Manifesta 12.
Palermo (több helyszínen), november 11-ig
Felpörgött a nemzetközi képzőművészeti fesztiválszezon. Az elmúlt hetekben nyitott a Velencei Építészeti Biennále és a Berlin Biennále, június közepén pedig megnyílt Európa nomád biennáléja is, a Manifesta 12. kiadása, ezúttal a szicíliai Palermóban. A Planterary Garden – Cultivating Coexistence című idei tárlaton ötven művész mutatkozik be húsz helyszínen.
A holland alapítású Manifesta rendezői, a változó helyszínek miatt eddig is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a rendezvény mindig idomuljon az adott városhoz, viszonyba kerüljön az adott hellyel: jelen esetben Palermo összetett múltján és jelenén keresztül kívántak rávilágítani a globális együttélés komplex problémájára, amelyet a láthatatlan hálózatok, nemzetközi magánérdekek, a mesterséges intelligencia térnyerése, a környezeti válságok és a folyamatosan növekvő egyenlőtlenségek kontextusában kívántak vizsgálni.
Az idei rendezvény speciális, amennyiben a Manifesta történetében először tettek kísérletet arra, hogy helyben végzett kutatásra alapozzák a koncepciót: 12 kreatív mediátort kértek fel, hogy helyi csoportokkal együttműködve térképezzék fel a város kulturális, szociális, etnikai, vallási és geopolitikai szituációját. Az előkészítő munka során körvonalazódott a kiállítás három fő szekciója, amelyek metszetében egyértelműen az európai migrációs válság áll. Kétségkívül hatalmas és bonyolult vállalás ez, amely rengeteg súlyos politikai problémát érint és amely nagyon sokat ígér a látogatóknak, de az izgalmasnak tűnő programnak a kiállítóterekben aztán egy erősen, már-már felháborítóan leegyszerűsített változata jelenik meg.
Az Out of Control Room kurátorai a láthatatlan hálózatok és a digitális adatforgalom kézzelfoghatóvá tételét tűzték ki célul. Megtudhatjuk, hogy az algoritmusok igenis léteznek, és a hatalom kezében kiválóan alkalmasak mindenféle visszaélésre. John Gerrard Farm című videója az internet és az online adatforgalom materiális valóságát a Google egyik szerverfarmjának bemutatásával illusztrálja, bizonyítva, hogy az internet nem csak úgy lebeg a levegőben, hanem hatalmas indusztriális területek szolgálják ki. James Bridle Citizen Ex című projektje arra hívja föl a figyelmet, hogy minden online aktivitásunk lekövethető, bizonyos esetekben ellenünk fordítható.
A Garden of Flows szekció koncepciójában a toxicitás fogalmát kívánták kutatni, a növények életét és a kertkultúrát a bolygó erőforrásai és a globális közjó tükrében vizsgálva. A kurátorok a botanikát használják fel arra, hogy bizonyítsák a kultúrák áramlásának nagyszerűségét. Ebben az egységben kétfelé oszlanak a munkák, és kétféleképpen válnak a menekült-lét metaforáivá. Az egyik egészen expliciten beszél a bevándorlás pozitívumairól, például, hogy az európai kertkultúra jelentős hányadát a bevándorlóknak köszönhetjük. Leone Contini Foreign Farmers (Külföli gazdák) című műve például a magok globális migrációjára fókuszál. A munkák másik része kissé áttétesebben mesél a túlélésről, erre jó példa Michael Wang The Drowned World című munkája, amely az iparilag szennyezett területeken makacsul megmaradó növényi létformákat mutatja be.
A City on Stage szekció pedig azt ígéri, hogy több szempontból, komplex módon közelíti meg Palermo jelenkori valóságát. Ebben a szekcióban több, helyben megvalósított esemény szerepel, amelyek közt helyet kapott közösségi kertépítés és egyéb pedagógiai programok, amelyek relevanciáját, rövid vagy hosszú távú hatását, külső szemmel képtelenség megítélni. Ellenben meglehetősen ellentmondásos Matilda Cassani a Manifesta nyitóeseményére szervezett Tutto című pszeudo-karneválja, amely a kultúrák sokféleségének szicíliai barokk tradícióját eleveníti föl és emeli át a mába, Palermo sok évszázados nyitottságát bizonygatva.
