artPortal: Az üzleti szférában is nyitva volt előtted a karrier lehetősége, miért választottad a galériát?
Molnár Annamária (M.A.) : Valamikor az egyetem elvégzése után, a ’90-es évek második felében fogalmazódott meg bennem, hogy szívesen foglalkoznék művészettel, de ekkor még nem láttam ennek formáját. Többféle területen kipróbáltam magam itthon és küföldön is, az újságírás, a humán erőforrás és a pénzügyi területek mellett a világ legnagyobb ingatlantanácsadó cégénél töltöttem el a legtöbb időt. Irodaházak marketing- és bérbeadási startégiájának kialakításával foglalkoztam. Így alakult, hogy az első kiállításomat a félkész, átadás előtt álló Ybl Palotában rendeztem 2000 őszén. Eredeti elképzelésnek tartották a szakmában is, hogy a még üres, gyönyörű neoreneszánsz palotában kortárs műalkotásokat mutattunk be. Sikerült jó művészeket megnyerni és katalógust is kiadtunk. Jó ideig abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy megtarthattam az állásomat és mellette párhuzamosan kurátorkodhattam – sőt egy-egy kiállítás finisében ausztrál főnököm extra szabadnapokat is adott. Fontos állomás volt 1999-ben a bécsi Institut für Kulturwissenschaft kurátori ösztöndíja is, melyet pályázat útján nyertem el. Később, 2001-ben, az FKSE –amelynek tagja is lettem – kiválasztotta koncepciómat, és Rövid történetek címmel csoportos kiállítást rendeztem a Budapest Galériában, de volt projektem a Műcsarnokban is, Vénusz Stúdió néven. Közben megismertem a szcénát, sok időt töltöttem tájékozódással, beszélgetésekkel, szakmai szövegek olvasásával, külföldi tanulmányutakkal. Tulajdonképpen felkészültem, bár ez nem volt tudatos. Szívem szerint hamarabb váltottam volna, de végül a gyermekeim születése után tettem meg, és még akkor sem a saját galériám megnyitásával, hanem a MOM Bevásárlóközpont Park Galéria projektjének vállaltam el a kurátori feladatait. A Park Galéria 2007 novemberében, a Molnár Ani Galéria egy évvel később indult.
Molnár Annamária
Fotó: Szvoboda Péter
Nem szokásos shopping centerben galériát indítani. Mi a Park Galéria története?
M.A.: Jane Petrie, a MOM Park ügyvezető igazgatója, művészetekre fogékony régi kolléganőm keresett meg az ötlettel, hogy mutassunk be kortárs képzőművészetet a bevásárlóközpontban. A megvalósítást rám bízta, szabad kezet adott. A non-profit sorozat elsődleges célja, hogy közelebb hozza a kortárs művészetet a látogatókhoz, ugyanakkor a MOM Park kulturális imázsának erősítése is szempont, a projekt az évek során a kommunikációs stratégiájuk szerves részévé vált. Hatodik éve tart a közös munka, ami alatt folyamatosan fejlődve, 14 kiállítás valósult meg, miközben Summa Artium-díjat is nyertünk. Önálló költségvetése van és már több éve nem csak a kiállításokat, hanem az új munkák létrejöttét is finanszírozzák, amik zömében helyspecifikus térinstallációk. Fontos kurátori koncepcióm volt, hogy olyan művészeket válogattam, akiket foglalkoztat a létrejött forma és az azt körülvevő tér viszonya, és a megvalósult projekt képes dialógusba lépni a térrel és a közönséggel is.
A Molnár Ani Galéria milyen üzleti és művészeti tervvel indult 2008-ban?
M.A.: Akkor még aktuálisabbak voltak az üzleti szférában szerzett tapasztalataim, mégsem úgy álltam hozzá, mint egy klasszikus vállalkozáshoz. Természetesen kiszámoltam az állandó költségeket, de üzleti terv készítését feleslegesnek tartottam. Motivált voltam és tudtam, ha mozgósítom az energiáimat, jól fog alakulni. A 2009-es válság nem tett jót, az egyébként sem fejlett magyar műtárgypiac jelentősen visszaesett, most sem könnyű talpon maradni. Egy galéria működtetése komplex tevékenység, több fontos pilléren áll: kell egy jó művészkör, kölcsönös bizalommal, talán ez a legfontosabb. Be kell illeszkedni a szakmai közegbe és fontos a vásárlókkal, gyűjtőkkel való kommunikáció, tovább bonyolítva azzal, hogy mindez másképp működik a hazai és a nemzetközi színtéren. Az itthoni kapcsolatépítés és a kialakult kapcsolatok fenntartása egyszerűbb, nemzetközi szinten azonban nehezebb, mégis menni kell, vásárokra járni, levelezni, közös projektekbe fogni. Külföldi vásárra nemcsak akkor megyek, ha kiállítok, hanem egy találkozás kedvéért is.
