A tranzit.hu tulajdonképpen akaratlanul is folytatta azt, ami a Jurányiban, februárban kezdődött, a Szabad Művészek képzőművészeti fórumát; csak éppen szélesebbre húzta a meghívottak körét (Mi a teendő? – Fórum a kortárs képzőművészet intézményi kilátásairól, szűkebb és tágabb kulturális kontextusban, 2013. április 19.). Illetve alaposan kitágította, hiszen a Király utcai lakás-iroda befogadóképességéig bárki bejöhetett.
Arról volt szó, amiről az utóbbi időben szinte mindig: mi legyen? Mi a teendő? Mit csináljon a képzőművészeti szakma, a kulturális színtér? Mit csináljon, mit csinálhat, ha nyomás alatt tartja a politika, a kormányzat részéről folyamatosan tetten érhető centralizáló, „leuraló” szándék, ha nem létezhet még „kultúrharc“ sem (mennyire ostoba kifejezés, és mennyire félrevisz), hiszen egy blitzkrieg letarolta az egész színteret, sem pozíció, sem intézmény nem maradt érintetlen. Ha újra és megint csak kicsinyes alkuk befolyásolják az intézményvezetői pályázatokat, ha a kultúra-mecenatúra bizonyos forrásainak függetlensége veszélybe kerül, ha a közpénz megint csak nem a közérdeket szolgálja, hanem a húzd meg-ereszd meg politikát.
tranzit. hu akciónap, április 19, Majakovszkij 102 (tranzit. hu nyitott iroda) ι Fotó: Kerekes Zoltán / TranzitBlog
A koreográfia részben a szokásos volt: bemutatkozások, problémalista, érdemi vita, javaslatok, vita, lezárás. Akik pedig lepörgették a fórumot, a HaHa (Hallgatói Hálózat) aktivistái voltak; s ez több okból sem mellékes. Egyrészt megjelentek a képzőművészeti színtéren is azok a dialógus-technikák és döntéshozatali módszerek, amelyeket idehaza a HaHa honosított meg, másrészt olyanok moderáltak, akik közvetlenül nem érintettek a színtér problémáiban, így talán pontosabban látják, szűrik le a lényeget az elhangzottakból. Nem mellékesen: előrevetítette azt is, hogy a szcéna képviselőiben is felbuzgott az aktivista attitűd. Hiszen – ahogy már írtuk – nagy a nyomás. A jelen levő szervezetek, csoportosulások, entitások (FKSE, FFSE, tranzit.hu, AICA, Szabad Művészek, HaHa, a művészhallgatókat tömörítő MuHaHa, a Delta-csoport, a Magyar Színházi Társaság, a JAK, a FESZ, a NEMMA blog, a Műértő című folyóirat, a Művészeti Összefogás, a Nemzeti Művészetért Alapítvány elnevezésű – tulajdonképpen – médiahekk, a Free Műcsarnok Facebook csoport), és individuumok ebben egyetértettek, és nagyjából percek alatt láthatóvá vált, hol érzékelik a legnagyobb problémákat.
Az MMA (Magyar Művészeti Akadémia) antidemokratikusan törvénybe iktatott hegemón szerepe, ásatag ideológiája, kínos szakmaiatlansága az elsők között merült fel. Mint ahogy az intézményekben dolgozók súlyos megalázottsága és megfélemlítettsége is: nem tudhatják, kik, mikor, milyen döntések nyomán kerülnek a fejük fölé. A vezetői pályázatoknál nem hogy a véleményüket nem kérdezi senki, de még csak az sem számít, hogy beavassák őket a történendőkbe (erről beszélt igen pontosan Frazon Zsófia, az előző fórumon, februárban a Jurányiban). Az antidemokratikus gyakorlat mindennapos, és úgyszólván a szisztéma sine qua non-ja ma már, fel sem kapja a fejét senki arra, ha a legnagyobb kortárs művészeti intézmény vezetői pályázata is tréfává silányul. Azaz: dehogynem. A fórum éppen arra szolgáltatott bizonyítékot, hogy igenis, felkapja a fejét a közeg. Csak éppen a napi szintű, azonnali reakciókényszer, a növekvő presszió mintha bénítólag hatna rá.Többen a passzivitás kérdését is a problématérképre helyezték, azt a tényt, hogy olykor maga a szcéna is alulinformált és demotivált. Az emigráció előbb merül fel lehetőségként, mint az itteni válasz-cselekvés. És ismét előkerült: a szcéna nem kommunikál jól. Magyarán, éppen saját közönségének nem tudja elmagyarázni, mi a helyzet, miért kéne kézzel-lábbal tiltakozni, ha olyasmi történik, mint a Műcsarnok ügyében, vagy most, a Ludwig esetében. És a lényeget még nem is említettük: újra többen beszéltek arról – amit a Jurányiban, felkért hozzászólóként Erőss Nikolett, a tranzit-ban pedig Somogyi Hajnalka hozott szóba –, hogy a szakma öndefiníciója is elmaradt, az elmúlt két évtized elemző vizsgálata, az értékek és érdekek komolyan vehető artikulálása. Ebből aztán az következik, hogy az érdekképviselet is gyenge, ami pedig egyenesen vezetett ahhoz, ahol most vagyunk.
Hogy ezek mind a régi, jól ismert problémák? Valóban. De úgy látszik, nehéz megszabadulni tőlük. Több volt a felismert probléma, mint a konkrét javaslat, a legkézenfekvőbbről, egy MMA-elleni bojkottról azonnal vita is kezdődött. Nem pályázni, nem fogadni el pénzt, nem működni együtt sem bizottsági, sem intézményi szinteken – ezek kerültek terítékre, néhány jelképes, de erős akció tervével együtt. Felmerült a hacker-zsargonból ismert túlterheléses támadás fogalma is, azaz annyian pályázni az MMA-hoz, hogy lefagyjon a rendszer, esetleg szakmai pályázatot nyújtani be az MMA-hoz az MMA, mint kultúraszervező struktúra megszüntetésére.
Egy online tanulmánykötet összeállítása is felmerült, ami épp az elmúlt húsz év szétszálazását tűzné ki célul. Alternatív intézmények létrehozása és a meglevők hálózatba szervezése is, mint ahogy független pénzforrások felkutatása is. Ezzel párhuzamosan pedig: kiharcolni az egyszer már létezett és működött, „államtalanított” kultúrafinanszírozási rendszer, az NKA újbóli függetlenségét.
Annyi biztos: a jelen levők felkapták a fejüket. Nem alulinformáltak és demotiváltak. Jó volna számukra egy kábel nélküli mikrofon, hogy egyszerűbb legyen a megszólalás a nagyobb térben és nagyobb tömegben. De az iróniát félretéve: kivétel nélkül mindenki fontosnak értékelte az akciónapot. És számít a májusi folytatásra. A tudósító pedig mit is tehetne hozzá ehhez? Egyrészt: sosem késő. Másrészt: rögzíteni, dokumentálni egy korszak elmúltát, a hazai élő kultúra autonómiájának végét, nos, önmagában az is fontos. De még fontosabb volna visszafordítani a folyamatot.
Mi a teendő? – Fórum a kortárs képzőművészet intézményi kilátásairól, szűkebb és tágabb kulturális kontextusban,
2013. április 19.
A cikk nyitóképe: Benczúr Emese munkája a Kvültágas projektben, 2013, január. Fotó: kivultagas.hu
A cikk lejjebb folytatódik.