„Új utakon a műtárgyhamisítás ellen” címen konferenciát rendezett a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület Budapesten, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában. A HENT keretein belül 2011 óta működő munkacsoport beszámolt az eddigi munkájáról, de megszólaltak érintett művészek, műkereskedők és múzeum vezetők is.
Az előadók körbejárták a témát jogi, műkereskedelmi, igazságügyi szakértői, szabályozási szempontokból, szó esett vizsgálati módszerekről és Konok Tamás festőművész saját példáját elmesélve felhívta a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy az alkotó maga is dokumentálja elkészült műveit egy regiszterbe, fotóval, leírással, méret és technika megjelölésével, minél részletesebben. A nap középpontjában Markus Eisenbeis előadása állt, ő a németországi vitatott művek adatbázisának működési tapasztalatairól számolt be. Eisenbeis a kölni székhelyű Van Ham aukciósház tulajdonosa, a Német Művészeti Aukcionátorok Szövetségének alelnöke, a német adatbázis ötletgazdája. Azt mondja, hosszú időbe telt, míg meggyőzte kollégáit a nyilvántartás szükségességéről, de a Beltracchi-ügy óta mindenki egyetért abban, hogy a hamisítás elleni harc legerősebb eszköze a kommunikáció és az ehhez kapcsolódó nyilvánosság. A hamis művek piacra kerülését csak összefogással lehet megakadályozni, hiába utasítja el egy ház csöndben az aukcióra kínált hamis művet, az előbb-utóbb feltűnik egy másik katalógusban. Ráadásul nehéz a rosszhiszeműséget bizonyítani, előfordulhatnak jószándékú tévesztések is, de ha a kollégák értesítik egymást egy-egy felbukkant hamisítványról, máris látszik a szándék. Eisenbeis annak fontosságát hangsúlyozta, hogy nem hamis művek regisztrálásáról beszélnek, hanem kritikus/vitatott darabokról. Ezzel a felelősségbiztosításokat, jogi útra terelt kártérítési igényeket kerülik ki, nem ítélkeznek, pusztán annyit hoznak egymás tudomására, hogy a művel szemben valami gyanú merült fel. A német aukcionerek szövetségének 36 tagja van, ők működtetik a regisztert, és minden bevitt tárgynál visszakereshető, milyen loginnal, milyen adatokkal, ki töltötte fel. Az egyes galériák csak a saját maguk által bevitt adatokat kezelhetik, módosíthatják, de minden egyes tételnél lehetőség van kommentelésre és saját érvek, vélemények közzétételére. Blogokkal, hírlevelekkel, többféle kommunikációs csatornákkal igykeznek a lehető legnagyobb felületeken információt terjeszteni, növelni a terület átláthatóságát. Jelenleg 2500 művet tartalmaz az adatbázisuk, és Eisenbeis nagy áttörésnek nevezte, amikor a monográfusok támogatását is sikerült megnyernie. Egy-egy életmű gondozójának lehetősége van beregisztrálni és a kutatásai során látóterébe került hamisítványokat feltölteni. 2010 óta projektirodát üzemeltetnek főállású munkatárssal, aki a sajtó és az érdeklődők számára válaszol a célzott kérdésekre, de maga az adatbázis csak a tagok számára elérhető. A ritkaságokra, nagy értékű festményekre, drága műtárgyakra koncentrálnak elősorban, s már gyakran az is visszaszorítja a hamisítványok elterjedését, ha körlevélben felhívják a kollegák a figyelmet: „Vigyázat, valaki hamis Lichtenstein grafikát próbált nálam eladni.” A német aukciós szövetség távlati tervei között szerepel a szakértők, valamint a hamisítók adatbankjának létrehozása és tárgyalásokat szeretnének kezdeményezni más országok szövetségeivel. A magyaroknak is felajánlotta az együttműködést, tapasztalatcserét, hiszen a végső cél a nemzetközi adatbank.Ezt igazolta Einspach Gábor is, aki mint a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségének elnöke, felhívta a figyelmet arra, hogy az itthon felbukkanó hamisítványok mellett nagy gondot jelentenek a külföldi aukciókra beadott magyar vonatkozású hamisítványok. A külföldi becsüsök – értelemszerűen – nem feltétlenül tudják egy magyar festmény eredetiségét megállapítani, munkájukat nagy mértékben elősegítené egy adatbázis. A HENT konferenciájának záróakkordjaként tartott kerekasztal beszélgetés résztvevői mind egyet értettek egy vitatott műveket tartalmazó magyar adatbázis szükségességében. A műkereskedelem képviselői, Virág Judit és Einspach Gábor úgy vélték, egy ilyen létrehozásánál erősen kéne támaszkodni a meglévő múzeumi adatokra, a hajdani bírálati eredményekre. Dr. Király Erzsébet az MNG főmunkatársa viszont azt mondta, nem az a kérdés, miért nincs most bírálati osztály, azaz miért nem vesz részt a műbírálati munkában a múzeum, hanem pont fordítva kell kérdezni: annak idején miért volt? Mert ebben az esetben világossá válik, hogy pusztán azért vállalták fel ezt a feladatot, hogy kiderüljön, nincs-e a lakosságnál olyan műalkotás, aminek múzeumban lenne a helye. A bírálat a védés előszobája volt, nem vállalt felelősséget eredetiség kérdésekben, és a múzeumok ezt továbbra sem vállalhatják fel.ArtP
A cikk lejjebb folytatódik.