Sajtótájékoztatón mutatta be Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója az intézmény idei programját. Ebből kitűnik, hogy a múzeum továbbra is a talán hálátlanabb, de szakmailag izgalmasabb útját választja látogatottsága növelésének; nem blockbusterekkel igyekszik becsábítani az intézménybe azokat, akik még nem tartoznak a kortárs művészet rendszeres „fogyasztói” közé, hanem elsősorban saját közönségének „kinevelésére” tett erőfeszítésekkel, olyan rendezvényekkel, közművelődési, ismeretterjesztő, társművészeti programokkal, a múzeumpedagógia kategóriájába sorolható eseményekkel, a fiatalabb korosztályoknak már az óvodás kortól kezdődő megszólításával, kortárs szabadegyetemmel és webinárral, melyek résztvevői reményeik szerint a jövő törzsközönségét alkotják majd. E rendezvények iránt nagy az érdeklődés, ami élteti a reményt, ugyanakkor a COVID miatti leállás után egyelőre a korábbi látogatószámok újbóli elérése is komoly kihívást jelent. 2022 e téren előrelépést jelentett; a látogatók 82.500-as száma ugyan még elmarad a csúcsévek hat számjegyű adatai mögött, a különbség azonban a múzeum elemzése szerint alapvetően a külföldi érdeklődök egyelőre továbbra is alacsonyabb számával magyarázható.
A Ludwig Múzeum – saját falai között – ebben az esztendőben hat új időszaki kiállítást tervez, emellett meghosszabbítva, egészen az év végéig látható az Időgép című, 2020 őszén megnyílt válogatás a múzeum gyűjteményének anyagából. Ez a gyűjtemény egyébként tavaly összesen 30 munkával gyarapodott, ebből 12 az NKA által támogatott vásárlás útján, további 12 pedig ajándékként került a kollekcióba; az előbbiek kizárólag, az utóbbiak túlnyomó részben magyar, vagy – Vera Molnár esetében – magyar származású művészek alkotásai. A fennmaradó 6 mű, közülük 5 a Ludwig Stiftungtól, letétként gazdagítja a múzeum anyagát.
Az egyes tárlatok részletes koncepciójának, a csoportos tárlatokon bemutatkozó művészek névsorának ismerete nélkül nehéz megítélni egy kiállítási programot; a hazai és a nemzetközi kortárs művészet rendkívüli gazdagsága, tendenciáinak sokszínűsége mellett bármilyen program esetén feltehető lenne a kérdés, hogy miért pont ezekre a bemutatókra esett a választás. Néhány támpont azért van: az egyik ilyen, hogy felfűzhető-e valamilyen egységes elképzelésre, tartalmi súlypontra a program. Erre a múzeum évek óta érzékelhetően törekszik; míg a tavalyi program hívószava a reziliencia volt, idén a gondoskodás az a jelenség, amely értelmezési keretként szolgál a kiállítások és a hozzájuk kapcsolódó programok számára. A „gondoskodás” persze tágan, a szolidaritás, a személyes és a társadalmi felelősség, a bizalom, humanitás és altruizmus témaköreit is magában foglalóan értelmezendő.
A másik lehetséges támpont, hogy az egyes évek programját egymás mögé állítva kibontakozik-e az építkezés valamilyen iránya. Erre a kérdésre is „igen” válasz adható; jól látszanak azok a témák, melyekhez a múzeum rendszeresen – ha nem is minden évben – visszatér. Ilyen például a hazai neoavantgárd második nemzedékéhez tartozó, a szakma által nagyra értékelt, de a nagyközönség által kevésbé ismert alkotók életművének bemutatása. Idén, többek között Záborszky Gábor és Érmezei Zoltán után, Lengyel András, a Felhőmúzeum megalapítója költői és játékos életművéből látható minden korábbinál alaposabb válogatás. A szerencsésen megválasztott című tárlat – …minden fent van a felhőben… – azt a folyamatot igyekszik nyomon követhetővé tenni, amelynek során a fluxusból és a konceptuális művészetből kibontakozó életmű az akción, a fotóalapú sokszorosított grafikán, a pecsételésen és a mail arton keresztül a posztmodernben teljesedett ki. A sajtótájékoztató résztvevői az azóta már megnyílt és május 28-ig látogatható tárlatot meg is tekinthették és általános volt a vélekedés, hogy az „sikergyanús” és bár változatos és olykor meghökkentő látványvilága gyorsan befogadható, a mélyebb rétegek felfejtésére érdemes hosszabb időt szánni.
