Novemberben kezdődik, és merész húzással, kétéves időszakra terjeszti ki működését az Athéni Biennále 2015-2017 (AB5to6). Tíz év alatt ez az ötödik biennále a görög fővárosban, és a címadás, vagy inkább a központi koncepció mindig erős felvetések körül sűrűsödött. 2007-ben Destroy Athens, azaz „Rombold le Athént” volt a cím, két évvel később a Heaven (Mennyország) fogalma állt a középpontban, 2013-ban az Agora, újabban pedig Omonoia cím alatt az Omonia tér, ahol találkozik, vagy éppen összecsap egymással a görög társadalom számos rétege.
Poka-Yio, képzőművész, másodmagával az Athéni Biennále igazgatója
Poka-Yio (neve művésznév), Xenia Kalpaktsoglou mellett a biennále igazgatói teendőit látja el. A hétvégén az OFF-Biennále Budapest vendége volt, és prezentációjára, amely a Storytelling through a Biennial – The Case of the Athens Biennale címet viselte, nem lehet mást mondani, mint hogy eléggé kompakt volt. És, annak ellenére, hogy az utóbbi időben Athénről csupa negatív hír uralta a médiát, a prezi hangvételéből sütött: a biennále stábja alkati optimista. Soha nem adják fel.
Poka-Yio nem egyedül érkezett, az OFF ugyanis Communities of Practice (Gyakorlati közösségek) címmel rendezett konferenciát Budapesten, amelyre a kelet- és dél-európai térségből többeket meghívtak. Olyan közösségek, projektek, vagy éppen biennálék képviselőit, amelyek nehéz politikai és társadalmi körülmények között működnek, és dolgoznak az adott kortárs művészeti színtér fenntartásán. Pénteken prezentációk és panelbeszélgetések voltak a VIII. kerületi Kesztyűgyárban, szombaton pedig kötetlenebb beszélgetés az OFF stábja és a vendégek között (a részletes program itt!). Poka-Yióval ennek végén ültünk le néhány kérdés erejéig a Konyha nevű kávéházban, a Madách téren.
artPortal (aP): A tegnapi prezentációd nagyon frissítően hatott. ”Építsd fel a saját történetedet!” – szólt a felvetésed. Bemutattad, hogy az általatok kezdeményezett Athéni Biennále, miként találta ki két évente újra a saját történetét, azaz hogyan újította meg folyton önmagát – miközben az újabb koncepciók egymásra is épültek. Tényleg ilyen simán ment? A nehéz körülmények ellenére hogy sikerült kétévente produkálnotok valami újat?
Poka-Yio: Ez volt az egyetlen út a túlélés felé. Muszáj volt kreatívnak lenni. A nehézségeket és a környezetünk folytonos változását egyszerűen nem tudnánk túlélni, ha nem volnánk találékonyak. Szóval, az ötletességnek és a kreativitásnak együtt kell járnia. Azt nem tudom, melyik van előrébb.
aP: A többes szám mit jelent nálatok? Kikről van szó?
Poka-Yio: Rólam és a kollégáimról. Kezdetben hárman voltunk. Most ketten vagyunk.
Poka-Yio és Xenia Kalpaktsoglou, a biennále igazgatói. Fotó: Spyros Staveris
aP: Hogy képzeljük el a működéseteket? Kétévente meg kell találnotok a partnereket a Biennále újabb kiadásához?
Poka-Yio: Van egy kis irodánk, itt dolgozunk. Van néhány munkatárs, aki besegít nekünk, és igyekszünk nyitottak lenni. Egy kicsit mindig növekszik az esemény, a legutóbbi már tényleg nagynak számít, akkor negyvenen dolgoztunk a megvalósításon – közösségi alapon.
aP: Az elmúlt két napban előkerült a biennálék, vagy más nagyobb események és a helyet adó város kapcsolata. A város, mint kontextus, mint partner, és a városlakók, mint közönség. Milyen a kapcsolatotok Athénnal?
