Maurer Dóra alkotói stratégiájában mindig is saját érdeklődése által vezettette magát. Ez az életművet formáló szemlélet és módszer, távol bármiféle kollektívák, izmusok elveinek következetes alkalmazásától, sokkal inkább olyan kutatáshoz hasonlatos, amelynek következő lépését, a következő műalkotás(csoport) körvonalait rendre előre nem látható eredmények jelölik ki. Innen nézve különösnek tűnik, hogy idén nyáron két olyan projekt megvalósításában is részt vett, amelyekre a felkérés mintegy „kívülről” érkezett, s amelyeket oly következetesen járt alkotói útjának legújabb lépéseiként értelmezni – legalábbis – problematikus.
Ez az út ugyanis messze nem rejtekút. 1972 utáni szerteágazó munkásságán belül világosan elkülöníthető egy vonulat, melyet a festészet és a színek használata jelöl ki. Kiindulópontja a Rendszerábra 1, egy raszterháló, melynek a számára igen kedves és konzisztensen jelenlévő öt a négyhez arányú téglalap ad alapot, s amely 10 X 10 megegyező oldalarányú mezőre osztva alkot rácshálót. Ahogy Király Judit 2008-as tanulmányában megfogalmazza, ez az „eltolódások színhelye”, melyen nyolc különböző színű (a négy alapszín mellett azoknak – kis csalással – komplementerei), szintén 4 az 5-höz oldalarányú, átlókkal ellátott téglalap mozog. Szintén ugyanebben a tanulmányban találkozhatunk azzal az ítélettel, miszerint ezen eltolások (eltolhatások) eredményei, a Displacements-sorozat elemei, önmagukban szemlélve esztétikailag gyakorlatilag közömbösek.[1] Nehéz azonban a szóban forgó vonulatot kitevő alkotásokat nem mint egyetlen sorozat elemeit, szimbiotikus létezővé egyesülő, egymás feltételeiként és következményeiként megmutatkozó egyedeket szemlélni. Hisz ezekben a színeltolódásokban már ott pulzál mindaz az energia, dinamizmus, ami majd a térbe kilépve Maurer újabb munkáit világra hozta. Az egy szigorú rend keretein belül, ott azonban szabadon mozgó nyolc pszeudo-alapszín képe izgalmas rokoni viszonyban van a 2000-es évek Overlappings-sorozatának illékony, esetleges, mindenféle árnyalatkeveredésnek kitett hártyáival. A fő különbségek, hogy utóbbit rendszer helyett abból kiszakadó, esetleges részletek, élesen elhatárolt színek helyett elszabadult keveredés, a sík helyett pedig a tér illúziója jellemzi.
E három aspektus termékeny olvasztótégelye pedig az 1982-’83-as buchbergi térfestés volt, amely a két 2022-es projekt mintaképeként is értelmezhető. Mert valójában mindhárom esetben ugyanaz történt: egy, az eltolások valamely eleméből kimetszett, ún. Quasi-képet vetített rá az alkotó egy építészeti térre. Hatásban, esztétikai értékben azonban már lazább a rokonság. Amikor Maurer Dóra 1982-’83-ban Dieter Bogner művészettörténész buchbergi kastélyában egy, a cselédek és az úr családja közti átjárásra szolgáló, aprócska, jelentéktelen helyiség falaira projektálta egy munkáját, a Displacements-sorozat hetvenedik darabját, ami művészettörténeti szempontból annál jelentősebb műalkotást eredményezett. Ahogy a kastély tulajdonosa kimondta a diagnózist, e pillanatban „az építészeti tér egzisztenciális konfliktusba keveredik a képi térrel”, nemcsak egymás, hanem egyidőben Maurer addigi munkássága feltételeinek dekonstrukcióját is végrehajtva.[2] A síkból a görbülő falak által kijelölt abszurd térbe kilépve a színsávok termékeny munkára hívják a látást, melynek eredményei Maurer későbbi alkotásaiban egyrészt a sík elhajlásában, másrészt a különböző napszakok fényviszonyaiból nyert színvariációk felhasználásában mutatkoznak meg.
A két idei projekt esetében az optikai és esztétikai problémák felvetése mellett az alkotó előtti tisztelgés gesztusa is előtérbe kerül. A bécsi Ring Straße-n 73 méterrel a Duna és az osztrák főváros fölé magasodó Ringturm falának feldíszítése esetében emellett a vizuális hatáshoz hasonlóan grandiózus üzenet is társul. Ahogy a művész maga fogalmaz:
„Alkotásomban különböző színárnyalatok keresztezik egymást, utalva Közép-Európa sokszínűségére. Ez a színes kompozíció nem csak a Ringturm lineáris architektúráját hivatott dinamizálni, hanem célja az is, hogy az épületből kiindulva színeket sugározzon a környező területre. Vizuális stimuláns a nyári Duna-csatornánál, de egyben egy olyan horgony is, amely a remény jelét küldi az országhatárokon túlra.”
