Két hete arról számoltunk be, hogyan befolyásolja a koronavírus-pandémia a hazai képzőművészeti színtér néhány intézményi szereplőcsoportja – a múzeumok, a galériák és az aukciósházak – működését. Tegnap a budapesti nonprofit színtér helyzetéről közöltünk cikket. Nemzetközi körképünk pedig itt és itt olvasható.
A sorozatot most hazai művészekkel folytatjuk. Cikkünk azon a 18 válaszon alapul, amit pályájuk más-más szakaszaiban tartó, különböző műfajokat művelő és eltérő élethelyzetű alkotóktól kaptunk kérdéseinkre.
Tekintettel a szcéna sokszínűségére, a képzőművészek számára és eltérő körülményeire, a kialakuló kép nem lehet reprezentatív a szakma egészére, de a válaszok sok tanulsággal szolgálnak. És miközben egyes témákban jelentősen eltérnek egymástól, több kérdésben annyira hasonló irányba mutatnak, hogy általánosabb következtetéseket is le lehet vonni belőlük. Szívünk szerint több választ önálló interjú formájában is örömmel közölnénk, de igyekszünk nem visszaélni az olvasó türelmével. Ezzel együtt számos gondolatot tételesen, szó szerint idézünk az összefoglalóban. Vigyázat, így is hosszú lesz.
Ami félbemaradt
Első kérdésünk a művészeti élet leállásának közvetlen következményeire, az éppen zajló kiállítások félbeszakadására, a közeljövő terveinek sorsára vonatkozott. A válaszokból kiderül, hogy bár még nem minden – már megnyílt vagy tervezett – kiállítás további sorsáról van döntés, a kényszerűen bezárt tárlatok többsége az eredetileg tervezettnél tovább marad majd nyitva, s a később nyíló tárlatok, ha csúsznak is, nem maradnak véglegesen el. Vannak olyan bemutatók, amik virtuális sétán most is megtekinthetők, esetenként a művész, a kurátor vagy más szakember tárlatvezetésével.
Az egyik, félbeszakadt kiállításban, a balatonfüredi TOP 10-ben két válaszadó művész, Bak Imre és Szűcs Attila is érintett; ez a kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) hallgatói között Beke László által éveken keresztül készített felmérés során legfontosabbnak ítélt hazai kortárs alkotók munkáit mutatja be. Eredetileg június 28-án zárt volna be a Vaszary Villában, de legalább a nyári szezon végéig meghosszabbítják. Jelenleg Schneller János tárlatvezetésével online tekinthető meg. Bak Imre művei két, idő előtt bezárt külföldi csoportos tárlaton is szerepelnek, 13 hazai pályatársával együtt a németországi Waldenbuchban lévő Museum Ritterben, a Szene Ungarn című tárlaton, illetve egy brüsszeli galériában. A németországi kiállítás a napokban újranyithat és szeptember végéig meghosszabbították, a brüsszeli kiállítás sorsáról még nincs hír. Szűcsnek májusban az A38-as hajón nyílt volna kiállítása, amihez könyvbemutató is kapcsolódott, az eseményt ősszel tervezik pótolni.
Asztalos Zsoltnak a Molnár Ani Galériában szakadt félbe a kiállítása; az április 25-ig tervezett tárlat az újranyitás után még látható lesz, képanyaga jelenleg a galéria FB-oldalán tekinthető meg. A Kiscelli Múzeum templomterében Asztalosnak június elején nyílt volna önálló tárlata, ami várhatóan őszre halasztódik. Az amerikai Portlandban, a Pacific Northwest College of Art (PNCA) Center for Contemporary Art and Culture-ban még megnyílt az Unknown Artist című csoportos kiállítás, amin szintén szerepel és amelynek műtárgyai most online láthatók. A művész ott lett volna galériájának standján az Art Brussels-en is, de a vásár áprilisra tervezett idei kiadása elmaradt.
Botos Péter üvegművésznek Lantos Ferenccel közös kiállítása épp a veszélyhelyzet meghirdetése után nyílt volna meg a pécsi Zsdrál Galériában, a megnyitót most május végére tervezik. Botos idén is meghívást kapott a világ legjelentősebb üvegművészeti kiállítására, a Habatat Glass48-ra az amerikai Royal Oakban, ami „élőben” elmarad ugyan, de online formában május 4-től megtekinthető.
A passaui Modern Művészeti Múzeumban tavaly nyáron volt látható a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Elfolyó idő című kiállítása, aminek szűkített változatát Stuttgartban és Berlinben is bemutatták; most ez a tárlat a Római Magyar Akadémiára látogatott volna, ahová a művek, köztük Jovián György alkotásai, meg is érkeztek, ám a tárlat már nem nyílhatott meg. Jovián szerepel a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalonon is a Műcsarnokban, ami már csak virtuálisan tudott megnyílni és jelenleg is csak így járható be.
