Franciaország és Németország – Az 55. Velencei Biennále nemzeti pavilonjai I.
Utószezon, kicsit kevesebb turista, árnyas kert, színes Swatch órák mindenhol, ez most a Giardini. Az idei évben is sok érdekes kiállítást rejtenek a Velencei Biennále nemzeti pavilonjai, a város szélén lévő fő kiállítási helyszínen.
A francia és a német pavilon egymással szemben, a Giardini közepén helyezkednek el. Szinte adja magát a gondolat, hogy a kortárs művészetre kíváncsi látogatókat megviccelve a két ország pavilont cseréljen. Ezt idén meg is tették. A paviloncsere kifordítja a biennále alapgondolatát, vagyis megkérdőjelezi a nemzeti reprezentációt, de kiemeli a nemzetköziséget mint a kortárs művészet egyik legfontosabb jellemzőjét. A két pavilon kiállítása kevéssé reflektál magára a cserére, nincs köztük gondolati vagy formai kapcsolat, pedig eköré is épülhetett volna a kurátori projekt. A helyszíncsere azonban nagyon jót tett a megvalósult projekteknek, hiszen a francia és a német kiállítás is úgy használja a teret, ahogy az a másik pavilonban elképzelhetetlen lenne.
A német kiállítás kurátora Susanne Gaensheimer a kínai Aj Vej-Vejt állította ki, a mellékterekben pedig a német Romauld Karmakar, az észak-afrikai Santu Mofokeng és az indiai Dayanita Singht munkái vannak. A francia pavilonba lépve Aj Vej-Vej Bang című installációja fogadja a látogatót, amely 886 darab egybeépített háromlábú faszékből áll. A székek érdekessége, hogy antik darabok, Aj Vej-Vej a 90-es években Amerikából Pekingbe visszatérve kezdte el gyűjteni a régiségeket. A modern és a klasszikus hagyományok összefonódása érdekelte, ami nagyon meghatározta az akkori Kína kultúráját. A háromlábú székek korábban minden háztartásban ott voltak, azonban a modernizációval a fát felváltották az újabb anyagok és a hagyományos székek is kezdtek eltűnni. Felhalmozásuk a régi Kína régi mellett, az újabb keletű tömegtermelésre is utalhat. A német kiállítás bátorságát mutatja, hogy egy ízig-vérig kínai problémát mutat be, amely persze kivetíthető Európára is. A nemzeti jelleg tehát elveszett, vagy éppen a más országok felé nyitásban keresendő.
Fotó: Barkóczi Flóra
A Biennále alapélménye: a hihetetlen mennyiségű kiállítás, kísérőprogram már elvesz az egy-egy kiállítás önálló értékéből. A német pavilonra ez fokozottan igaz. Aj Vej-Vej székei már kívülről láthatók és be is vonzzák a látogatókat, de ők az installáció körbesétálása után ki is mennek és nem nézik meg a másik három térben lévő műveket. Mindegyik terem Aj Vej-Vej installációjából nyílik. A bal oldali teremben Santu Mofokeng két fotósorozatban olyan tájakat mutat be, ahol az észak-afrikaiak rituális szertartásokat végeznek. Motouleng és Mautse barlangjai azonban áldozatul estek a bányászatnak így folyamatosan vesztenek szakrális jellegükből. Mofokeng fotóit még értékesebbé teszi, hogy afrikai szemmel mutatja be saját népének helyzetét, képeiből hiányzik a szánalom, a lenézés és a sajnálat.
A jobb oldali teremben Dayanita Singh fotói és videói láthatók. Singh indiai hagyományait és saját kultúráját dolgozza fel az őt folyamatosan érő európai hatásokon, zenén és irodalmon keresztül. Egy híres indiai zenészt követve, annak tanítványává válik és képein keresztül lelki utazásába is bekapcsolódhatunk. A Mona és én című videójának középpontjában lévő nőt családjai és barátai kitaszították, egyedül él egy temetőben és Singh válik a családjává. Az indiai művésznő munkáit az alanyokkal való szoros kapcsolat teszi nagyon intimmé, eltűntetve a határokat művészet és élet között.
Az indiai, kínai és észak-afrikai kortárs művészek bemutatkozása után, a székeket elhagyva, a főterem mögött vannak Romuald Karmakar videói. Van, amelyik nacionalista pártgyűlésén készült és olyan is, amelyen állatkertben, ketrecbe zárt állatokat láthatunk. A Hamburg Előadások című filmjében Manfred Zapatka német színész kifejezéstelen arccal muszlim szentbeszédeket mond el. A pártgyűlés, az állatkert a bezártság érzetét kelti, a németországi muszlim közösségről szóló videók egyfajta enciklopédikus keresztmetszetet adnak a németeket érintő kortárs kérdésekről.
Nemcsak a német kérdések kapcsolódhatnak ilyen módon az 55. Velencei Biennále főtémájához, az Enciklopédikus Palotához (Palazzo Enciclopedico), hanem a francia pavilonban rendezett kiállítás egésze is. A több országot, több problémát, több nemzetiségű művészet és műfajt összefoglaló projekt szintén törekszik arra, hogy a világról „egyetemesen” állítson valamit, mindenhonnan felvillantson egy-egy művészeti hozzáállást vagy gondolkodásmódot.
Foto: Venice Biennale
Ezzel szemben a német pavilon francia kiállítása egyetlen művész több részes videómunkáját dolgozza fel az épület terein keresztül. Anri Sala albán származású, de Franciaországban aktív művész Ravel Ravel Unravel című munkája egyszerre állít emléket Maurice Ravel francia zeneszerzőnek, és utal az angol ravel- unravel összegubancolódik- kibogoz igére. Az installáció a térrel, a hanggal és a mozdulatlansággal játszik három termen keresztül.
A középső tér a Ravel Ravel rész, ahol gyönyörű hangtörő falak között kétcsatornás videó fut. A D-dúr zongoraverseny bal kézre igazi versenyhangulatot termet Anri Sala interpretációjában. Egyszerre látunk két zongoristát, vagyis két zongorista bal kezét, akik párhuzamosan játsszák a művet. A hatalmas szürreális fallal körülvett teremben ülve hipnotikus hatása van a zenének és a két egyszerre futó videónak.
A főtérben látható munkát egy-egy Unravel című fogja közre az épület bejáratánál és kijáratánál. Az első részben egy nő, Chloé arcát látjuk, mintegy ellensúlyozva a kezeket a másik videóban. A második Unravel-ben a Ravel Ravel két részének egy sajátságos egyesítését látjuk ugyanattól a nőtől. Anri Sala munkája „benntartja” a látogatókat a pavilonban, mert nem lehet néhány másodperc alatt megnézni.
A két kiállítás máshogy közelíti meg egy nemzeti pavilon felépítését, az azonban közös, hogy fényképekből, videókból és installációkból állnak össze a projektek. Ez a felfogás és a konceptuális jelleg majdnem az összes nemzeti pavilonon megfigyelhető.
A német és a francia kiállítás úgy mutat be nagyon német és nagyon francia hozzáállást, hogy az egy nemzetközi, egyetemes közegbe illeszkedik. Új nemzeti tulajdonsággá válik a nyitottság és a közeledés? A két pavilon amellett érvel, hogy a kortárs művészet problémái bárki számára elérhetők és értelmezhetők legyenek.
Franciaország
Anri Sala: Ravel Ravel Unravel
Kurátor: Christine Macel
Németország
Aj Vej- Vej, Romauld Karmakar, Santu Mofokeng, Dayanita Singh
Kurátor: Susanne Gaensheimer
November 24-ig.
A cikk lejjebb folytatódik.