A vaskos, több mint félezer oldalon 220 művészt életrajzukkal és összesen 379 alkotásuk színes reprodukciójával bemutató kötet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában projekt keretében látott napvilágot; létrejöttét a budapesti Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria is támogatta. A kötetet Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője szerkesztette, aki a kötet bevezetőjében hangsúlyozza, hogy „az egyetemes művészettel való szinkronba kerülésért küzdő erdélyi képzőművészet sokáig, szinte máig nem kapta meg azt az odafigyelést és szakmai értékelést, amelyet megérdemelne. Egészen a közelmúltig sem az erdélyi, sem a magyar, sem a román muzeológia nem vállalkozott arra – néhány, az utóbbi években létrejött, dicséretes, de még mindig kivételes tárlatot, kötetet és tanulmányt vagy filmet leszámítva – hogy egy-egy időszakra vagy szakmai-szellemi környezetre lebontva mutassa be a romániai magyar képzőművészet különböző törekvéseit, történetét. Nem akadt olyan tudományos műhelye a témának, amely folyamatosan és intézményesen felvállalná ezt az elengedhetetlen feladatot. Az albumba beválogatott alkotók többsége olyan életművet tud maga mögött, amelyben az „egyszerre romániainak és magyarnak lenni” kettősség vállalása európai mércével mért vagy mérhető kvalitású alkotásokban valósult meg.” És idézzünk egy gondolatot Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének a kötethez írott bevezetőjéből is: „Kicsit se képzeljük úgy, hogy a művészetek, és ezen belül a képzőművészet ugyanolyan mércével méri ezt az időt (az elmúlt száz évet – E.P.), ahogy a közéletben szokás. Itt merőben mások a mérföldkövek, és még ha fel is sejlik egy-egy megrázóbb pillanata ennek az érzelmekben, történésekben sűrű száz évnek, az úgy tárul elénk, hogy túlmutat a történetiségen.”
Az évszázadnyi idő feldolgozásának feladatát négy szerző osztja meg egymás között, valamennyien a téma legavatottabb ismerői közé tartoznak. A két világháború közötti időszak erdélyi magyar képzőművészetéről Murádin Jenő művészettörténész, a nagybányai művésztelep és festőiskola, valamint a Barabás Miklós Céh történetének vezető szakértője ír; Szücs György, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese (interjúnk vele itt) egy rövid, de annál viharosabb időszak, az 1940-1944 közötti esztendők művészi termését teszi vizsgálódása tárgyává. A legterjedelmesebb fejezet a Magyar művészet a kommunista Romániában címet viseli, a tanulmányt a kötetet szerkesztőként is jegyző Vécsi Nagy Zoltán írta. A rendszerváltás utáni évtizedek romániai magyar művészetét bemutató fejezet szerzője maga is fiatal: Kányádi Iréne művészettörténész-filozófus, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszékének adjunktusa.
Mindegyik fejezethez igen gazdag képanyag tartozik, bár, mint a szerkesztő is megjegyzi, az csak áttételesen kapcsolódik az egyes korszakokat ismertető tanulmányokhoz. A reprodukált művek – zömében festmények és plasztikák, jelzésszerűen néhány iparművészeti jellegű alkotás – többsége magyarországi és romániai közgyűjteményekből – szám szerint 22-ből – származik, de a szerzők összesen 32 magángyűjteményből is válogattak. A művek között az erdélyi magyar művészet jó ismerői is bizonyára sok, számukra is újdonságot jelentő alkotással találkozhatnak.
Igen fontos része a kötetnek a benne szereplő művészek életrajzát tartalmazó lexikon, aminek szerkesztése érezhetően csak közvetlenül a kötet nyomdába adása előtt zárult; az egyes címszavak után mindig szerepel egy vagy több olyan kötet, vagy folyóiratban megjelent cikk címe is, amely további, részletesebb információkkal is szolgál az érintett művészekről.
A kötetet, amit az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítvány kiadója jelentetett meg, Magyarországon egyelőre egy helyen, a Magyar Nemzeti Galéria shopjában lehet megvásárolni.
Nyitókép: Baász Imre: Pillangók álma (részlet), 1978, vegyes technika, 400 mm x 640 mm.
Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy
