A mém utánzással terjedő gondolatvírus az elmélet szerint. A mém szó persze az internet korában új jelentést kapott: olyan jelenségeket takar, amik vírusként terjednek a világhálón. Ilyen volt a minap elpusztult Paul, a jóstehetségű polip is, akinek hatalmas portréját pár napja kiállítva is láthatjuk az Aulich utcában Csáki László intarzia-festményén.
A mém, az elmélet alkotó Blackmore és Dawkins szerint másolással terjedő „gondolatvírus”, amely olyan kulturális „kódokat” eredményez, melyek tartósan meghatározóak akár az egész társadalom alakulása szempontjából. Meghatározzák beszédtémáink, nyelvünk, de még párválasztásunk is. A mémek hallással, látással, tehát a gondolatok útján terjednek, és alakítják az azokat befogadó egyedeket. Az elmélet igazságtartalma természetesen vitatott, ám maga a „mém” kifejezés is úgy viselkedik, mint a „mém” maga: hamar a kulturális játszma része lesz. A művészek, politikusok, közszereplők is pattogtatják. Ilyen „mém” volt a nyáron Paul, a polip is, aki egyszerre lett a németek nemzeti büszkeségévé, különleges kabala figurává, és a vuvuzeláktól hangos és mellesleg gólszegény VB izgalmas sztárjává. És Paul most ránk köszön Pesten, egy kamara-kiállítás fő darabjaként.
Csáki László tárlatának szervező elve a televízió és fogyasztás világa, a kapott témák, melyek lefoglalják agyunkat. Ez a világ szolgáltatja azokat a „gondolat-vírusokat”, melyek nem hagynak pihenni, kikapcsolni, és amik végső soron az embereket elidegenítik egymástól és a képzőművészettől is. Csáki László válasza az, hogy fordít a képleten, és sajátos „témát” ad nézőinek akkor, amikor monokróm intarziák formájába ölti megszokott képeiket: adásszünet jelzést, és Pault, a polipot. Adásszünet: a képzőművészet maga is adásszünet, amikor kikapcsol az agy, és elmerül valami másban. Kérdés, hogy elég-e erre a Csáki László teremtette sajátos felület, a különböző faanyagok által létrehozott textúra. Vajon létrejön-e a tényleges adásszünet, a csend, az elmozdulás, vagy megmaradunk a felületen időző szem puszta pihentetésén?
A kiállított anyag ugyanis folyamatosan a kellemes felület iparművészeti játéka és a valamit mondani szándékozó intellektuális képzőművészet határán lavíroz. Persze lehetséges, hogy ezt szemlélője válogatja, de ahogy e sorok írójával, másokkal is megeshet, hogy nem esik le elsőre az a másodlagos jelentés. A szokásos társadalomkritikus riposzt mellé mit ad Csáki László? Persze azon túl, hogy egy elidőzésre alkalmas, kellemes, szép, és az egészségügyi határértéket meg nem haladó gondolatisággal rendelkező, enyhén társadalomkritikus felületet teremt, melyen aztán megpihen a képi és memetikai invázióban megfáradt agy. Ha elképzelem egy gazdag menedzser loft lakása nappalijának falán az intarziapapagájt, netán a Délelőttötök a kádba” trendi kis képekből szerkesztett kompozícióját egy menő iroda várótermében, igazából nem is érdekel mögötte semmi több, minthogy minőségi, és trendi módon oldja a horror vacuit. Lehet, hogy épp ennyi elég, és ha ez megszületik, máris hálásak lehetünk Csáki Lászlónak. Ha viszont a művész ennél többet akart, akkor szerintem még dolgozzon egy picit…
Nextart Galéra
2010. október 15. – 2010. november 12.