Poka-Yio: Ami magát a várost illeti: amikor még hárman voltunk, igaz volt ránk, hogy ott születtünk, ott nőttünk fel, ott élünk és dolgozunk. A jelenlegi kollégám máshol született. De ami a fontos, hogy minden, amit csinálunk, a városban gyökerezik, a város rezdüléseiből jön, mindabból, amit Athén felkínál. Nagyon speciális viszonyról van szó, másutt nem volna ilyen a Biennále. Ami pedig a hivatalos részét illeti: van kapcsolatunk a várossal, de például a finanszírozásban nem vesznek részt, sose fordult elő. Kaptunk egy támogató nyilatkozatot a részükről, mondjuk úgy, hogy a védnökségük alatt állunk, ez néha jól jön, ha akad valami nehézség, de amúgy csak egy darab papír. És nincs akadálya annak sem, hogy használjuk a város nevét. Azaz legalább a plakátjainkat nem távolítják el – talán. Most éppenséggel bejelentette a polgármester, hogy a város velünk együtt valósítja meg a Biennálét. Ez szép, de még ki kell találni, mit is jelent pontosan, mert finanszírozást azt nem. Segítettek a helyszínkeresésben, és ők is igyekeznek megtalálni a módját, hogy miként működjenek együtt velünk, mert számukra is új ez a helyzet.
Júniusban, az athéni önkormányzatnál bejelentik, hogy a város „beszáll” a biennáléba.
Forrás: athensbiennale.org
aP: Sok mindent hallani a kortárs művészeti színtér jelenlegi helyzetéről Görögországban. Bezárt, vagy meg sem nyitott intézmények, anyagi bizonytalanság. Miközben van egy működő szcéna, és két év múlva a talán legfontosabb nemzetközi kortárs művészeti esemény, a dOCUMENTA Kasselen kívüli másik helyszíne Athén lesz. Hogyan jellemeznéd a mostani helyzetet?
Poka-Yio: Athén olyan, mint egy laboratórium. Állandóan alakul a helyzet. A történések egy része nagyon is drámai, természetesen. Most olyan korszakot élünk, hogy leginkább kiszámíthatatlan, mi következik – legfőképpen a társadalomban. Ez aztán oda vezet, hogy mindig új megközelítésekre van szükség. Mozgásban van a színtér is, új helyek nyílnak, mások eltűnnek, kereskedelmi galériák bezárnak, független helyek meg éppenséggel megnyílnak, ami fönt volt, az lekerül, ami lent volt, felemelkedik, forrásban van az egész. Egy esemény, kezdeményezés hirtelen megteremti a maga momentumát, és mindenki felfigyel rá, más meg közben elhal. Azt mondanám, hogy éppen ez az egyik ok, ami bevonzotta a dOCUMENTA-t Athénba.
aP: Említetted, hogy nincs igazán jók működő kapcsolatotok a dOCUMENTA-val. Mi ennek az oka?
Poka-Yio: Elkezdtük ugyan az együttműködést, de amikor különböző szereplők kerülnek össze, akkor először meg kell találni a közös nyelvet. Ehhez pedig idő kell. Sok idő. Mi eléggé agilisak vagyunk, mert másképp nem tudnánk túlélni. Ők másképp működnek. Nekünk gyorsnak kell lennünk, mert hétről-hétre változik a környezet, észnél kell lennünk, és mindig visszatérni az alapokhoz.
aP: Őket pedig ez nem érdekelte?
Poka-Yio: Nem egészen erről van szó. Megteremtették az athéni bázisukat, a csapat egyik fele ott működik, azt hiszem, a nagyobbik fele. De ez mégsem elég. Mert egy szervezetnek megvan a maga tehetetlensége. A nagyságrend nagyon is számít, és egy ekkora szervezet elég nehezen képes arra, hogy a felszín alá is eljusson, leásson a gyökerekig. Nagyszerű kutatásokat végeztek, de közben nekünk meg nagyon gyorsan programot kellett csinálnunk, mert mi két hónap múlva nyitunk, és ennek a programnak arra kellett reflektálnia, hogy itt és most mi történik Görögországban. Akkor tudunk relevánsak lenni nemzetközi szinten, ha otthon relevánsak vagyunk. Mindig is ezt tettük: Athénra koncentráltunk, és így lettünk nemzetközileg is érvényesek. Mi kiterjesztettük a Biennálé működését egy kétéves időszakra, tehát most novemberben kezdődik, és 2017-ben vegződik. Ők pedig most készítenek elő egy 2017-es eseményt, ez két teljesen különböző dolog. Ők a saját útjukat járják, de még mindig nyitott a kérdés, meglátjuk, hogyan tudunk együttműködni.