Az utóbbi évek egy másik fontos irányába idén nem lép a múzeum, azaz nem lesz olyan kiállítás, amely régiónk valamelyik országának kortárs művészetébe enged – hol átfogó, hol egy-egy időszakra vagy irányzatra fókuszáló – bepillantást. A sor itt még távolról sincs kimerítve és remélhetőleg a későbbiekben folytatódni is fog.
Idén is folytatódik viszont azoknak a csoportos tárlatoknak a sora, amelyek egy-egy témához kapcsolódva lehetőséget teremtenek a magyar művészeknek arra, hogy munkáik külföldi pályatársaik alkotásaival együtt jelenjenek meg a hazai közönség előtt. Az első ilyen idei kiállítás a múzeum reményei szerint a nyár közönségsikere lesz. A Cukizmus. Absztrakció és figuralitás között című nemzetközi válogatás június 23-október 1. között arra a világszerte elterjedt tendenciára reflektál, hogy a művészek, jellemzően főként a középgenerációhoz tartozók, előszeretettel emelik be alkotásaikba és gondolják újra a főként a kilencvenes évek rajzfilmjeiből ismert figurákat. Ez a könnyen felismerhető vizuális nyelv az absztrakció és a figuralitás között mozog, és e két pólus tudatos elmosódásával, összjátékával vagy akár szétválasztásával kísérletezik. A kiállított művek a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint könnyed, játékos módon, humorral és (ön)iróniával közelítenek a társadalmakat súlyosan érintő globális vagy mindennapi problémákhoz. A „cukiság” fogalmát kritikai éllel ruházzák fel, arra ösztönözve a közönséget, hogy megkérdőjelezze a perfekcionizmust és a giccset, amelyet főként a közösségi média közvetít.
A másik csoportos tárlat, a Handle with care című kiállítás szeptember 8.-november 26. között lesz látható. A cím múzeumi kontextusban az intézmény feladatára, a műtárgyakról való gondoskodásra is vonatkoztatható, de bővített, újraértelmezett jelentésében a tárgyak mellett a közösségekre, gondoskodói szakmákban dolgozókra, a láthatatlan munkát végzőkre és a marginalizált élethelyzetekre is kiterjeszthető. A többszörös – egészségügyi, természeti, gazdasági, pénzügyi – válságok időszakában a kiállítás arra keresi a választ, miként gondolható újra a gondoskodás, és ezen keresztül mi a múzeum – és persze a művészet – szerepe ebben a folyamatban.
Az év minden bizonnyal egyik legkülönlegesebb, széles körű nemzetközi együttműködéssel a Bartók Fesztivál keretében megvalósuló kiállításán két, már lezárt életművű külföldi művész mutatkozik be a hazai közönségnek. Boris Lurie leningrádi zsidó családban született 1924-ben, Rigában nőtt fel, három koncentrációs tábort élt túl, majd 1946-tól 2008-ban bekövetkezett haláláig az USÁ-ban élt. A holokauszt, mint téma munkásságában mindvégig megjelent. Wolf Vostellt (1932-1998), a Ludwig Múzeum gyűjteményének egyik legfontosabb német művészét, a fluxus egyik úttörőjét ugyancsak intenzíven foglalkoztatta a holokauszt. A Művészet a soá után című kiállításon március 31. és július 30. között először láthatóak együtt Magyarországon e tragikus korszakot feldolgozó alkotásaik. A háborús bűnök legmegdöbbentőbb képeit felszínes reklámképekkel kombináló műveik vádiratot is jelentenek a háború utáni fogyasztói társadalom ellen, amely egyszerűen újraindult, nem törődve a zsidók és az áldozatok elszenvedett traumáival. A sokkoló hatás megteremtéséhez mindkét művész a legmodernebb technikákat építette be munkáiba. A Peter und Irene Ludwig Stiftunggal, valamint a két művész hagyatékát gondozó alapítványokkal együttműködésben megvalósuló tárlat kurátora Beate Reifenscheid, a koblenzi Ludwig Múzeum igazgatója lesz.
