Szilágyi B. András: Baranyay András – Gulyás Gyula: ’56 emlékére

Kiállítás nyílt október 20-án a Budapest Galériában, amely a napokban be is zárt. Sajnos a helyszín – Ferenciek tere – groteszk lábjegyzettel látta el az ötven éves évfordulónak adózó kiállítást. A tárlattól maguk az „események” tartották néhány napig távol az érdeklődőket, pont azokban a napokban, amikor az ember legszívesebben a várost járná, hogy kiállításokat nézzen. Gulyás Gyula és Baranyay András mindketten szemtanúi voltak 1956-nak. El se tudták volna kerülni, hiszen mindketten a „pesti srácok” generációjából származnak, mely egyben a magyar kortárs művészet középgenerációját is adta. Az 1938-ban, illetve 1944-ben született művészek számára ”56 meghatározó élmény volt. A megtorlást követő korszak művészetére jellemző többnézetűség, a magyar neoavantgárd folyamatos sorok közötti kommunikációja áthatotta a kultúra minden szegletét. Nem csak az irodalomban lappangott mélyen ”56, de a képzőművészetben és a popzenében is jelen volt: nem véletlenül állt meg a Moszkva téren az 56-os busz. Vagy került évtizedekre egy-egy mű fiókba, illetve maradt a festő műtermének elfeledett sarkában porosodva.
Gulyás művészetében az utcakő komplex szimbólum: a forradalom rendezetlenségének egyik legjobb megjelenítője az amorf formájú, ám mégis „négyzetes” elem. Az utca „rendjét” meghatározó kő hirtelen elveszti eredeti funkcióját, a forradalmár kezében fegyverré lesz, majd építőanyaggá a barikádhoz, míg végül visszahelyeződik eredeti „kontextusába” és újra az út, s így az újjáépítés anyaga. Az utcakő-forma szobrászati anyagnak is kitűnő: vulkanikus kőzet, mely épp keménysége miatt tartós, ám ormótlan és szabálytalan, csiszolva, megmunkálva viszont nemes, szép rajzolatú. A leghétköznapibb, egyben arisztokratikus és nemes szobor-anyag, de – miként a forradalmár – kompromisszumokra képtelen. Gulyás Gyula voltaképp ezt a lehetőséget és tematikát járja körbe. A festett, szobrászi plasztikáktól az installációkon át a performanszig, számos formában bővíti az utcakövek adta tematikát. A vallásos tartalmaktól egészen az úgymond „hivatalos, szocialista” témákig, úgymint Felszabadulás és Tanácsköztársaság, helyezhetőek a kockakövek különböző helyzetekbe. A régebbi darabok mellett megjelennek az idei évfordulóra készített „ötvenhatos” kockakövek is, melyek a téma aktuális olvasatát adják. Ez a kiállításon egyfajta heroizált, vagy deifikálódott utcakövet jelent.
Baranyay András képei a kiállításnak egy kevésbé hangsúlyos, elkülönülő részét képezik. Baranyai digitális technikával plakátméretűre nagyított naplórészletek mellé teszi művészi jegyzeteit: 1956 októberében készített kis tollrajzait, krokijait, melyek forradalmárokat ábrázolnak. Míg Gulyás kompozíciója némiképp egész generációjának elfojtott ”56-os élményét mutatja meg, addig Baranyay az eddig lappangó, eldugott, személyes napló felnagyításával, a sarokba tett művek kiállításával fejezi ki: az ötven évvel ezelőtt fiókba zárt élmények és benyomások ma, ötven év után plakátnyi méretű manifesztumaivá váltak Európa utolsó igazi forradalmának.