A színek és a formák megszemélyesítése vagy képbeli viszonyaiknak, szerepeiknek társadalmi kontextusba való átültetése, példázatként való továbbgondolása régóta részét képezi a maureri életműnek, az életmű értelmezésének. Alkotásmódja sokszor a tudományos aprómunkára emlékeztet, ahogy a folyamatokat alapvetően megfigyelni, nem pedig előre kitűzött célok alapján befolyásolni, meghatározni kívánja. Dieter Honisch szerint Maurer „a kép demokratikus, nem pedig feudalista felfogásából” indul ki.[3] A fent ismertetett folyamatnak is e „demokratikus” hozzáállás a mozgatórugója, melyben dialektikusan párosul a diktatórikus figurativitás elvetése, valamint a képből kilépve egyfajta visszatérés a figurativitáshoz, mely az absztrahált formák viselkedését látva a való életből vett szerepekkel, nevekkel ruházza fel azokat – az értelmezés esetlegességét, nem kizárólagos voltát hangsúlyozva. Ez utóbbi gyakorlat főleg az Overlappings óta került előtérbe: a felszabaduló formák az IXEK-sorozatban pingvinekké, Josef Albers nyomán színházi szereplőkké, a Biciniákban pedig zenei alapelemekké lényegülnek át. A Ringturm falára festett Együtt, ugyan a megszemélyesítés helyett ez esetben az üzenet átadása kerül előtérbe, illeszkedni látszik Maurer legutóbbi korszakának művei közé, melyek esetében a megfigyelői szerepről a rendezői, mesélői szerepre helyeződik a hangsúly – annak ellenére, hogy a Displacements-sorozathoz nyúlt vissza érte az alkotó.
Utóbbi igaz a győri projektre is: a régi sörgyár épületében egy U-alakú, szögletes záródású falelemre projektálva szintén a raszterhálóba zárt nyolc szín tér vissza. Ez az installáció erősebben idézi Buchberget, mind a kilencven fokban záródó falakon megtörő vonalak játékából kialakuló térbeli hatások, mind a zárt tér, mind pedig a színes reflektorok által keltett fényhatások játékát illetően. A fal túloldalán Winkler Nóra interjújában bőven szó is esik a német művészettörténész magánkastélyában található szoba kifestésének történetéről, elméletéről, „tétjéről”, a másik oldalon pedig a Maurer által a térfestésről készített filmből láthatunk részletet – sajnos, hang nélkül. Tartozik még emellett a kiállításhoz pár darab a Displacements-sorozatból, illetve a Quasi-képek közül, így a válogatott anyag minden esélyt megad arra, hogy a térfestést origóként tételezve a maureri életmű folyamatainak átfogó megértésére szolgáljon. Ez azonban csak lehetőség marad, s az egyes elemek nem, vagy csak nagyon lazán köthetőek össze az interjú, valamint a másik két rövid kiírás szövegével. Az így kihasználatlanul maradó hatalmas tér egy részét a NUBU ez alkalomból készített kollekciójának standja tölti ki. A potom huszonötezer forintos áron vesztegetett pólók jelenléte remekül jellemzi a Torula hozzáállását e projekthez, ahogy az a Facebook-bejegyzés is, amelyben a kiállítást mint „a nyár legművészibb és legmenőbb szelfipontját” népszerűsítik.
Igaztalan lenne azt állítani, hogy a színpompás falelemek nem gyakorolnak nagy hatást a hozzájuk közeledő befogadóra, vagy hogy a néző nem ragadhat meg valamit ezen keresztül a ’82-’83-as térfestés dinamikájából. E hatás azonban, ebben a formájában, pont arra elég, hogy bármiféle nagyobb igényt kielégítetlenül hagyva, tökéletes konzumcikké tegye a projektet.
Maurer Dóra egy interjúban keserűen említi, hogy egészségügyi állapota akadályozza időskorára is bőven megmaradó mondanivalója, alkotnivalója rögzítésében. Vele együtt szerintem sokan várjuk, hogy túljusson ezen, és további szerepekben mutatkozhassanak meg a Displacements merev kereteiből Buchbergen át az Overlappingsbe oldódva felszabadult színei, s „kutatásainak” eredményeiből tovább építkezhessen, például a Biciniák-sorozat folytatásának képében. Addig meg kell elégednünk ezen gazdag leletanyag olyan, alapvetően kívülről jövő kezdeményezések általi, jobb vagy rosszabb formában történő kamatoztatásaival, mint a bécsi Ringturm épületének „vizuális stimulánssá” színezése, vagy a győri Térfestés.
[1] Király Judit: Maurer Dóra munkásságának matematikai vonatkozásai. In.: In Maurer Dóra. Budapest: Ludwig Múzeum, 2008
[2] Dieter Bogner: Buchberg-térkoncepció I. / Quasi-kép. In Maurer Dóra. Budapest: Ludwig Múzeum. 2008
[3] Dieter Honisch: A kép mint átvitel. In Maurer Dóra. Budapest: Ludwig Múzeum. 2008