Gosztola Kitti a Derkó 2020-on szerepel, amelynek a Műcsarnok a helyszíne és szintén zárva van. Az újranyitást követően meg fogják hosszabbítani, addig virtuális tárlatvezetéseken lehet megtekinteni, amiken a kiállító művészek, köztük ő kalauzolják az érdeklődőket. Érintett volt az elhalasztott OFF-Biennále Budapest Xtro Realm projektjében és szerepelt volna a Pannonhalmi Főapátság idei, júliusra tervezett, de várhatóan jövő tavasszal megvalósuló kortárs képzőművészeti kiállításán is. Az OFF-Biennále is jövő tavaszra tolódik, a hírek szerint.
Ember Sári is sűrű hónapok elé nézett: áprilisban önálló kiállításon szerepelt volna a New York-i Pablo’s Birthday galériában és csoportos tárlaton a Budapest Galériában, (Eddig minden rendben, kurátor: Gadó Flóra) amit májusban ugyancsak csoportos kiállítás követett volna Szlovákiában, továbbá egy performatív műtárgy-prezentáció Prágában. Ezeket az eseményeket az őszi téli hónapokra halasztották, a Molnár Ani Galériában júliusra tervezett önálló kiállítása még függőben van.
Horváth Gideon is benne lett volna az OFF-Biennáléban – mint írja, „el kellett gyászolnia a dolgot” – és szereplője egy egyelőre csak online megnyílt és látogatható kiállításnak, a Slow life-nak a Ludwig Múzeumban, aminek aktualitását egyébként a COVID-19 járvány tovább fokozza. A tárlat augusztus 23-ig tart nyitva, szükség esetén meg is hosszabbítják, a tervek szerint a jelenlegi helyzetre reflektáló új munkákkal is kiegészítve, így bizonyosan látható lesz „élőben” is.
Egy másik megkérdezett művész, a képszerkesztőként az artportált is segítő Erdei Krisztina is résztvevője a Ludwig Múzeum előbb említett kiállításának és szerepelt volna egy, a vírushelyzet miatt bizonytalan sorsú lisszaboni kiállításon, továbbá egy őszre halasztott jeruzsálemi workshopon is.
Simon Zsuzsanna abban a Várószoba – női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján című elhalasztott projektben érintett, ami a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár gyűjteményéből kiindulva egy kiállítás és előadássorozat keretében egy speciális tudománytörténeti témával, az orvoslás történetében a nők (orvosnők, védőnők, gyógyítók, bábák) jelenlétével és a női testhez kapcsolt szerepekkel foglalkozik.
Eperjesi Ágnes ugyancsak résztvevője az említett Várószoba-projektnek és a veszélyhelyzet miatt csúszik egy egyéni kiállítása is.
Gerhes Gábor, Puklus Péter és Medve Zsuzsi részletek említése nélkül jelezték, hogy tavaszi-nyári projektjeik, kiállításaik, előadásaik és workshopjaik elmaradnak, vagy bizonytalan időpontra halasztódnak; Gerhes hozzátette, hogy ezek között komoly költségvetésű is van.
Vojnich Erzsébet egy májusra tervezett kiállításának elmaradásáról számolt be, de úgy véli, hasonló sors várhat egy őszire is, még akkor is, ha a járvány addigra lecseng.
Pinczehelyi Sándor szóló showja közvetlenül a veszélyhelyzet kihirdetését követően nyílt volna meg az acb Galériában, új időpontján még dolgoznak. A tárlaton más, a 80-as években készült munkák mellett látható lett volna – és majd látható lesz – az 1988-as velencei biennáléra készült Csillag-szalma című installáció kisebb méretben rekonstruált változata is. A művész megjegyzi, a halasztás most jó lehetőség arra, hogy az installáción elvégezzen néhány olyan műveletet, amik 30 évvel ezelőtt elmaradtak.
A járvány a Borsos Lőrinc művészpárnak is számos tervét húzza keresztbe. After the Flesh címmel a kassai Vunu galériában nyílt volna április végén önálló kiállításuk, ami egy fiatal producerrel, Lázár Gáborral való rendhagyó együttműködésre épült. Az art quarter budapest május végi nyílt napjára pedig egy duo-show-t terveztek Kiss Adriánnal – nem is akárhol, hanem az aqb alatti alagútrendszerben. Kényszerűségből most abbamaradt az elmúlt fél évben beindult party-szervezés is, miközben környezetükben már komoly közönség kezdett kialakulni elektronikus zenei oldalról, amit izgalmasan sikerült vegyíteni a képzőművészeti vonallal is. Némi gyógyírt jelentett számukra az elmaradt OFF-Biennále megnyitója helyett szervezett adománygyűjtő Utópia/Disztópia party, ahol újra performálhattak – még ha csak online is.
Ami eltűnt
A képzőművészek többsége saját alkotó munkáján túl más területeken is aktív a színtéren – oktat, szakcikket vagy könyvet ír, kiállítást rendez, tervezői munkát végez, művészeti egyesületekben vállal feladatot stb. Van, akinek ez „csak” kiegészítő tevékenység, de sokak számára megélhetési forrás. Ezért rákérdeztünk, mi a helyzet ezeken a területeken.
Gosztola Kitti online formában folytatni tudja munkáit, amik között szerepel egy iskolaalapítás a tranzit.hu-val, továbbá szervezői és grafikai feladatok. Mint írja, minden körülményesebb és fárasztóbb, de e téren legalább nem kell anyagi kieséssel számolnia.
