Logikai racionalitás, gondolati tisztaság, egy új vizuális nyelv kifejlesztésének kísérlete a tér sajátosságainak megértéséhez, interdiszciplináris megközelítés, egyértelmű megfogalmazás, tűpontos kivitelezés – ezek a szópárok jutnak talán a néző eszébe első benyomásként. Másodjára pedig a meglepőnek tűnő történelmi folytonosság. Nevezetesen az, hogy Benedek újabb képei más magyar városokra nem, ám Pécsre nagyon is jellemző kulturális kontinuitásba illeszkednek és az időtengely mentén jól értelmezhetők. Voltaképpen több szál gabalyodik itt össze, melyek hatásukban máig tekerednek az idők során.
Egyrészt a Pécsről induló bauhäuslerek a húszas években: Breuer Marcell, Weininger Arnold, Forbát Alfréd, Molnár Farkas, Stefán Henrik, Johan Hugó. Nem függetlenül ettől a névsortól jelentette ki Budapesten Walter Gropius, a Bauhaus alapítója a Magyar Mérnökkamara nagytermében 1934 februárjában, hogy: „Az építészet frontján az áttörés megtörtént, a fölösleges díszítések, a mesterkélt homlokzatok üres formalizmusa meghalt. Helyét elfoglalta az új kor új stílusa, amelyet őszinteség, egyszerűség, tisztaság, anyagszerűség és szellemiség jellemez”. Ha az áttörés meg is történt, az itthoni közeg finoman szólva óvatosan vett róla tudomást. Ez aztán például addig ment, mígnem Breuer Marcellt a Magyar Mérnökkamara rövidesen gondosan ki is zárta tagjai sorából. Ez egy ilyen ország.
A második szál a harmincas évek párizsi Abstraction-Création mozgalma, amelyben szintén sok magyar vett részt Moholy-Nagy Lászlótól Martyn Ferencig. Martyn azon nagyon kevesek közé tartozott, akik hazajöttek Párizsból; Pécsett dolgozott és hatott tovább – már ameddig tűrte a rezsim organikus absztrakcióját.
És innen egyenesen folytatódik a harmadik szál: a Martyn-tanítvány Lantos Ferenc és az általa vezetett Pécsi Műhely meghatározó tevékenysége. Így érkezünk el a Lantos-tanítvány Benedek Barna művészetéhez, amely továbbviszi az immár összefonódott szálakat és így lesz szerves része a magyar geometrikus művészet folyamatainak és történetének.
Az elmúlt száz évben a geometrikus megközelítésnek tehát jelentős hagyománya fejlődött ki a magyar művészetben, igen fontos nemzetközi hatással, ami a hazai művészet többi válfajára egyáltalán nem volt jellemző. (Igaz, a XX. század borzadályos honi politikai rezsimjei ezt a hatást vagy külföldön, vagy titokban itthon, tiltva-tűrve tették csak érvényesülhetővé…) A már említetteken kívül Kassák Lajos, Réth Alfréd, Bortnyik Sándor, Ébneth Lajos, Étienne Beöthy, Tihanyi Lajos, a szintén pécsi Victor Vasarely, Nicolas Schöffer, Vera Molnar, Kocsis Imre, Konok Tamás, Fajó János, Mengyán András, Bak Imre, Rákóczi Gizella, Maurer Dóra, Gáyor Tibor, Trombitás Tamás, és recensen a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület, az OSAS művészei – hosszú tehát a kiemelkedő magyar geometrikus művészek névsora, amihez munkássága révén a Lantos-tanítvány Benedek Barna is csatlakozott.
Ma, a gyakran rosszul használt mesterséges intelligencia és a chatbotok egyre rémisztőbb világában választhatunk, vajon korunk művészeti irányzatai közül a széteső és strukturálatlan megközelítést preferáljuk-e – ami tulajdonképpen szomorú tükre mai maszatolós-elkenő-bizonytalan, mégis agresszív világunknak – vagy inkább a logikai tisztaságot, a világ mikro- és makroszintjén egyaránt érvényes geometria tisztaságát követjük.
Az intellektuális rend iránti vágyat, a tiszta gondolat keresését éppen száz éve a de Stijl, Malevics és az orosz konstruktivisták, valamint Kassák és köre és a Bauhaus indították útjára, ami egészen a mai algoritmikus számítógép-művészetig hat és vezet. Voltaképpen száz évre visszatekintve értjük meg Benedek Barna kiállításnak üzenetét, a tiszta gondolat és konstrukció utáni vágyat és a maszatolós világ elutasítását.
Benedek művészete a Lantos-vezette Pécsi Műhely vizuális kutatásaiba, egy új vizuális nyelv megalkotásába, a „Természet-látás-alkotás” folyamatba csatlakozik. Nem elszigetelve persze a geometrikus művészet vonalakkal és rácsszerkezetekkel, valamint luminokinetizmussal foglalkozó irányzatától, Carlos Cruz-Diez, François Morellet, Vera Molnar, Bridget Riley, Yvaral és újabban a Norbert Huwer és Jose Herkens által fémjelzett irányzattól, hanem annak szerves részeként.
Benedek erről ars poetica-szerűen így vall:
Alapvetően a dolgok összefüggése, a valóság mélyebb megértése érdekel, mint mindenkit. Ennek egyik útja a látáson keresztül vezet, ezért számomra nem a “művészi kép”, hanem a felfedezés, a látásélmény az elsődleges. Régóta izgat, hogy a festett képet hogyan módosítják a környezeti hatások, különösen a fény és az árnyék, és erre hogyan hathat vissza a kép, azaz kiegészíthetik-e egymást, hogyan és milyen kölcsönhatások léphetnek fel a virtuális és a valódi tér között. A képsíkot, a festett felületet meghajlítva vagy megtörve egy olyan térformához jutunk, amin a sík és a tér egyesülése lehetővé válik. Az egyesülés vagy interferálódás a fény, a mozgás és az idő révén fokozódhat, vagy éppen csökkenhet. A frontális (és fő-) nézet fogalma elveszíti jelentőségét, a “kép” nem konstans többé.
Benedek Barna új munkái a magyar geometrikus művészet nagyszerű folytonosságnak jelenkori részét képezik és jelentősen hozzájárulnak a „pécsi kör” bővítéséhez.
Borítókép: Benedek Barna: Törés 13 modell, 2022, akril, habosított PVC lemez, 66 x 57 x 7 cm, fotó: Sulyok Miklós