Látogatókörük bővítése érdekében a múzeumok az utóbbi időben gyakrabban állítanak ki olyan alkotókat, akik más művészeti ágakban alakítottak ki széles követőtábort, de művészetüknek vannak múzeumi bemutatkozásukat is lehetővé tevő dimenziói. Nemzetközi szinten például nagy sikere volt David Bowie különböző helyszíneken rendezett kiállításainak, vagy az izlandi énekesnőnek, Björknek szentelt tárlatnak a New York-i MoMÁ-ban, melyek megmutatták, hogy kedvelt sztárjaikat a rajongók a múzeumokba is követik. Idén a Till Brönnert bemutató kiállításával a Ludwig Múzeum is él ezzel az eszközzel. Brönnert a nagyvilág elsősorban dzsessztrombitásként és zeneszerzőként ismeri, de jelentős fotográfusi életműve is. Munkásságából az október 20-án nyíló, 2024. január 28-ig látogatható, Identity-Landscape Europe című tárlat ad majd ízelítőt. Brönner, legyen szó portrékról, tájképekről, ipari tájról vagy építészetről, érzékeny megfigyelőként dokumentálja a pandémia utáni Európa valóságát. Érdekesség, hogy a tárlatot hárman is jegyzik kurátorként: a sajtóanyag sorrendjében Walter Smerling, Pröhle Gergely és Fabényi Julia. Közülük Pröhle Gergely nevével ritkábban találkozunk kurátorként, szerepvállalása mégsem meglepő, hiszen a kulturális életben és a múzeumok világában is több területen dolgozott és közismert vonzódása a zenéhez is. Walter Smerling igazi „nagy név” – nem is annyira a kurátorok, mint inkább a kulturális menedzserek világában; megítélése azonban korántsem egyértelmű; néhány projektje komoly vitákat generált.
A múzeum az Esterházy Magánalapítvánnyal együttműködve hagyományt folytat azzal, hogy idén év végén is helyet ad az Esterházy Art Award 2023 évi shortlistjére kerülő maximum 25 művész alkotásaiból válogatott kiállításnak, amely december 15. és 2024. március 3. között lesz látogatható. A díjra június 4-ig lehet pályázni, a kiírás itt olvasható.
2015 óta a Ludwig Múzeum feladata a velencei biennálék magyar pavilonja kiállításainak megrendezése. A tárlatok anyaga, ez ugyancsak hagyomány már, a biennálék bezárása után itthon is bemutatásra kerül. A tavalyi, képzőművészeti biennálén Keresztes Zsófia Zsikla Mónika által kurált kiállítása szerepelt, a mozaikszobor-installáció itthoni bemutatója március 5-ig még megtekinthető. Idén építészeti biennálé lesz Velencében, ahol a magyar pavilonban a Ludwig Múzeum a Néprajzi Múzeummal és a Városliget Zrt.-vel együttműködve a Reziduum – The Frequency of Architecture című kiállítást mutatja be. Az interaktív – hang-, fény- és térinstallációjú – tárlat fókuszában a Ferencz Marcel (Napur Architect) által tervezett új Néprajzi Múzeum áll.
A biennáléval kapcsolatos hír az is, hogy több éves kutatómunka eredményeként a napokban megjelent a szecessziós magyar pavilon – a biennálé egyik legrégebbi és legértékesebb műemlék épülete – történetét új megközelítésben bemutató, A Magyar Pavilon a Velencei Biennálén című kiadvány, melynek szerzője Boros Géza, a Velencei Biennálé Irodájának vezetője.
Borítókép: Makai Mira: The Idol of Greed, 2022, akril, vászon; 235 x 400 cm. A művész és a Galerie Droste jóvoltából. (Kiállítás: Cukizmus)