladata lenne, míg a Berlini Állami Múzeumok finanszírozásában az állam felügyeleti jogának fenntartása mellett a szövetségi mellett továbbra is szerepet kapna a berlini tartományi kormány is. A többi tartomány mentesülne az ilyen irányú kötelezettség alól, azzal, hogy a felszabaduló összegeket a kulturális területen jelentkező más állami feladatok megoldására kell fordítaniuk. Az egyes szervezetek nagyfokú önállóságot kapnak személyi és pénzügyi kérdésekben – és, a Tudományos Tanács javaslata szerint – több anyagi támogatás is járna nekik, bár nem kizárt, hogy Grüttersnek az a mondata, miszerint nem biztos, hogy a Tanács minden javaslata egy az egyben megvalósítható, éppen a pénzügyekre vonatkozik.
Ami a múzeumi területet illeti, a Tanács megállapítja, hogy „elsősorban a közönség számára is érzékelhető területeken, azaz a kiállítások szervezésében, a művészetközvetítésben, a PR-munkában, a virtuális térben való jelenlét tekintetében áll fenn a veszély, hogy a német múzeumok lemaradnak a nemzetközi színtéren tapasztalt fejlemények mögött. A Berlini Állami Múzeumok belső struktúrái nem alkalmasak az egyes gyűjtemények és intézmények közötti, égetően szükséges szoros együttműködés és érdemi tapasztalatcsere előmozdítására”. A Tanács javasolja, hogy az Állami Múzeumok az önállósodást használja fel szervezetének átalakítására, hogy „lehetővé váljon modern kiállítások szervezése, a nemzetközi kutatásokba való intenzívebb bekapcsolódás és az átfogó digitalizáció”.
Hermann Parzinger, aki 12 éve elnökli az SPK-t, a Tudományos Tanács ajánlásait „óriási esélynek” minősítette, hangsúlyozva, hogy „mélyreható szerkezeti változásokra van szükség”, de hogy nem igazán boldog a számára potenciálisan birodalmának megnyirbálását jelentő elképzelésektől, nyilatkozatának az a félmondata utal, miszerint „nem szabad szem elől téveszteni az egyes intézmények egymáshoz kapcsolódásából adódó többletértéket” sem.
Nyitókép: Museumsinsel, Berlin. Forrás: Staatliche Museen zu Berlin
