A Német Galériák és Műkereskedők Szövetségének várakozásai szerint az ország kortárs galériái idén átlagosan több mint 40%-os forgalom-visszaesést lesznek kénytelenek elkönyvelni. Ez a kisebb intézményeket létükben veszélyezteti, de a nagyobbakat is igen komoly megszorításokra, páldául jelentős elbocsájtásokra, vásárokról való távolmaradásra kényszerítheti. Az állam és a tartományok, mint ahogy arról mi is többször beszámoltunk – például itt – az átlagosnál nagyobb figyelmet fordítanak a nehéz helyzetben lévő kulturális szférára; ezen belül a galériák számos általános gazdaságélénkítő intézkedésből – pl. a forgalmi adó átmeneti csökkentéséből – , a kis- és közepes méretű vállalkozások támogatását szolgáló programokból, a kulturális intézmények számára létrehozott speciálisabb támogatási formákból – pl. a júniusi egymilliárd eurós csomagból – is profitálhatnak és nem a most bejelentett új segélyprogram az első, aminek kedvezményezettjei kizárólag a kortárs művészeti galériák. Mint ahogy arról szintén hírt adtunk, a múlt hónapban jelentették például be, hogy a német kormány idén a szokásos összeg hatszorosát, hárommillió eurót fordít maga is kortárs művek vásárlására. A most létrehozott alapból a galériák 2021 első öt hónapjában megvalósítani tervezett rendezvényeik támogatására pályázhatnak; az igényelt összeg maximum az adott projekt 90%-a lehet, azaz 10% önrészt fel kell tudni mutatniuk. A rendezvény nemcsak kiállítás lehet, hanem például digitális oktatási projekt, előadások, előadás-sorozatok, stb. A pénz pedig személyi, szállítási, biztosítási, nyomtatási és technikai költségek fedezésére egyaránt felhasználható. A pályázatokat októberben kell benyújtani és azokat egy független zsűri fogja elbírálni; a keretösszegből és a galériánkénti támogatás összeghatáraiból kiindulva várhatóan 800-1.000 galéria juthat segítséghez, ami igen széles kört jelent.

Az érintettek természetesen örömmel fogadták az új kezdeményezést, de továbbra is hangsúlyozzák, hogy hosszabb távon ható intézkedésekre is szükség lesz a szakmának a válságból való kilábalásához és ismét régi követelésüket, a galériás műtárgyvásárlásokra a kedvezményes, 7%-os adókulcs alkalmazását melegítik fel első helyen. A jelenleg átmenetileg érvényes 16%-os adókulcs – az egyébként alkalmazott 19%-os normál kulcs helyett – némi előrelépést jelent ugyan, de sem a vásárlási kedv érdemi növelésére, sem a számos más országgal szembeni, esetenként igen jelentős versenyhátrány kiküszöbölésére nem alkalmas. Erre a lépésre, egyelőre úgy tűnik, a német kormány nem tudja elszánni magát – vélhetően nem is elsősorban a műkereskedelemből származó adóbevételek csökkenése miatt, hiszen ez Németországban sem igazán jelentős tétel az ottani gazdaság dimenziói mellett, hanem a dominóeffektus miatt – e lépés megtétele más ágazatokban is újabb lendületet adna a hasonló követeléseknek.