A 2000-ben frissen végzett tipográfusokból és tanáraikból Bornemisza Rozi vezetésével megalakított TypoSzalonnal újra életre kelt a szalon mint művelődési forma. Az egyesület első bemutatkozása a bécsi Collegium Hungaricumban volt. Az évek során a Szalonban számos érdekes, gyakran vetítéssel egybekötött előadás hangzott el, és sok művész is bemutatkozhatott. Kötetlen szakmai beszélgetések, szakmai viták zajlanak a találkozások alkalmával, és évi rendszerességgel rendeznek tematikus kiállítást a Typochondria sorozat keretében, a legkülönbözőbb témákra hirdetve pályázatokat, pl. Utazás, Levelek, Kassák 120, Számok, Jelek, Bulvár, Valóságos álom, Tánc, Zene, Irodalom, Építészet stb. Az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a sorozat elnevezése szándékos és játékos utalás a hipochondria szóra, amely eredete a görög hüpokhondrion szóra vezethető vissza, s jelentése „a bordák és a köldök közötti lágy részek”, a ὑπό (hypo=alatt) és a χόνδρος khondros vagy porc – a szegycsont – szóból. Az ókori görögök ezzel a has felső részét jelölték, ahonnan feltételezésük szerint az értelem és a psziché betegségei erednek. Az áthallás sokféle asszociációra ad lehetőséget, úgy vélem, remek és találó elnevezés.
Ezeken a tárlatokon életben tartják a neves tipográfusok emlékét, visszaemlékeznek művészekre, írókra, jeles személyiségekre. Az idők folyamán megemlékeztek például Herb Lubarinról és Albert Kaprról, Adyról, Márairól, Liszt, Bartók és a Lokomotív születéséről is. A tipográfusok, akik egy csomó betűkészletet ismernek, sajátos, különleges fontokat alkalmazva hoznak létre műalkotásokat, és gondolataikat kép és szó társításával, vizuális üzenetekben osztják meg a befogadóval.
A TypoSzalon minden kiállítása, így e mostani is, az alkalmazott művészetek e kevéssé előtérbe helyezett ágának, a tipográfiának nemcsak a megmutatkozása, hanem egyben ünnepe is. Az ember minden nap találkozhat a tipográfiával, a betűk esztétikumával, hiszen könyvet, újságot olvasunk, plakátokat és hirdetéseket, reklámokat nézünk, ma már az internet felületén a virtuális világba is kiterjeszkedve, mégis alig ismert e műfaj még azok számára is, akik egyébként érdeklődnek a vizuális művészetek és a képalkotó folyamatok iránt.
Ahogy Kiss István hangsúlyozta az egyik interjújában: a munkák színesek, látványosak, annak ellenére, hogy a tipográfia a köztudatban fekete-fehér műfajként rögzült. A számítógépek és programok, a digitális nyomda elterjedésével a műfaj átalakult: A tipográfus már jó ideje nemcsak a szöveget alakítja, de kitalálja és létrehozza a teljes látványt is – színekkel, képekkel együtt.
Az itt kiállítók többsége a hétköznapokon olvasni- és néznivalót készít, könyvet, folyóiratot, napilapot tervez, tördel vagy szerkeszt, műveli a tipográfiai aprómunkát, szolgálja az olvasót. De a kiállításokon szabadon, az alkalmazott műfajjal járó kötöttségek és korlátok nélkül mutathatja meg alkotókészségét, szellemi felkészültségét, kreativitását. Így aztán igen változatos művek születnek.
Ez a kiállítás is bizonyítja, hogy a betűk szokatlan elhelyezésével, formájuk torzításával, nagyításával vagy három dimenzióban való ábrázolásával, képekkel, színekkel való kitöltésükkel és számos más módon lehet művészi, esztétikai értékkel rendelkező alkotásokat létrehozni, izgalmas vizuális világot teremteni.
A „Typomage” sorozat e negyedik kiállítását Zigány Edit (1944–2004) betűtervező tipográfus, tanár emlékének szentelték, akinek a nevéhez egyebek mellett a Pannon Antikva betűtípus megalkotása is fűződik. Zigány Edit a lipcsei Hochschule für Buchkunst und Grafikon tanult, majd a diploma megszerzése után a Móra Ferenc Könyvkiadóban dolgozott. Az Iparművészeti Főiskolára Haiman György hívta meg oktatónak. Tanítványai visszaemlékezései szerint, akik közül sokan tagjai, sőt alapítói az egyesületnek, tanárnak is kivételes személyiség volt.
A Pannon Antikva betűket Boskovitz Oszkár digitalizálta és bocsátotta a pályázók rendelkezésére. A tárlat, akár az elmúlt években nemegyszer, Orgoványi Gábor festőművész performanszával nyílt meg nagyszámú közönség előtt, Benedek Benjamin zenei közreműködésével. Orgoványinak megvan az a képessége, hogy rendkívül oldottá tudja tenni a megnyitókat, mindig kitalál valamilyen játékot, amelynek során a tárlatlátogatók közös tevékenység keretében lépnek egymással interakcióba. Most például elrejtett betűket kellett a résztvevőknek megtalálniuk, akik izgalommal keresgették és fedezték fel az egyes betűket, hogy végül sikeresen ki lehessen rakni a pannon antikva szavakat.
A kiállítás kurátora Bornemisza Rozi volt, aki áldozatos munkájával immár több mint két évtizede szervezi, rendezi a TypoSzalon eseményeit, személyes példamutatásával, rendkívüli teherbírással működve összetartja és lelkesíti az egyesület tagjait, építi újabb és újabb generációk bevonásával az immár száz fölötti létszámú közösséget.
A tárlat anyaga nyílt pályázat eredménye. A TypoSzalon tagjain kívül a Magyar Elektrográfiai Társaság alkotói közül is sokan küldtek be munkát, és rajtuk kívül is. A MET Galéria falai sűrűn megteltek a 40×40-es, szépen, egységesen keretezett képekkel, amelyek igen változatos arculatot alkottak. A falakra minden kiállítótól egy munka kerülhetett fel, a többi a lapozható tárolóban kapott helyet.
Borítókép:
Szamos Iván munkája
(Fotó: Varga László)
