
Sziládi Noémi és Tóth Eszter 2015 nyarán dolgoztak együtt először. Egy installációt készítettek a Bánkitó fesztiválra, és annyira jól ment a közös munka, hogy a folytatás lehetőségein kezdtek gondolkodni. A bőrrel való munkát a MOME-n próbálták ki először, saját bevallásuk szerint „szerelem volt első látásra”, így nem is sokáig volt kérdéses, hogy a táskatervezés felé mozdulnak. A Müskinnt végül hárman, Rakovszky Zsófi designelmélet szakos hallgatóval együtt alapították meg.
Fontosnak tartják a másokkal magvalósuló kollaborációkat, ezekhez folyamatosan gyűjtik az elképzeléseket, ezen kívül pedig van egy alapkollekciójuk, a Tiger. A tigris, mint központi motívum, az erőt, és a védelmet szimbolizálja. A táskák egyszerűek, praktikusak, a hétköznapi viselethez készültek. Anyaguk főként bőr, pamut, és vászon, és többféle színkombinációban kérhetők. Ahogy a kollekció képei is mutatják, a Müskinn szeret hétköznapi modellekkel dolgozni, hiszen a kollekció mindenkinek szól. Habár design táskát főként a fiatalabb korosztály vásárol, a Müskinn más korcsoportok tagjaira is gondol, ezen kívül szinte az összes darab uniszex, és az apróbb részletek átalakításával személyre szabható.
A Müskinn a legkülönbözőbb területekről válogat együttműködőket, partnereket, aktuális érdeklődésüknek megfelelően. A különböző témájú és műfajú kollaborációkat azért tartják fontosnak, hogy velük társadalmi kérdésekre irányítsák a figyelmet, illetve gondolkodásra késztessenek. Az első ilyen projektjük a Zalkai Bálint (Alpár) zenei producerrel való közös munka volt, és középpontjában a zenei transzpozíció módszere állt. A zenét öt komponenesre bontották, majd mindegyiket egy-egy anyagnak feleltették meg: bőr, pvc, kötél, szivacs, cérna. Alpár ennek jegyében hozott új zenét, amelynek szerkezetét a Müskinn táskákra „transzponálta”, a két alkotás így egymásnak megfeleltethető vált, két különböző megjelenési formában.

A Zinával való együttműködés szintén a lányok érdeklődéséből következett. A Zina egy rajz- és képregény antológia, fő célja pedig a zine-kultúra népszerűsítése. A zine, mint médium eleve eltávolodik a mainstream médiától, és a különféle szubkulturákban mozgó zine-ek olykor megosztó, akár szélsőséges témákat is vállalnak. A Zina antológiát tíz lány készítette el, tízféle látásmóddal, megközelítéssel. A Müskinn „Zinát”, és a magazin többi szereplőjét, mint főhősöket jeleníti meg, akik a fenntarthatóság és a környezetvédelem harcosai. A Müskinn egyébként is hangsúlyozza a fenntarthatóság fontosságát, az legtöbb táskájuk természetes, illetve újrahasznosított anyagból készül. A varrás során keletkező lehulló darabokat összegyűjtik, és nyári workshopjaikon hasznosítják, ahol az érdeklődők kisebb tárgyakat, kiegészítőket készítenek belőlük.

Legutóbbi kollaborációjuk az Autistic Arttal valósult meg. Az Autistic Art alapítvány fő küldetése autista otthonok anyagi támogatása. Rendszeresen keresik a kapcsolódási lehetőségeket különböző ágazatokban alkotó művészekkel, hogy az így elkészült termékeket értékesítve támogathassák az autista betegek képességfejlesztését. A Müskinn tervezői a miskolci autista otthon meglátogatása után, az ott készült rajzok alapján kezdték a munkát. A rajzok közül válogattak, majd a részleteket összeillesztve készítettek egy egybefüggő mintát, amelyet a táskáik béléshez használtak fel.

A lányokat egyre több design üzlet keresi meg eladási lehetőségekkel, a tervezőpáros, azaz Sziládi Noémi és Tóth Eszter ennek megfelelően fejleszti ismereteit, tanulja az üzleti világ működését is. Hangsúlyozzák, hogy sikerük részben a rengeteg segítőkész barátnak, ismerősnek, és családtagnak köszönhető, az emberközeli hozzáállásuknak, valamint annak, hogy mindig találnak új, számukra izgalmas kapcsolódási lehetőségeket.