Botos Péter gyakran kap felkérést díjak tervezésére és kivitelezésére. A járvány kitörése óta ilyen felkérés nem érkezett és – vélhetően amiatt, hogy az érintett rendezvények is elmaradtak – több korábbi számláját sem fizették ki.
Horváth Gideonnak filmes és kommunikációs területen vannak megbízásai, munkáinak mintegy felét vesztette el, s mivel az átmeneti adókedvezményeket sem tudja igénybe venni, nehéz helyzetbe került. „Kicsit kilátástalan a helyzet, mint sokan mások, én se látom még, 2 hónap múlva miből fogok élni” – írja, de hozzáteszi, hogy szabadúszóként van már rutinja az egzisztenciális válságok kezelésében.
Erdei Krisztina továbbra is az artportal egyik motorja (ezt nem ő írja, hanem mi mondjuk), megmaradtak oktatási, oktatásszervezési feladatai is, ám a „terepmunkát” igénylő gyakorlati projektek félbemaradtak és elmaradnak az időnkénti alkalmi felkérések is.
Simon Zsuzsanna fix fizetését megvonták, fotós-videós munkákra most egyáltalán nem hívják, így nincs bevétele. Mivel az adókedvezmények nem érintik tevékenységi köreit, egyéni vállalkozását most szüneteltetni kénytelen.
Eperjesi Ágnes folytatni tudja egyetemi oktatói munkáját és ír is, bár utóbbi többnyire nem „fizetős munka”, hanem kutatásainak része.
Medve Zsuzsi arról számol be, hogy megrendelései „csaknem 100%-ban” leálltak.
Gerhes Gábor oktatói munkája online formában a tanév végéig még zajlik, alkalmazott munkái azonban neki is teljes egészében leálltak.
Pinczehelyi Sándor a kortárs pécsi művészeket az M21 Galériában bemutató Állapotfelmérés című tárlat kurátora volt; a kiállítás meg is valósult, de a zárásra már nem kerülhetett a tervezett módon sor, egyelőre a helyszínen maradtak a kiállított munkák is. Pinczehelyi egyik alapítója és motorja a Magyar Plakát Társaságnak, aminek májusban Bukarestben lett volna nagy kiállítása – a járvány miatt ez most elmarad és „várólistára” került több más, a közeljövőre vonatkozó terv is.
Ami felszabadult
Megkérdeztük interjúalanyainkat arról is, hogy mi az, amire a leállás miatt felszabaduló időben esetleg most több figyelem jut, milyen régóta halasztott projektbe sikerült életet lehelni.
Bak Imre lényegében az év elején született tervek megvalósításán dolgozik és bár a pályatársak kiállításainak megnyitói, amikre szívesen eljárt, valamint a napi ügyintézések elmaradnak, nagy különbség a mostani életformája és a korábbi között nincs, mindig is az otthoni munka volt a legfontosabb.
Szűcs Attila azt írja, kissé hibernálódott üzemmódban működik. „A napok, hetek kissé összemosódnak. Hosszúra nyúlt hétvége lett az időből; általános gyakorlattá vált a fotelben, olvasással eltöltött nap. A karantén egyértelműen pozitív hozadéka a szövegekkel való intenzívebb kapcsolat.”
Asztalos Zsolt sem tapasztal nagy változást a napi rutinban, de annyit elárul, hogy elkezdett faipari szakmát tanulni – ezt már egy ideje tervezte, mert az installációépítésben segítségére lehet.
Botos Péter a kényszerű vesztegzár alatt új műveket tervezett és ezekből már négy el is készült. Vásárolt és „hadrendbe állított” egy komoly új gépet és jutott ideje új könyve előkészületeire, azok fotóinak rendezésére, számos mű újrafotózására is.
Jovián György számára komoly gondot okoz, hogy nem tud nap mint nap dolgozni, mint ahogy azt évtizedeken keresztül tette, tekintve, hogy műtermében a karantén legelemibb feltételei sem biztosíthatóak.
Pinczehelyi Sándor a veszélyhelyzet kihirdetése óta feleségével önkéntes izolációban van a Pécstől 25 km-re lévő műtermében és az elzárkózás miatt az eddig megszokottól eltérő munkamódszerrel dolgozik. „Előkerülnek a régen meg nem oldott ötletek, vázlatok, amelyek a mostani alkotásokhoz új kiegészítéseket, inspirációkat adnak, van idő a megoldásokon gondolkodni, kísérletezni.”
Borsos Lőrinc feldolgozta és fel is tette honlapjára szeptemberi ausztriai kiállításuk dokumentációját és készített egy honlapot egy tavaly júniusi különleges koprodukciós projekthez, aminek ők is részesei voltak.
Vojnich Erzsébet főként a neten való „kószálásra, nézelődésre” használja a felszabadult időt.
