Tavaly is folytatódott a nemzetközi projektünk, amelyet négy másik, térségbeli lappal közösen indítottunk el. Az East Art Mags program keretében egyrészt cikkeket fordítunk, cserélünk, másrészt művészeti újságíróknak, műkritikusoknak szóló residency programot működtetünk, amely a 2019 folyamán bekapcsolódókkal együtt, már 12 várost érintett. Ebben az együttműködésben sok értékes cikk íródott, néhányat pedig a partnereinktől vettünk át. Ilyen volt például ez az interjú is:
“It might be a disadvantage to have broad eclectic interests, but it’s the way I have it”
Lukáš Hofmann cseh képzőművész, performer, kurátor a legrangosabb, új művészeknek adható cseh díj nyertese volt. Rendkívül érdekesen beszélt gyakorlatáról, gondolkodásáról az Artalk.cz munkatársainak, akik az East Art Mags számára fordították le angolra a beszélgetést. Hofmann szavaiból komplex gondolkodás és merész művészi program rajzolódik ki, amely akár populáris műfajok, például a divatbemutatók formátumát használja, de az adott dramaturgiát átírja, meghekkeli, és egész más tartalmakkal tölti fel. A kortárs művészet új, „performatív fordulatáról” sokan beszélnek manapság. Már csak ezért is tanulságos ez az interjú.
Mi az új a „New East”-ben és mi nem?
A posztszovjet divat és az 1980-as évek
A kelet-európai térség felkapott és a nyugat által szinte azonnal bekebelezett művészeti jelenségei közé tartozik az a divathullám (és vele a fotó, a fashion show és részben a performansz egy új iránya), amelyet New East névre keresztelt a művészeti- és divat sajtó. Felbukkanó és eltűnő szubkultúrák, a pop-, a kommersz, kereskedelmi műfajok, valamiféle személyes szociológia és a letagadott, kínosnak tűnő szocialista múlt vállalásának zavarba ejtő elegyéről van szó. Erről szól ez a cikk, amelyet angolul is közöltünk.
Interjúkban különösen erős lett a 2019-es év. Budapesten járt Farid Rakun, indonéz kurátor, a jakartai ruangrupa csoport tagja. Ez az a csoport, amely nem kis meglepetésre, a következő, 2022-es, kasseli Documenta kurátori feladatait megkapta. Vagy megnyerte? Egyelőre ők sem biztosak abban, miként jönnek ki majd a projekt végén ebből a kalandból . Mindenesetre izgalmas és elgondolkodtató az az alapállás, amelyből a világ legnagyobb kortárs művészeti eseményét próbálják megközelíteni, és tulajdonképpen felforgatni annak eddigi működésmódjait. Farid Rakun az OFF-Biennále Budapest és az Impex új vizitorprogramja, a Dot.To.Dot keretében jött Magyarországra, Budapesten beszélgettünk vele.
To collaborate or not to collaborate — is that the question?
Szintén Budapesten készült ez a beszélgetés, Dani Gal, Berlinben élő izraeli művésszel. Fields of Neutrality című filmjét Budapesten az OSA (Open Society Archives) mutatta be októberben, ezt követően Bécsben rendeztek vetítést a munkáiból. Ebben az interjúban egyebek között megvilágítja a Fields of Neutrality hátterét is. A munka Mies van der Rohe-ról, a Bauhaus egyik fő figurájáról beszél, az életének egy kevéssé feldolgozott vonatkozásáról, a náci rezsimmel való kapcsolatáról. A film, melynek alapja egy elképzelt interjúhelyzet, illetve ez a beszélgetés is a kollaboráció és a távolmaradás, kívülállás lehetőségeit boncolgatja.
Február végén közöltünk recenziót arról a New York-i kiállításról, amely harminc év után nem kevesebbet tűzött ki célul, mint egy új Andy Warhol-recepció megalapozását. A kiállításból egy érzékenyebb, a társadalmi problémákra, ellentmondásokra, a piacgazdaságban áruba bocsátott test, a gender kérdéseire, a szexuális kisebbségi léthelyzetekre tudatosan figyelő és mindezekre műveiben reflektáló Warhol képe rajzolódott ki. Azt hittük, tudjuk kicsoda is volt Andy Warhol: a pop art atyamestere, olykor manipulátora, a reklám, a dekorativitás, az imázsépítés és a művészet közti határ elmosásában érdekelt modern médiaszemélyiség. Úgy tűnik, 2019-ben új dolgokat kellett megtanulnunk vele kapcsolatban.
Kölcsönös értékmentés. Interjú Rákosi Péterrel, a Tehnica Schweiz tagjával
A 2019-es év egyik legjobb hazai művészeti projektje volt a Tehnica Schweiz Kék szoba című munkája. A tatai zsinagógában bemutatott film és installáció éppen a hely múltjára és a vele összefüggő eseményekre reagál. A második világháború után üresen maradt zsinagóga terme lett a hetvenes évektől a Szépművészeti Múzeum antik szobormásolat-gyűjteményének bemutatóhelye. A gipsz kollekciót aztán 2018-ban elköltöztették Tatáról. Ezt a folyamatot dokumentálta a Tehnica Schweiz, majd az ismét üresen maradt helyre a szobrok kicsinyített, porcelán másolatait költöztette be. A porcelánokat a MOME hallgatói készítették el. A projektet Tatán kívül a budapesti Kiscelli Múzeum romtemplom-terében is bemutatták. A mai intézményi helyzetben elszoktunk már azoktól a művészeti projektektől, amelyek hosszabb kutatást, több időt, bonyolultabb technológiai feltételeket kívánnak meg, és ennek megfelelő intézményi hátteret. Ma kezd eltűnni ez a fajta gondolkodás, legfőképpen a kortárs művészetet, kortárs kultúrát körülvevő viszonyok következtében. Ez az interjú Rákosi Péterrel, a Tehnica Schweiz tagjával, sok mindent megvilágított a projekt hátteréből.
Új korszak alkonyán. Hogyan tovább, pécsi képzőművészet?
Az októberi önkormányzati választások után belekezdtünk egy cikksororozatba. Hazai városok művészeti intézményi helyzetéről közlünk cikkeket, és arról, hogy egy új, ellenzéki (vagy akár kormánypárti) városvezetésnek milyen teendői volnának ezen a területen. Budapest volt az első a sorban, ez a cikk Péccsel foglalkozik, és szándékunk szerint Szombathellyel folytatjuk majd. A 2010-es pécsi EKF (Európa Kulturális Fővárosa) év után sok megvalósult beruházás és sok félbemaradt elképzelés, vagy csak felerészben végigvitt folyamat maradt. Tökéletes adottságok, izgalmas, hiteles művészeti múlt, komoly múzeumi hálózat: mindez remek alapot jelentene egy új pécsi kulturális identitás megfogalmazásához, de erről mintha épp csak a város mindenkori vezetői nem akarnának tudomást venni. A város művészeti szcénája eleven, de az intézményrendszer lehetetlenségei miatt rengeteg akadály áll előtte. 2018-ban az m21 galéria helyzetéről is közöltünk egy terjedelmesebb anyagot, már csak emiatt is különösen odafigyelünk most arra, mihez kezd a város új vezetése a kortárs művészeti intézményekkel.
Feri szereti Ophéliát. A viktoriánus nőideáltól a #MeToo mozgalomig
Pécsi képzőművészről van szó, Varga Ritáról, akinek a kiállítása a budapesti VIII. kerületben, a FeRI feminista projekt galériában volt látható. Sorozata, amelyet a galéria most bemutatott, a női kiszolgáltatottság, a nemi-, hatalmi erőszak jelenségével, s annak mozgatóival foglalkozik. Ezzel az anyaggal olyan konkrét történetekbe nyúlt bele (mint amilyen például Malina Hedvig esete is), amelyek nagyon érzékeny témák, mélyen beégve, részben agyoninterpretálva, részben eltemetve a társadalmi tudatba. Ez a kritika a kiállítással és Varga Rita munkáinak mögötteseivel foglalkozik.
Uneasy transformation. The critical potential of contemporary art in Sarajevo
Ha az a kérdés, miért is tartjuk fontosnak az East Art Mags regionális együttműködést, akkor a válasz akár az is lehetne: többek között az ilyen cikkek miatt. Bosznia-Hercegovinára is sikerült idén kiterjesztenünk a residency programunkat, és ennek eredménye lett ez az írás. Arról beszél, miként birkózik meg a szarajevói kortárs művészeti szcéna a város és az ország súlyos történelmi örökségével, és miként néz szembe a mai társadalmi konfliktusokkal.
„Úgy éreztem, megfulladok, ha nem mondom el”
Ez volt az a cikk, amelyből többé-kevésbé bárki képet alkothatott arról, hogy működik a hétköznapi NER, a kulturális területen. A Munkácsy-díjak odaítélésének folyamatába durván belenyúlt a hatalom, az EMMI miniszter alapvetően írta át a díjazottak listáját, olyanokat is beleírva, akik még jelölést sem kaptak. Erről egy, a díj bizottságában helyet foglalt képzőművész, Krajcsovics Éva személyes hangú, elkeseredett posztban számolt be. Mi nem tettünk mást, mint megkérdeztük a részletekről és „kihangosítottuk” a szavait, a történet bejárta a médiát. Aprócska ügy, jelentéktelennek tűnhet. De foghatóvá tette mindazt, amiben élünk.
A nyitóképen: Reméljük, 2109-ben is itt leszünk! Fotó: Erdei Krisztina