A ‘Tiles of Tales’ elnevezés az Instagram mediális formátumára és a történetmondásként felfogott alkotói statement, bemutatkozás, vallomás, vagy éppen (ön)reprezentáció fikciós jellegére, és lehetséges műfaji sokféleségére utal. Utal ugyanakkor arra az elképzelésünkre is, hogy e sorozat keretében, heti rendszerességgel hazai és nemzetközi művészeknek, művészeti közösségnek adjuk át a lehetőséget, hogy közösségi média platformunk kreatív “megszállásán” vagy “eltérítésén” keresztül betekintést nyújtsanak saját alkotói tevékenységükbe.
A ’Tiles of Sales’ sorozat tehát voltaképp egy olyan webes rezidenciaként is felfogható, amelynek keretében, hol személyes hangvételű bejegyzéseken, hol pedig konceptuálisan átgondoltabb webes projekteken keresztül, hétről-hétre más művészeti, szellemi, és esztétikai világba nyerhetnek bepillantást olvasóink.
Online sorozatunk első évadában olyan alkotói kollektívákat kértünk fel, hogy Instagram “takeover” keretében naponta új bejegyzéseket és történeteket osszanak meg oldalunkon, akik terveink szerint izgalmas és változatos formában képesek bemutatni e médiaformátumban rejlő műfaji lehetőségeket. Ennek megfelelően az elkövetkező hetekben az alábbi művészeti projektek és alkotóik fogják “átvenni” az Artportal Instagram oldalának szerkesztését:
- E1: Inside Job (Ula Lucińska, Michal Knychaus)
- E2: Useless Galeri (Petrányi Luca, Solymár Fanni)
- E3: HOLLOW (Páll Tamás, Szeri Viktor, Muskovics Gyula)
- E4: SOLO SHOW (Torre Alain, Ian Bruner)
- E5: Utca & Karrier (Cserna Endre, Lődi Áron, Tremmel Márk)
- E6: adO/Aptive (Janina Weißengruber, Daniel Hüttler)