Szüts Miklós a nehéz helyzetben sem vesztette el humorát, mert első helyen konyhai mosogatója alig-alig működő lefolyószifonjának javítását említi, de aztán komolyra fordítja a szót. A Magvető Kiadó felkérésére egy Parti-Nagy Lajos szerkesztésében az ősszel a Tények és tanúk sorozatban megjelenő „élet-történet” könyvön végzi az utolsó simításokat – a könyv címe A Földön élni ünnepély lesz.
Ami nem működik
Megkérdeztük, szembesülnek-e a művészek ebben a rendkívüli helyzetben technikai értelemben vett nehézségekkel munkájuk során.
Bak Imre a „nyersanyagbeszerzésben” lát gondokat, mert nem lehet minden szükséges anyagot online rendelni, ezért jelenleg „a rendelkezésre álló maradék vásznak, festékek felhasználása folyik”.
Szűcs Attilának ilyen gondjai nincsenek, az ingyenes parkolás bevezetése viszont – amit minden szempontból elhibázott, nemzetgazdasági szinten mérhető kárt okozó döntésnek tart – arra kényszeríti, hogy műterme környékén minden nap hosszú időt töltsön parkolóhely keresésével.
Asztalos Zsolt számára sok anyag beszerzése bonyolultabbá, hosszadalmasabbá vált, de ez azért eddig nem okozott gondot a munkájában.
Ember Sári még a karantén elején beszerezte azokat az anyagokat, amikről úgy gondolta, hogy szüksége lehet rájuk. De mivel határidős munkája nincs, élvezi azt is, hogy azzal dolgozik, ami épp van, például színes ceruzával, papírral.
Horváth Gideon szerint a gondot a beszerzések terén a pénzhiány okozza, „logisztikailag minden megoldható”.
Medve Zsuzsi festéke fogytán, de újat most nem lehet beszerezni.
Gerhes Gábor is azt jelzi, hogy „bevétel hiányában az anyagok és eszközök beszerzése – akárcsak a műterem bérlése – most szünetet tart. A bérbeadók részéről felkínált „mentőjavaslat” inkább visszaélés a helyzettel és a szolidaritás teljes hiányáról tanúskodik. Egy-két alapanyag (pl. vegyszer) vagy szolgáltatás elérése súlyosan lelassult, illetve leállt”.
Erdei Krisztina számos munkája szükségessé tenné a stúdióhasználatot, a közösségi létet, a másokkal való találkozásokat – mindazt, amire az adott körülmények között nincs lehetőség.
Hasonló a helyzet Simon Zsuzsannánál is, az ő számos projektje is feltételezi a másokkal való közös munkát és megnehezült az eszközbeszerzés is. Számára ugyanakkor előnyt jelent, hogy a műterme otthon van.
Gondokat okoz a helyzet Eperjesi Ágnesnek is, mert az a labor, amit bérelni szokott és ahol dolgozni akart, bezárt.
Borsos Lőrinc azt írja, „szerencsére elég egyszerűen (is) tudunk hozzáállni ehhez a kérdéshez, rengeteg anyagot halmoztunk fel az évek során, és nem áll tőlünk távol adott esetben a trash minőség sem. Egyébként rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk itt az aqb-ben, nem vagyunk elzárva dolgoktól, van itt fémműhely Benkucs Tominál, akivel szoktunk együttműködni, vagy köves műhely is, ha éppen olyan munkára lenne szükségünk.”
Szüts Miklós bevallása szerint készletező fajta, és azt reméli, „előbb elmúlik a dögvész, minthogy ő ebből a szempontból bajba kerülne. A minap még a Vojnichnak is tudtam adni két tubus Van Dyck barna olajfestéket!” – teszi hozzá, készletei nagyságát demonstrálandó.
Lehet, hogy ebben a hátországban bízva mondta Vojnich Erzsébet is azt, hogy csak a járvány nagyon hosszú elhúzódása esetén lehetnek gondjai.
Előrelátóan járt el Puklus Péter is, aki azt írja, „az olasz helyzet komolyra fordulásakor, de még a hivatalos magyar korlátozások előtt hazaköltöztettem a műtermemet a vendégszobába és egyúttal nagy tételben beszereztem a fontosnak vélt eszközöket és anyagokat. Az alkotás tere és a születő munkák mérete lényegesen kisebb, mint korábban.”
Ami megtörténhet
Ezek után tettük fel az egyik legéletbevágóbb kérdést, nevezetesen azt, látnak-e esélyt műveik értékesítésére a jelenlegi helyzetben, illetve hogyan ítélik meg a pandémia hosszabb távú hatását a műkereskedelemre. A válaszok érthető módon nem túl optimisták, a legtöbben most nem látnak esélyt az értékesítésre, de akadnak, akik pozitív fejleményekről is be tudtak számolni.
Bak Imre az őt képviselő galériára utal (acb): „…tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy nagyon nehéz most nekik. Bérleti díjak, az alkalmazottak fizetésének biztosítása stb. Kérdés még, hogy a gyűjtői kör korábbi anyagi lehetőségei megmaradnak-e.”