A komplex kérdésfelvetések egydimenziós válaszaiból kiérezhető egy a városra fazonírozott, példamutató bezzeg-humanizmus, amely azonban rögtön összeomlik, amikor a nézőt arcul csapja a fehér-kockán kívüli palermói valóság. A városbranding integráns részét képező, autentikusnak beállított szegénység, az utcán látott csoportok abszolút etnikai homogenitása, az embert egész nap kísérő erőszakos macsóskodás, a helyiek szinte tapintható barátságtalansága, az étteremteraszokhoz járuló, kizárólag színesbőrű koldusok és bóvliárusok által kiváltott fintorgás és felháborodás mind ellentmond a Manifesta által sulykolt pozitív Palermo-pátosznak.
Összegzésül elmondható, hogy a 12. Manifesta nem több mint felszínes és reflektálatlan kispolgári szörnyülködés, kombinálva jó adag morális felsőbbrendűségi érzéssel, egy tengerparti fürdőváros több száz éves, fotogén palazzóiban installálva. A migráció problémáját a Földközi-tengeren húzódó határokon túl nem vizsgálja, nem törődve sem a folyamatok okaival – mint amilyen például a feltételezhetően minden látogató által élvezett természeti erőforrások végessége, vagy a globális javak egyenlőtlen eloszlása –, sem a probléma lehetséges megoldásaival.
A kiállítások gerincét szinte kizárólag leíró, narratív művek adják, legyen szó múltról vagy jelenről, személyes sorstörténetek és esettanulmányok vonulnak fel a terekben, amelyek a globális összefüggések rendszerszintű vizsgálata helyett az abszolút szubjektivitást tolják előtérbe, ahol a világ hibásokra és hibátlanokra oszlik, a saját közönségnek az utóbbival való azonosulást kínálva.
Alátámasztásul hadd említsek még két példát: a szenvedésből szenzációt kreáló kiállítások egyik csúcspontja a mostanában hatalmas népszerűségnek örvendő Forensic Oceanography – azaz a Forensic Architecture-rel együttműködő Lorenzo Pazzini és Charles Heller művészpáros – videoinstallációja, ahol órákon keresztül lehet borzongani a tengeri mentés közben vízbefulladó emberek haláltusájának képein és a líbiai parti őrség agresszióján. Tíz perc sétányira onnan, egy másik palazzóban látható az egyetlen, a migrációs válságra adott, bár komolynak azért nem nevezhető megoldási javaslat, a német Peng! Kollektiv indítványa: a nyaralásról hazafelé tartó nyugati turisták polgári engedetlenséget elkövetve, váljanak Fluchthelferekké (menekültsegítők) és az autójukban levő üres helyeket használják arra, hogy a már a schengeni övezetben lévő menekülteket transzportálják az EU-n belül. Mekkora szerencse, hogy Szicília sziget, és senki sem autóval érkezik!
Manifesta-kritikus matrica Palermo utcáiról. Fotó: Benedek Kata
Az egész Manifesta-jelenség valóságtól való elszakadtságát jól jellemzi a sajtó számára, a Forensic Oceanography tagjaival és egy díszbevándorlóval rendezett panelbeszélgetés. Egy külföldi újságíró a közönség soraiból, hozzászólásában arról lelkendezett, hogy a média segítségével a palermói Manifesta katalizálja, hívja majd életre a nemzeteken átívelő fellépést a mostani uniós menekültpolitika árnyoldalaival szemben. A kijelentés banalitását hangsúlyozta, hogy a közönség tapsvihara övezte, és ez lett a panel végszava.
A Manifesta programjánál összetettebb képet kaphat bárki, ha otthon marad és felüt egy napilapot, de ha valaki mindenféleképpen biennálét akar nézni, akkor inkább Berlin felé vegye az irányt.
Nyitókép: Cooking Section, Palermo, Manifesta 12. Fotó: Ivan L. Munuera, Twitter