Vegyük sorra az említett pilléreket. Művészkör…
M.A.: Egyrészt a kezdetekhez nyúltam vissza, az általam korábban kurált kiállítások még el nem kötelezett művészeihez, de kerestem a fiatal tehetségeket is. Kezdetben kiemelt fókusz volt a szobrászaton, mivel szeretem ezt a műfajt és akkor kevés galéria foglalkozott ezzel. De a profil és ezzel a művészkör is fokozatosan változott, alakult az évek során. Ma az installáción van a legnagyobb hangsúly, de a festészet, grafika, fotó és szobrászat is jelen van, a galéria nyitott a művészi kifejezés legkülönbözőbb módjaira, technikáira. A másik merítés a Park Galéria volt, Benczúr Emesével és Vincze Ottóval itt alakult ki az a kapcsolat, amely a Molnár Ani Galériában is folytatódott. A jövőben szeretnék több külföldi művészt képviselni, de 15-17 alkotónál meg kell húzni a határt, több művésszel nem lehet hatékonyan együtt dolgozni. Ezek barátságos, bizalmas munkakapcsolatok, kölcsönös tiszteleten alapulnak. Úgy érzem, elég jól ismerem és megértem az életüket, tudom, milyen nehézségekkel küzdenek. Az egész alapja a jó kommunikáció. Alapvető, hogy a művész is megértse a galéria tevékenységét, mert abban a pillanatban, mikor látja, megtapasztalja, hogy milyen munkával, energiával képviselem, könnyebb az együttműködés.
Artissima 2012, Torino, Benczúr Emese és Cseke Szilárd munkáival, Fotó: Molnár Ani Galéria
Hogyan állt össze a másik pilllér, a gyűjtő-, illetve a vásárlókör? Gondolom ebben nagymértékben segített az előéleted.
M.A.: Igen, már adott volt egy olyan kör, akinek a vásárlásaira számíthattam. Nem más galériákat figyeltem, hanem a saját, új vevői, gyűjtői körömet próbáltam kialakítani. Többször vásároltak tőlem volt kollégáim, ügyfeleim és tovább is ajánlottak másoknak. A régi közgázos társaim is jó pozíciókban, vezető beosztásokban dolgoznak, ezeknek a kapcsolatoknak is sokat köszönhetek. Többen rajtam keresztül kerültek kapcsolatba a művészettel, nálam vették meg az első műtárgyukat és néhányan közülük már más galériákkal is kapcsolatban állnak, ami szerintem jó. Tágítani kell a kört, hogy minél több potenciális érdeklődőt elérjünk. Én ezért próbáltam sokat tenni a különböző projektekkel, és itt most nem csak a Park Galériára gondolok, hanem egyéb külső helyszínen, például irodaházakban rendezett tárlatokra és az egyesületi munkára is.
A vevő, főleg az alkalmi, lehet, hogy kevésbé merészen választ, inkább a biztosra megy.
M.A.: Gyűjtő és vásárló közt valóban különbség van. A gyűjtők irányvonalat követnek, koncepciójuk, nemzetközi kitekintésük van, óriási a szerepük a galériák életében, és nyitottabbak a konceptuális alkotókra. Csakhogy a mostani helyzetben nem tartanak el egy galériát, ráadásul a válság következtében nagyon visszafogottak lettek. Nagyra értékelem azokat a vásárlókat is, akik egy-egy műtárgyat vesznek saját maguknak, valamilyen alkalomra vagy ajándékként. Hiszek abban, hogy a galériának dolga nevelni a gyűjtőket, orientálni a vásárlókat. Ilyen értelemben a galéria diktál, nem foglalkozom azzal, hogy éppen mi a trendi. Azt mutatom, amit én aktuálisnak gondolok és bízom abban, megtalálom hozzá azokat, akik megveszik.
Milyen elvek alapján alakítottad ki a vásár-stratégiádat, merre jártál eddig, s milyen tapasztalatokat szereztél?