Szűcs Attila: „Könyvtárnyi irodalmat olvashattunk már a COVID-19 vírusnak az élet minden területét érintő hatásáról. Mi sem vagyunk kivételek, a képzőművészeti eladások is katasztrofális mértékben zuhantak. Egész biztosan sok művészeti galéria fog bezárni világszerte. A gigantikus, asszisztensek hadát igénylő projektek egy darabig parkolópályára kerülnek. Látunk próbálkozásokat az online felületeken, virtuális térben való megjelenéshez, de ezek számomra nem meggyőzőek a műtárgyakkal való eredeti találkozás pótlékaként. Nagyon hasznosak lehetnek viszont a figyelem felkeltése és/vagy a dokumentálás szempontjából.”
Asztalos Zsolt: „Eddig 1-2 hónap telt el, ez viszonylag olyan rövid időszak, hogy nehéz érzékelni az eladások visszaesését. Ettől függetlenül ha egy hosszabb gazdasági válság alakul ki, az bizonyára komoly hatással lesz a műtárgypiacra.”
Botos Péter: „Hosszabb távon az eladások biztosan csökkenni fognak és az árak is lejjebb szorulnak. Bár az is lehet, hogy a nyomott áron való vásárlás, befektetés lehetősége vonzani kezdi a gyűjtőket.” Botos megjegyzi azt is, hogy két munkát a járvány kitörése óta is sikerült már némi árengedménnyel eladnia.
Gosztola Kitti: „Remélem nem lesz hosszú távú negatív hatása. Az eladásaim időszakosak, így a saját bőrömön még nem tapasztaltam a hatásokat.”
Ember Sári: „Szerintem kevésbé fognak vásárolni a gyűjtők, még akkor is, ha talán nem is mindenkit érintett súlyosan a leállás, a válság. Azt viszont el tudom képzelni, hogy leesnek az árak, és akiknek sok mozgósítható pénzük van, azok ingatlant, műtárgyat alacsony árakon vásárolnak majd; nyerészkedések is lehetnek.”
Horváth Gideon: „Nem a művészetemből éltem meg eddig sem, nem számottevő az összeg, ami erről a területről érkezett, nem érzek nagy különbséget így.”
Erdei Krisztina: „Nem hiszem, hogy hosszú távon befolyásolná ez a pár hónap a legtehetősebbek műtárgyvásárlási kedvét, bár biztosan csökkenni fog a műtárgypiac árbevétele a közeljövőben. Sajnos az itthoni középosztály lassan erősödő érdeklődését a műtárgyak iránt a mostani bizonytalanság valószínűleg nagy mértékben csökkenteni fogja.”
Simon Zsuzsanna: „Nem vagyok annyira otthon a műtárgypiacon, de biztos vagyok abban, hogy negatív hatással van rá, ahogy minden másra is. Az emberek a tartalékaikat élik fel, a cégeknek, intézményeknek egyáltalán nincs bevételük. Nem hiszem, hogy az első dolguk az lesz, hogy a kultúrára áldozzanak, a magyar állam pedig szintén nem arról híres, hogy segítené a művészeti szcénát. Arról nem beszélve, hogy nem tudjuk, milyen gazdasági hatása lesz a járvány miatt kialakult helyzetnek. Élelmiszerek drágulása, turizmus csökkenése, becsődölt vállalkozások, munkanélküliség stb. Ezt mind rendbe kell majd tenni és sajnos a kultúra az utolsó helyen kullog.”
Eperjesi Ágnes: „Sajnos még jobban szűkülni fog a kereslet.”
Medve Zsuzsi: „Katasztrofális a helyzet, a műkereskedelem teljesen leállt, és évek, mire újra rendezik a soraikat, akik életben maradnak.”
Gerhes Gábor: „Úgy tűnik, a legkevésbé releváns dolog napjainkban a kortárs műgyűjtés. A művészek, a galériák és a műgyűjtők számára is az életben maradás a legfontosabb. Folyamatosan újrarajzolódik a térkép, egyre kisebb papírlapon, egyre ismeretlenebb rajzeszközökkel.”
Borsos Lőrinc: „Ami azt illeti, a mi esetünkben az eladások sajnos nem gyakoriak. Eléggé nyakatekerten és szubjektíven állunk hozzá, vagyis szeretjük a személyre szabott helyzeteket és az együttműködéseket úgymond, akár gyűjtőkkel is. Amúgy úgy látjuk, hogy annyira ad hoc a művészeti piac működése Magyarországon, hogy a kialakult helyzet nemigen nehezít vagy könnyít ezen.”
Vojnich Erzsébet: „Az eladásra nincs és a jövőben sem látok esélyt, mivel a túlélési gondok közepette a művészet háttérbe szorul.”
Szüts Miklós: „Itt a hátam mögött a falon lóg tíz kis méretű kép, ebből háromnak a keretén kis piros, ráragasztott cédula jelzi, hogy XY gyűjtő, anélkül, hogy életben látta volna, lefoglalta őket jövőbeni megvásárlás céljából. A műtárgypiac jövőjéről nincs vízióm, eddig is alig vettem részt benne. Az én gyűjtőim a „szerelmes” fajtából kerültek ki eddig is, talán ez a szerelem nem múlik el a kolerajárvány elmúltával sem…”
Puklus Péter több folyamatban lévő eladásról adott hírt; a műtárgypiacon hosszabb távon jelentős változásokra számít.
