Egy, az elmúlt években született magyar műgyűjtemény – amelyet egy ma még inkognitóját őrző család hozott létre – mutatkozik be a Kieselbach Galériában.
A napokban nyílt, és augusztus 22-ig látható tárlat azt üzeni, a gazdasági válság válság évei alatt is fel lehetett építeni tudatos döntések mentén.
Kieselbach Tamás galériatulajdonos, Kolozsváry Marianna művészettörténész és Juhász Anna a megnyitón
Fotó: a Kieselbach Galéria jóvoltából
Kieselbach Tamás megfogalmazása szerint : „Szívvel válogatás, gyermeki hang, naiv tisztaság, népművészet és dráma – friss szemlélet jellemzi ezt az anyagot, amelyben helye van a klasszikusoknak Aba-Nováktól Ámos Imréig, Pekáry vagy Nagy István képeiig, helye van benne Vajda Lajosnak, az Európai Iskola művészeinek és ritkaságoknak. Hangsúlyos benne a – magyar festészetben mostohán kezelt – naiv festészeti anyag, érezhető a gyermeki naivság vagy a népművészet hatása, és végpontként Bukta Imre, Lakner László és Csernus Tibor művei tekinthetők.”
Ámos Imre (1907-1944): Gyöngyhalász, 1932
A későbbiekben egy könyv is készül erről a gyűjteményről, és ebben a kötetben majd felfedik inkognitójukat a tulajdonosok. A kollekció olyan otthonban van, ahol a négytagú család összéletkora 95 év, a családtagok együttesen döntenek képekről, s a gyűjteményt közösen formálják.
Korniss Dezső (1908-1984): Kővágóörsi emlék, 1945
A galériatulajdonos mindenkit arra bíztat, hogy merjék megmutatni féltve őrzött kollekciójukat, ugyanis, ha egy gyűjtemény látható, akkor elkezd hatni. S ez a hatás lesz az, ami inspirál másokat is. Nyitni kell, hiszen a gyűjtésnek akkor van értelme, ha abból gyarapodik a közönség, a közösség is.
Nemes Lampérth József (1891-1924): Uszály, 1910
A kiállítás egyik legfőbb célja megmutatni, hogy válság ide vagy oda, akadnak most is olyanok, akik főműveket tartalmazó, koncentráltan és tudatosan épített gyűjteményt képesek létrehozni.