Az 1657-59 között született, azaz Jan Vermeer van Delft alkotói pályájának korai szakaszához tartozó festmény csaknem 280 éve, 1742-ben került egy párizsi herceg gyűjteményéből Drezdába, a szász választófejedelmek birtokába, majd a város híres múzeumába, a Gemäldegalerie Alte Meisterbe. Azóta legfeljebb akkor tűnt el az állandó kiállításról, amikor kölcsönadták időszaki tárlatokra.
Vermeer a XVII. századi holland festészet Rembrandt és Hals mellett legfontosabb képviselője, ám míg az előbbi két művész mennyiségét tekintve is gazdag életművet hagyott hátra, Vermeer ma ismert oeuvre-je mindössze 35 – más források szerint 32 – festményt számlál, így aztán valamennyit rendkívüli megbecsülés övezi. Legalábbis a XIX. század közepe óta, mert korai, 1675-ben bekövetkezett halála után neve hosszú időre csaknem feledésbe került.
Nem véletlen tehát, hogy műveit az azokat birtokló múzeumok rendszeresen vizsgálják, s a természettudományos vizsgálati módszerek fejlődése már 1979-ben lehetővé tette annak megállapítását, hogy a Levelet olvasó nő nem eredeti formájában maradt az utókorra: egy azon eredetileg szereplő Cupidót (Ámort) lefestettek és az eredeti művön nem szerepelt a kép jobb oldalán az előtérben látható függöny sem.
Ahhoz a technika további fejlődésére volt szükség, hogy megállapítható legyen, a Cupidót Vermeer festette-e, illetve kizárható-e, hogy ő volt az is, aki a szerelem római istenét végül egy alig milliméter vastagságú festékréteggel újra eltakarta. A szakértők egyértelműen arra a következtetésre jutottak – tanulmányozva Vermeer három további Cupido-ábrázolását is – hogy ez a Cupido is az ő saját kezű munkája, s „elrejtésére” – egyelőre ismeretlen okból – csak később, vélhetően a XVIII. század első felében került sor. A festmény Drezdába kerülését kísérő dokumentumokból, a mű akkori leírásából megállapítható, hogy a képet 1742-ben már a mostanáig ismert formájában vásárolták meg. A Cupido-ábrázolás kulcs a levél tartalmának megfejtéséhez is, hiszen nyilvánvalóvá teszi, hogy szerelmes üzenetet tartalmaz. Vermeer munkásságának jó ismerői azt is felfedezhetik, hogy a kép több motívumát a festő egy vélhetően valamivel későbbi képéhez, A katona és a nevető lányhoz is felhasználta. Ugyanaz a helyszín, a nyitott ablakú szoba, azonos benne az asztal és a szék és a fiatal nő is ugyanazt a ruhát viseli.
A Levelet olvasó nő közel négy évnyi munkával több évszázad után most visszanyerte a szakértők által eredetinek tartott formáját és egyúttal új, impozáns – természetesen korhű – keretet is kapott. A frissen restaurált remekmű újbóli bemutatásához a múzeum egy egész időszaki kiállítást szervez, melyen Vermeer és kortársai 58, tematikájában a „főszereplő” festményhez közelálló munkája szerepel majd. Magát Vermeert összesen nyolc festmény, azaz teljes életművének jó negyede képviseli majd. Ezek közül kettő – a most tárgyalt mellett az 1656-os A kerítőnő – a drezdai múzeum saját tulajdona, a többiek külföldről, az amszterdami Rijksmuseumból, valamint a londoni és a washingtoni nemzeti galériákból érkeznek. Vermeer munkáinak túlnyomó többségét egyébként közgyűjtemények őrzik, a legtöbbet – négyet-négyet – a Rijksmuseum és a New York-i Metropolitan Museum. A koncert című festményének holléte több mint három évtizede ismeretlen; ez a mű egyike volt azoknak az alkotásoknak, amelyeket az utóbbi évtizedek legnagyobb műkincsrablása keretében vittek el a bostoni Isabella Stewart Gardner Museumból. A tárlatnak szeptember 10. és 2022. január 2. között a Zwinger komplexumának legnagyobb épülete, a hosszas rekonstrukció után tavaly újranyitott Sempergalerie ad helyet.
A nyitókép forrása: Gemäldegalerie Alte Meister