Egy múzeumi vezetői gyakorlat néküli dobos és festőművész váltja a varsói Zachęta — Nemzeti Művészeti Galéria (Zachęta — Narodowa Galeria Sztuki) élén a művészeti szakma által megbecsült Hanna Wróblewskát – számol be az Artnet News. A november 30-án bejelentett változás hírére a kulturális minisztérium épületénél pár napja tiltakozást szerveztek a Wróblewskát támogató művészek, művészeti szakemberek, ami nem mellesleg Adam Rzepecki 1983-as hatalomellenes gesztusának megismétlése volt.
A lengyel kormányzat már a nyáron belengette, hogy váltást akar az intézmény élén. A fontos kortárs művészeti múzeumot, amely az ország egyik legfontosabb ilyen profilú intézménye is, 2010 óta vezette Wróblewska, és a mellette kiálló, mintegy ezer művészeti szakember júliusban kelt nyílt levele úgy fogalmaz, hogy „szakmai potenciálja csúcsán” nem kellene a leváltásában gondolkodni, hiszen erre nincs releváns ok. Az akkori nyílt levél azt is leszögezi, hogy a múzeum programja „sokszínű, érdekes és gyakorta revelatív” volt, és ilyennek is kellene maradnia.

A kulturális minisztérium által erőltetett Janusz Janowskinak nincs ehhez mérhető intézményben vezetői gyakorlata, eddig a lengyel festők és designerek társaságának gdanski szervezetét vezette. Viszont úgy tűnik, beleillik a kormányzati kultúraszemléletbe, amelyet a mostani döntést meghozó és bejelentő Piotr Glinski miniszter éles kritikusai úgy jellemeznek: „szélsőjobboldali, anti-LMBTQ és menekültellenes”.

A Zachęta kiállítási programját olyan nevek fémjelezték az utóbbi időszakban, mint Hiwa K, Marlene Dumas, Koji Kamoji, Joanna Rajkowska, Monika Sosnowska, Wolfgang Tillmans, Maria Lassnig, Piotr Uklański, Gregor Schneider. A művészeti szakma képviselői most attól tartanak, Wróblewska menesztése további változások előjele az intézményrendszerben, valamint befolyásolhatja Lengyelország jelenlétét a Velencei Biennálén – minthogy az ezzel kapcsolatos szakmai munkát is a Zachęta koordinálta.
A nyitókép forrása: Instagram / Kuba Szreder
A cikk lejjebb folytatódik.