Az AB4 birtokba vette a tőzsde volt épületét. Forrás: athensbiennale.org
aP: Az Athéni Biennále mindig nagyon izgalmasan választott helyszínt. Működtetek már az értéktőzsde kiürült épületében, de egy sarokházban is az Omonia téren, ahol gyakoriak voltak a legkülönbözőbb színezetű politikai megmozdulások.
Poka-Yio: Teljesen tudatos választások voltak ezek. Nagyon fontos, hogy hol vagyunk jelen, mert akkor egyenesen beágyazódik a történetünk a város történetébe. Tényleg úgy gondoljuk, hogy mindez a várostörténet része, közben pedig mi a helyszínek köré egy narratívát is fel tudunk építeni.
Bageion Hotel, Omonia Square, Athén. Fotó: Marilena Batali, athensbiennale.org
aP: Hogyan kommunikáljátok ezt a narratívát? A Biennále mindig erős volt a címekben…
Poka-Yio: A kommunikációnak a fő üzenetek köré kell épülnie. Hogyha a sztorid a destrukcióról, a rombolásról szól, akkor legjobb, ha ezt világossá teszed és megmondod: ez a rombolásról szól. Szóval, azt mondtuk, a sztereotípiák lerombolásáról lesz szó. Ezt mindenki érti. Egyszerűnek is kell lenni. Ha apró részletekkel kezdünk bíbelődni, akkor elvész a jelentés. Akkora médiazaj van, annyi minden követeli az emberek figyelmét, és nagyon sok pénzzel támogatott kampányok futnak – úgyhogy direktnek kell lenni.
aP: Át is tudtátok nyomni az üzenetet a médián?
Poka-Yio: A médiában persze alig van szó kortárs művészetről. De egy bizonyos mértékig meg tudtunk jelenni. Maga a médiapiac is problémákkal küzd, megszűnnek sajtótermékek, zajlik a harc a túlélésért. De közben változnak is a működésmódok, egyre fontosabb az elektronikus média, ami gyorsabb és nyitottabb is. Úgyhogy mi is feléjük fordultunk, meg a közösségi média felé. Terjesztjük az üzenetünket. Ez kicsit olyan, mint a mozifilmeknél. Amikor kijön egy film, van egy koncentrált médiakampány, egy médiaesemény. De utána már az embereken múlik, hogyan viszik tovább a hírét. A Biennále is a pillanatnak szól, később meg már a kutatók lesznek azok, akik elhelyezik a fontossága alapján. Ekkor és ekkor történt egy esemény, és elfoglalja a helyét az időben.
aP: Művészként és szervezőként hogyan élsz meg a jelenlegi körülmények között?
Poka-Yio: Szerencsés helyzetben vagyok, nem függök annyira a körülményektől. Tíz éve elkezdtem consulting területen dolgozni, és ez egy normális megélhetést biztosít. Nem kell abbahagynom a művészi tevékenységemet sem, viszont nem is szorulok arra, hogy abból teremtsek megélhetést. A Biennále szervezését sem szeretném profeesszionális szinten csinálni, úgy értem, kizárólagosan és hivatásszerűen. A Biennálét is a művészi munkám részének tekintem.
aP: És hogyan él meg a Biennálé? Mik a források?
Poka-Yio: Elég minimálisak. Két hónap múlva kezdődik az esemény, de még mindig hiányoznak dolgok. Vannak cégek, amelyek támogatnak minket, nem is feltétlenül pénzzel, hanem szolgáltatással, például repülőjegyekkel, ami hihetetlenül fontos. De ettől eltekintve folyton küzdünk a fennmaradásért.