Kenta Matsuyamával, azaz a 281_Anti nuke nevű street art művésszel foglalkoztunk már korábban, most pedig bemutatjuk egy rakás munkáját. A Fukusima környékén született és felnőtt művész súlyos ügyekbe nyúl bele: politika, törvénykezés, nukleáris energia és atomfegyverkezés összefüggéseibe. 281_Anti nuke, vagy simán csak 281 a fukusimai atomerőmű 2011-es katasztrófája után lett igazán ismert, amikor provokatív munkáival, falragaszaival megjelent Tokió utcáin, és szembesítette a társadalmat és a politikát azzal, amivel nem nagyon akart szembenézni. Ma pedig már sokan „a japán Banksy”-ként emlegetik és világhírű, köszönhetően New York-i és Los Angeles-i kiállításainak, valamint a róla szó dokumentumfilmnek, amelyet a brit Adrian Storey készített.
Valódi nevét kevesen tudják, de a művésznév is rejtélyes. Nem is annyira az Anti nuke, mint inkább a 281. Pedig a megfejtés (vagy a lehetséges megfejtés) mögött nem rejlik semmi különös, legalábbis a művész ezt híreszteli. A számjegy középiskolás korában viselt sportmezéhez kötődik. „Ez csak nosztalgia. Emlék egy boldogabb időszakomból” – mondja ő maga.


A képek forrásai: https://u.osu.edu/thetokyo81/2015/07/13/i-hate-rain-281_anti-nuke/, http://www.imponderabilista.com/281_anti-nuke/, http://www.281antinuke.com
A cikk lejjebb folytatódik.