Ami begyűrűzik
Megkérdeztük, hogy a pandémia, a hónapokig tartó bezártság „begyűrűzik-e” valamilyen módon a munkáikba.
Bak Imre: „Már az új vázlatok is előrejelezték egy kicsit a mostani rémítő helyzetet: a korábbi nyugodt geometriát zaklatottabb, szürreálisabb formák váltották fel. Ezeket festem most meg.”
Szűcs Attila: „Festészeti programomnak régóta visszatérő eleme a disztópikus jövő jelenbe vetítése. Ez most kapott egy apokaliptikusabb felhangot. Ugyanakkor nem állítanám, hogy közvetlen kronológiai összefüggés mutatkozna mű és készülésének ideje és/vagy környezete között. A hatások áttételesen, időben eltolódva, sokszor lóugrásszerűen jelentkeznek. Mi több, a művészetben, bármilyen hihetetlen is, az ok néha az okozat után kullog. Hogy csak egy példát említsek a közelmúltból: a TOP10 kiállításon a festményeim között szerepel egy még 2019 elején befejezett mű, a „katedrális”. A háttérben a Kölni dóm apró buborékokká széteső tömege előtt bukolikus jelenetnek vagyunk tanúi; lengén öltözött fiatal hölgy interjúvol meg egy talpig vegyvédelmi ruházatba öltözött gázmaszkos férfit. Ki gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy ennek az álomszerű jelenetnek napi aktualitást kölcsönöz a COVID-19 vírus megjelenése?”
Asztalos Zsolt: „Nem hinném, hogy begyűrűzne. Sőt, több művésztől hallottam, hogy az izoláció miatt jobban el tudnak mélyülni, hisz a normál életben igen nagy a sodrás. A járvány egyáltalán nem befolyásolja a munkásságomat. Sokkal inkább befolyásolhatja, ha a járvány miatt a későbbiekben átrendeződik a világ, megváltoznak hosszabb távon a körülmények. Az valamilyen módon vagy bizonyos pontokon áthangolhatja a munkáimat, de ezt még nem látom konkrétan előre.”
Jovián György: „A vírus még nem „gyűrűzött” be közvetlenül a témáim közé, egyelőre nem is tervezem hagyni.”
Gosztola Kitti: „Hosszabban foglalkozom egy-egy témával, így még nem látom, hogy be fog-e épülni, egyáltalán lesz-e relevanciája. A két évig tartó spanyolnátha sok millió emberéletet követelt és rengeteg képzőművész reagált rá… Persze már évekkel ezelőtt megjósoltak egy új világjárványt és már most jól láthatóak a negatív gazdasági következményei is. De alapvetően pesszimista vagyok, és azt gondolom, ha rövidtávon sikerül visszaszorítani a vírust, az égvilágon semmilyen pozitív gazdasági-társadalmi-politikai szemléletváltás nem következik, minden megy tovább, ahogyan korábban. Még a járvány előtt elkezdtem egy projektet a bütykös hattyú populációszabályozásával kapcsolatban. Számuk csökkenéséhez a H1N1 is hozzájárult – bár nem ez a projekt fő fókusza, de azt gondolom, lesznek áthallások.”
Ember Sári: „Most épp nem készítek, nem tervezek műtárgyakat, ebben az átmeneti állapotban figyelek, hallgatok, pihenek, kicsit rajzolok, játszom. Amivel eddig foglalkoztam, ki tudja hogyan lesz értelme, vagy mit jelent majd. Ez a szünet, pihenés, átgondolás olyan formában mindenképpen hatással lesz a munkámra, hogy talán egy fejezet végének tekinthetem. Át tudom és át is kell gondolnom, merre, hogyan tovább.”
Horváth Gideon: „Ökológiai témájú munkákat csináltam eddig, amikhez nyilván van köze ennek a válságnak. Most kicsit más irányt tervezek venni, de az biztos, hogy egészen konkrétan nem szeretném megcímezni vagy illusztrálni a helyzetet. Persze elkerülhetetlen, hogy valamilyen szinten hatással legyen az új munkákra és azok megjelenési lehetőségeire. Sajnos biztos, hogy sok pályaelhagyó lesz, ami nem jó hír az eleve is sokat próbált közegünknek.” Horváth a jelenlegi válsághelyzetre adott fontos reakciónak tartja az Xtro Realm Klímaképzelet Reader-ét a tranzitblog-on és az FKSE karanténnapló sorozatát.
Erdei Krisztina: „Folyamatosan követem, ami a mikrokörnyezetemben történik, de egyelőre nem témaként tekintek ezekre a fotókra, rövid videókra, inkább csak emlékbe vagy a kommunikáció részeként készítem őket a barátaimnak. Időnként muszáj exponálni, mégiscsak egy utópikus helyzetben, egy eseménytelen esemény kellős közepén éljük posztkoronás mindennapjainkat.”
