Der Plan.
Gerhes Gábor fotóalapú munkáinak egy részét olyanok is ismerik, akik talán sosem tudták meg, hogy épp egy képzőművészeti alkotást láttak. A kilencvenes években, a kétezres évek elején készült munkái közül nem is egy, szinte mémmé vált. Plan, mint terv, azaz plánum, vagy plan, mint beállítás. Többértelműség, több rekesszel ellátott titkos szekrény. Beállított fotók, nem ritkán abszurd helyzetek, a tervezettség és a véletlenszerűség határán billegő pillanat és látvány, különös, valami miatt unheimlich jelenetek, amelyek persze nagyon ismerősek, mert nagyon is lejön, hogy szinte csak itt, a világnak ezen a táján képzelhetők el így. Retrospektív kiállításról van szó, 1997 és 2021 közötti munkák láthatók a Mai Manó Házban, több olyan is, amelyet régen láthattunk kiállításon – mint például Az elvégzendő feladatok előtt álló elvégzett feladat (2006) is, amelyről a járványidőszakban publikált remek elemzést a MODEM videósorozatában Mélyi József. Zömmel a művész munkásságában beállt fordulat, a kutatásalapú munkák előtérbe kerülése előtti, vagy éppen közbeni időszakból valók a művek – és sejthető, hogy a retrospektív tárlat egy korszakot is lezár. A fotóval való foglalkozás megmarad, de kiegészül mással, és spekulatívabb, filozofikusabb művek, absztraktabb szerkezetek születnek azóta, amelyek nagyobb formák, nagyobb projektek felé mutatnak. Úgy tudjuk, ősszel majd azt is megláthatjuk, mi lesz ez a nagyobb vállalkozás.
Ki?
Gerhes Gábor
Hol?
Mai Manó Ház, 1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Mikor?
augusztus 15-ig
When art meets society / When society meets art
A csoportos kiállítás borítóképe (logója? emblémája? hogyan kellene nevezni a közösségi médiafelületen megjelenő emblematikus képet?) egy népszerű üzletlánc arculatát idézi. De itt nem diszkontált képzőművészetről van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy a képzőművészet hogyan reagál arra a tökéletesen megváltozott vizuális környezetre, amelyet a cégek, hatalmas nemzetközi korporációk uralta valós és médiateret jellemzi. Az érzékelésünket teszik próbára, vagy inkább térítik el a márkaüzenetek és erre épp a szóban forgó üzletlánc az egyik legjobb példa, a saját márkás sör, kóla, aperitif, csokoládé vagy fagylalt egy-egy nagy brand-re hajaz, majdnem olyan, mint az igazi, majdnem úgy hangzik a név, majdnem olyan a logó és a tipó, de mégsem egészen. Mit jelent itt akkor az eredeti, mit a minőség és mit a választás szabadsága? (Túl azon a kérdésen, hogy mit is fizetünk meg akkor, amikor az eredetit választjuk?) Pavlov kutyáiként reagálunk, ha meglátunk bizonyos színeket, jelképeket és feliratokat, de vajon van-e más választásunk? Meghagyták-e számunkra az érzékelés szabadságát, vagy újra ki kell vívnunk azt?
Kik?
Batykó Róbert, Agata Bogacka, Felsmann István, Kristóf Gábor, Ulrike Müller, Anne Neukamp, Szinyova Gergő, Varga Ádám. Kurátor: Maj Ajna
Hol?
aqb – art quarter budapest, 1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.
Mikor?
július 18-ig
Ha a feketét egy fogalommal keverem össze Visszafelé
Csak a szél, mondanánk, ha nem vinné félre az értelmezést, merthogy Koronczi Endrét egy jó ideje már ez foglalkoztatja, a légmozgás, a levegő, amely nincs és mégis van. A nejlonszatyrok csodálatos élete után, vagy inkább közben most annak nyomába ered, ami mozgatja, lobogtatja jól ismert és jól dokumentált konstrukcióit, a szabadba kihelyezett szatyor-installációkat, vagyis a levegő nyomába, ami megint csak nincs, de (lásd mint fentebb) mégis van. A szél megfestéséről van szó, ahogy írja a kiállításhoz fűzött programszövegében, méghozzá csak feketével és fehérrel, egyéb színek nélkül, miközben „szeretjük azt gondolni, hogy a festészetet az ábrázolásra találták ki. Pedig nem.” Hát akkor mire? Például az újrateremtésre. „Festek valamit, de nem a festék a lényeg, hanem ami ott van a feketék között. Ami megmozdul.”
Ki?
Koronczi Endre
Hol?
Inda Galéria, 1061 Budapest, Király u. 34. II. 4.
Mikor?
július 30-ig
A nyitókép Erdei Krisztina fotója