M.A.: Ebben is a fokozatos építkezés volt a stratégiám. 2010-ben szerepeltem először a C.A.R. Essen nevű vásáron. 2011-ben a Viennafair volt szakmailag az első sikerélmény külföldön, fontos állomás. Tavaly is ott voltam, és idén is részt veszek, ez hosszú távon része lesz a vásári portfóliómnak. 2011-ben kipróbáltam a Preview Berlint, mert nagyon izgalmasnak tartom a berlini közeget, de ide nem tértem vissza, mert azóta ennél nagyobb presztizsű vásárokra is bejutottam, az utóbbi félévben több kurátori válogatású, meghívásos szekcióba is. 2012-ben a torinói Artissima-ra való bejutás mérföldkő volt, ezt szeretném hosszútávon folytatni. A vásár külföldön nagyon elismert a szakmai körökben és nem mellesleg jó atmoszférájú is. Ugyanakkor tavaly elfogadtam a meghívást a Contemporary Istanbul-ra is a CEE szekcióba. A török szcéna nagyon megerősödött, és könnyen lehet kapcsolatokat építeni. Idén tavasszal meghívást kaptam a most induló ART13 London kurátori szekciójába, ez is tanulságos volt. A hosszútávú álmom, mint sok galériásnak, egyszer bejutni az Art Baselre, de addig még több, egyre magasabb lépcsőfokot kell bejárnom. A vásári jelenlétet is meg kell alapozni, én mindig a következő lépésre készülök. A legfontosabb, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek és a vásárokon való részvétel számomra a galériázás egyik legizgalmasabb része.
Viennafair 2011, Benczúr Emese és Cseke Szilárd munkáival, Fotó: Molnár Ani Galéria
Mit tartasz aktuálisan a szcéna legnagyobb problémájának?
M.A.: Nagyobb összefogás lenne szükséges a szcénán belül, hogy hatékonyabban tudjuk képviselni az érdekeinket. Az intézményi rendszer és a magángalériák között is, mert komoly egymásra utaltságban vagyunk. A galériák szerepe felértékelődni látszik, hasonló folyamat zajlik a világban is. Hiába állít ki egy művész a non-profit szcénában, ha nincs mögötte kereskedelmi galéria, amelyik be tudja helyezni a nemzetközi műtárgypiac vérkeringésbe. De fordítva is igaz, nem lehet csak nemzetközi vásárokon és galériákban szerepelni, be kell kerülni az intézményrendszerbe is. Ebben a kommunikácóban az egyesületünknek kulcsszerepe lehet.
A Kortárs Galériák Egyesületének elnöke vagy – mit gondolsz az aktuális kulturpolitikai feszültségekről, és szerinted mennyiben érinti ez a magángalériákat?
M.A.: Egy szilárd, jól működő intézményi háttér elengedhetetlen a magángalériák sikeres működéséhez. Sajnos jelenleg nagymértékű bizonytalanság uralkodik. Az Egyesület ugyan kizárólag szakmai, nem politikai alapon jött létre, mégis fontosnak tartjuk, hogy egyesületi szinten és a magángalériák egyénileg is reagáljanak az aktuális kultúrpolitikai helyzetre. Tavaly mi is aláírtuk az MMA-val kapcsolatos kormányhatározat miatti petíciót és a tagok döntése alapján beléptünk a Humán Platformba, ahol Pilinger Erzsébet képvisel minket. Fontos, hogy minden ilyen jellegű kérdést megvitassunk és szavazással döntsünk, hiszen az Egyesületnek a húsz tag többségének véleményét kell képviselnie.
Miért vállaltad el az egyesület vezetését, mik a legfontosabb fókuszpontok jelenleg?
M.A.: Felkértek az elnökségre. Ilyen típusú közösségi munka nem szerepelt korábbi terveim között, így alakult. Elvállaltam, mert nagyon fontosnak tartottam azt, hogy a magángalériáknak legyen szakmai érdekképviseletük, legyen olyan fórum, ahol meg lehet vitatni a felmerülő problémákat, legyen aktív kommunikáció közöttünk. Az egyesületnek akkor is lenne létjogosultsága, ha csak ezeket a funkciókat látná el, de ennél többet céloz. Kiemelten fontosnak tartottam a helyi érdekképviselet mellett a nemzetközi szcénába való integrálódás előmozdítását is. Ennek érdekében az Egyesület belépett az Európai Galériák Szövetségébe (F.E.A.G.A.), akikkel folyamatos kapcsolatot ápolunk, elindítottuk a Budapest Contemporary nevű nemzetközi vizitor programunkat, melynek keretén belül jelentős külföldi szakemberek ismerhettek meg bennünket. Fontos tevékenység, hogy félévről félévre összegyűjtjük és közzétesszük, ki melyik vásáron szerepel. Lobbiztunk a minisztériumnál, az NKA-nál, élénkült az érdeklődés a galériák tevékenysége iránt. Vinni kell közös ügyeinket még akkor is, ha leginkább az egyéni teljesítményekben hiszek. Legyen minél több sikeres magyar művész, ismert galéria, kurátor, műgyűjtő, akikre felfigyel a világ. Ha vannak befutott képviselőink, miattuk beszélni fognak rólunk. Ez valamennyi magyar galéria közös és egyéni érdeke is.