Simon Zsuzsanna: „Az FKSE indított egy közösségi naplós oldalt, ahol megjelent egy naplóbejegyzésem egy képpel együtt, amiben a jelenlegi élethelyzetemről írok. A Stúdió Naplók az FKSE válasza arra a nehezen feldolgozható információáradatra, ami a kollektív karantén korszakában zúdul ránk. A Stúdió tagjai által Google-doksikba gyűjtött írások remélhetőleg egy olyan személyes hangvétel felé terelik a hangsúlyt, ami közösségépítő erejével segíthet feldolgozni szokatlan helyzetünket.”
Gerhes Gábor: „A motiváció elvesztésének szintjén feltétlenül, témaként legfeljebb közvetve.”
Pinczehelyi Sándor: „Műveim egy részében, elsősorban az alkalmazott dolgaimban direkt szerepel a helyzet megjelenése, stay home, míg más munkákban inkább csak áttételesen lehet ezeket fellelni. Később visszatekintve valószínűleg mégis észrevehető lesz a mostani állapot… Szívesen és örömmel teszek eleget a magyar és külföldi, a mostani helyzet miatt feltett sajátos kérdésekre adható válaszok megfogalmazásában. Megkeresések jöttek Budapestről, Zágrábból és Bukarestből. Mindenki keresi a lehetőségeket, hisznek a művészet gyógyítást segítő erejében. Ezek az online küldhető alkotások nagyon emlékeztetnek a 70-es évek alternatív mozgásaira.”
Borsos Lőrinc: „Kihasználtuk az alkalmat arra, hogy TH Anatol nevű barátunk munkásságát megpróbáljuk kicsit publikussá tenni. Volt egy felhívás az Instagramon izolációban élő képzőművészek munkáinak bemutatására, akik vagy a COVID-19 kapcsán szorultak otthonukba, vagy amúgy is a periférián dolgoznak és láthatatlanok még a művészeti szcéna számára is. TH egy szociális otthonban él Búcsúszentlászlón, onnan küldi nekünk időközönként a rajzait, verseit már évek óta. Felgyűlt egy elég szép anyag, és ezekből a rajzokból, tárgyakból Janky Mátéval együttműködve installációkat építettünk a tematikához illeszkedően.”
Vojnich Erzsébet joggal állapítja meg, hogy nem a vírusjárvány gyűrűzött be az ő munkáiba, hanem fordítva történt: az ő 2016-17-es festményei gyűrűztek be a járványba.
Puklus Péter: „Egy kicsit igen, pontosabban nem maga járvány, hanem annak a hatása, illetve amire felhívja a figyelmünket, pl. ébresztő, véget ért a 20. század.”
Aminek itt volna az ideje
Megkérdeztük, hogy vannak-e az eddig meghozott válságkezelő, gazdaságélénkítő kormányzati intézkedések között olyanok, amikből a megkérdezettek személyesen is profitálni tudnak, valamint milyen további intézkedéseket tartanának szükségesnek a kulturális élet, illetve konkrétan a művészeti színtér szereplői helyzetének könnyítésére.
A válaszadók szinte kivétel nélkül úgy látják, hogy az eddigi intézkedésekből nem tudnak profitálni. Többen is aláhúzzák, hogy a KATA-fizetés alól átmenetileg mentesítettek köre nem terjed ki rájuk és az általuk végzett tevékenységekre. Egyetlen művész jelezte, hogy a hitelvisszafizetési moratóriumnak örültek volna, mivel épp lakást akartak vásárolni, de gyorsan kiderült, hogy az új hitelekre ez a lehetőség nem érvényes.
Szinte mindenki szükségesnek tartana további intézkedéseket. Többen nemcsak a művészek, hanem a szcéna más szereplőinek helyzetét is végiggondolták, így felvetéseik nemcsak saját, hanem pályatársaik aktuális problémáira is reflektálnak.
Bak Imre: „Követendőnek tartanám a németországi megoldást, ahol a kulturális kormányzat nagyon nagy összeggel támogatja a művészeti területeket. Nagyon sokat jelentene nálunk a kulturális terület egészén az ÁFA eltörlése, de legalábbis radikális mérséklése.”
Szűcs Attila úgy látja, tartalékai segítségével ezt a válságot túl fogja élni, ugyanakkor tisztában van vele, hogy a szakma nagy része és a kulturális élet többi szereplője is fuldoklik. „A probléma kezeléséhez rövid és hosszú távon is a kötelező alapjövedelem bevezetését tartom elkerülhetetlen lépésnek. A technológiai fejlődés és automatizálás önmagában is akkora munkanélküliséget és ennek következtében olyan társadalmi feszültséget generál, amit lehetetlen lesz más eszközzel feloldani.”
Asztalos Zsolt is fontosnak tartja, hogy a KATA-könnyítésből a képzőművészek is profitáljanak, továbbá hogy – különösen a válság elhúzódása esetén – a művészek nagyobb támogatást kapjanak kiállításokra, új művek létrehozására, mivel azt a visszaeső műtárgypiacról nehéz lesz majd finanszírozni.
