A főpolgármester a Magyar Kultúra Napján tartott sajtótájékoztatót Gy. Németh Erzsébet kultúráért felelős alpolgármesterrel. Az V. kerületi Gerlóczy utcában tartott eseményen Szegedy-Maszák Zsuzsanna képviselte a Budapest Galériát. Mint ismeretes, a Budapest Galéria a BTM, azaz a Budapesti Történeti Múzeum alá tartozik, és székhelye a Lajos utcában van. Azonban a meglehetősen szűk és nem mellesleg bőven felújításra szoruló, III.kerületi kiállítótér mellett hosszabb ideig használta a Bálna egyik terét és ott önálló kiállítási programot vitt, Új Budapest Galéria néven.
Érvényes szerződése ellenére azonban az intézménynek 2019-ben el kellett hagynia ezt a helyet, amikor a még Tarlós István vezette város, 11,2 milliárd forintért eladta a Bálnát a kormánynak. Onnantól kezdve ígérete volt a kortárs művészeti intézménynek arra, hogy új helyet keres számára a város (ez persze fenntartóként kötelessége is volt), ez azonban nem történt meg. Mostanáig.

Karácsony Gergely ma, több más bejelentés között azt is elmondta, hogy a Városháza Gerlóczy utcai épületszárnyában kap helyet a Budapest Galéria, és még 2020-ban elkezdődik a Merlin Színház korábbi, az utcában álló épületének felújítása is. Úgy fogalmazott, kulturális célokra szeretnék felhasználni a szóban forgó épületrészeket. Mint mondta, a Bálna kulturális központ eladása miatt „hontalanná vált” és méltatlan helyzetbe került Budapest Galéria akár már az év második felében az új helyén működhet majd. Karácsony a tágabb kulturális politikai összefüggésekre utalva azt is mondta, szerinte a politikusoknak nem az a dolguk, hogy „kánont szabjanak, hanem, hogy teret nyissanak” a kultúrának, és védjék annak szabadságát.
Az artportal úgy tudja, legalább ezer négyzetméternyi helyről van szó, ahol a Budapest Galéria működhet, a Városháza egy olyan, jó állapotban levő épületszárnyában, amelyet jelenleg leginkább raktárnak használnak.