Botos Péter sem a kormányzat, sem a helyi (törökbálinti) önkormányzat részéről nem lát olyan lépéseket, amik segítenék a művészeket. Sőt, mint írja, a helyi önkormányzat éppen márciusban emelte, minden indoklás nélkül, a kilencszeresére a telekadót. A leghatékonyabb segítségnek ő az adók átmeneti csökkentését és a német példát követve a művészeknek nyújtott nem visszafizetendő gyorssegélyeket tartja. A hitel szerinte nem jó megoldás, hanem „a csőd felé vezető sima aszfalt”. Fontosnak tartja annak a szabálynak az újbóli bevezetését, miszerint a beruházások költségvetésének 1-1,5%-át művészeti megoldásokra, műtárgyakra kell fordítani.
Gosztola Kitti igen súlyos problémának tarja a kulturális szféra állami intézményeiben dolgozók közalkalmazotti státuszának tervezett megszüntetését. Mint írja, e státusz megszűnésével és művészeti egyetemek privatizálásával teljesen ellehetetlenül az állami ideológiától független működés, és tart attól, hogy a közeljövőben nagyon sokakat fognak elbocsátani állásukból.
Ember Sári a KATA-kedvezmény képzőművészek számára történő kiterjesztésén túl a meglévő támogatások kibővítését javasolja. Úgy, hogy például a Derkovits és a Pécsi József ösztöndíjat a mostaninál sokkal több fiatal művész kapná meg. Ez, mint írja, ugyan nem a legjobb platform, de legalább már létezik. Ezek persze minimális változások, de nem számít nagyobb, átfogó és a fontos intézményeket érintő intézkedésekre.
Horváth Gideon úgy látja, hogy a kormány nagy lemaradásban van a mentőcsomagokkal, és azonnali gyorssegélyek bürokráciamentes kiutalását javasolja a rászoruló művészeknek.
Erdei Krisztina is indokoltnak tartaná a német példa követését az egyszeri támogatásokkal. Ez nemcsak a bevételkiesés miatti nyomást csökkentené a rászoruló művészeken, de a gazdaság felpörgetését is segítené.
Simon Zsuzsanna is javasolja a KATA átmeneti elengedését, amit szerinte a tevékenységi kör helyett (amiből a képzőművészek jelenleg kiesnek) bevételhez is lehetne kötni. Szükségesnek tart egy minimális létfenntartást biztosító havi támogatást is, ami mindenkire, nemcsak a képzőművészekre vonatkozna.
Eperjesi Ágnes a felsőoktatásban tanuló diákok helyzetét látja a legközelebbről. Mint írja, többeket szinte teljesen ellehetetlenít a helyzet. „Állami segítség kellene, de nincs. Egy egyetemen belüli szolidaritási alap létrehozását javasoltuk többen, melybe a fizetésem egy részét felajánlottam a nehéz helyzetbe kerülő hallgatók számára. Hogy az alap létrejön-e egyáltalán, nem tudom.” Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy nem kivételes esetekről van szó: a képzőművészek és más kulturális területen dolgozó kollégák közül többen kerültek lehetetlen helyzetbe.
Gerhes Gábor egész programcsomagot vázolt fel, ennek az államot vagy intézményeit érintő elemeit idézzük: egyénre szabott szociális mentőcsomagok (lásd pl. Németország), nagyszabású, minőségi, állami vagy államilag támogatott (pl. jelentős adókedvezmény, 0% áfakulcs) gyűjteménybővítés. Az NKA költségvetésének megháromszorozása; a művésznyugdíjakra jogosult alkotók nyugdíjkorhatárának csökkentése, a jól kitömött MMA-tagok egyéni szolidaritás-vállalása a nem MMA tagok felé. Az MTA Széchenyi Akadémia tagjainak alapjövedelem biztosítása.
Pinczehelyi Sándor úgy látja, hogy az állami pozícióban lévőknek nem fontos a művészek élete, helyzete, körülményei, ezért csak a magánkezdeményezésekre, a különböző összefogásokra lehet talán számítani, amik majd átsegíthetik az alkotókat a válságon.
Nem optimista Vojnich Erzsébet sem. Mint írja, nem látja a művészeket támogató intézkedéseket. „Németországban gondoltak erről valamit, jelentős összeget különítettek el a művészeti élet megtámogatására. Nálunk még a nyomorgókkal, éhezőkkel se nagyon törődik a kormány, nem hogy a művészeti élettel.”
Így látja a helyzetet Szüts Miklós is, és hozzáteszi, hogy miközben komolyan aggódik a munkájukat, minden jövedelmüket hamarosan elvesztő vagy már elvesztett színészekért, kulturális dolgozókért, színházi alkalmazottakért, még sokkal jobban aggasztja a „végeken élő” sok százezer ember sorsa, akiknek a napi megélhetése vált reménytelenné. „Mélységesen fölháborít, hogy az aktuális politika – úgy tűnik – végleg lemondott róluk, és a gyerekeik jövőjéről.” – írja.
Puklus Péter szűknek tartja az eddigi intézkedésekkel érintettek, azaz a jelenlegi kedvezményezettek körét, de hozzáteszi, hogy nálunk aligha van realitása egy, a németországihoz hasonló csomag elfogadásának: „a német példa szerintem számunkra sajnos csak disztópia”.
