A császárváros Palota-negyedének szívében, a belvárosi I. kerületben a Palais Niederösterreich és a Palais Ferstel adott otthont a WIKAM-nak, az Osztrák Régiség- és Műkereskedők Szövetsége hagyományos vásárának, melynek 45 idei résztvevője a műtárgyak világának szinte minden területét lefedte, az antik szőnyegektől és az art deco dísztárgyaktól a népművészeten, ékszereken, órákon, bútorokon keresztül hat évszázad festményeiig és szobraiig. A november 6-15. között megrendezett vásár kiállítóinak többsége helyi, a nemzetközi jelleget néhány német műkereskedés részvétele biztosította. Miközben a kortárs galériák egy része – talán a nagyobbik része – ódzkodik az ilyen vegyes profilú vásároktól, néhányan kifejezetten hasznosnak ítélik a részvételt, elsősorban az ügyfélkör bővítésének reményében.
Idén ráadásul egy kortárs esemény került a vásár középpontjába: „A konkrét művészet száz éve” című, három neves helyi kortárs galéria, az artmark galerie, a Galerie Lindner és a PANARTE kezdeményezésére és szervezésében létrejött, értékesítéssel egybekötött kiállítás. Kurátornak a három galéria az osztrák művészeti szcéna egyik legismertebb alakját, dr. Peter Assmannt nyerte meg, aki maga is képzőművész és író, hosszas múzeumvezetői múlttal. Néhány hónapja Olaszországban dolgozik, miután a közelmúltban kinevezték a mantuai Palazzo Ducale igazgatójának. A tárlat, a címében megfogalmazott igényhez képest kicsit egyoldalúra sikeredett, de ezt mi egyáltalán nem bánjuk, hiszen középpontjába, elsősorban az ebben az irányban „elkötelezett” artmarknak köszönhetően, a magyar konkrét művészet került. A galériában az elmúlt hónapokban Maurer Dóra és Gáyor Tibor nagysikerű tárlata zajlott, jelenleg pedig éppen Megyik Jánosnak az osztrák Ingo Nussbaumerrel közös kiállítása tekinthető meg. Thomas Mark galerista most mindhármuk alkotásait elhozta a vásárra és mellettük ott voltak Benedek Barna, Keserü Károly, Lajos Edit, Vera Molnár, Nemes Judit, Jovanovics Tamás, Haász István ás Wolsky András munkái is. Olaj- és akrilképek, reliefek éppúgy voltak közöttük, mint az OSAS, azaz a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület gondozásában megjelent mappák egyes lapjai. A kiállított munkák árai ezer és húszezer euró között mozogtak. Maurer Dóra a Galerie Lindner standján is szerepelt egy grafikai lapjával, egy összesen 50 példányban megjelent mappa részeként, amit a galéria „Hommage to the Black Square” címmel adott ki 16 művész alkotásaival. A tárlaton a magyarok mellett elsősorban német nyelvterületen élő és alkotó művészek, köztük Hans Jörg Glattfelder, Florentina Pakosta, Gerhard Frömel és Hans Bischoffshausen művei voltak láthatóak.
Az artmark galerie standja Maurer Dóra, Florentina Pakosta és Gáyor Tibor munkáival. A szerző felvétele
A WIKAM további magyar szereplője Németh Miklós volt, akinek a vele kiemelten foglalkozó kremsi műkereskedés, a Kunsthandel Mitmannsgruber több festményét is kiállította. Legdrágább munkájáért, a szokatlanul nagy méretű, 1983-as Vad városért 15 ezer eurót kértek.
Ha lehet, még elegánsabb volt a WIKAM-mal párhuzamosan zajló másik vásár, az Art&Antique helyszíne: egyenesen a Hofburg. Ez a szintúgy gazdag hagyományokra visszatekintő vásár idén már 47. alkalommal várta látogatóit. A két vásár jellege nagyon hasonló, itt talán kicsit nagyobb volt a képzőművészet súlya, s valamivel alacsonyabb a kiállított művek „átlagéletkora”, de a kiállított művészek névsorában jelentősek voltak az egybeesések. A nemzetközi szál egyelőre még vékony, a résztvevők között mindössze két külföldi galériát találtunk: az egyik az Európa-szerte jól ismert ikonkereskedő, a müncheni Brenske Gallery, a másik pedig a Kálmán Makláry Fine Arts. Makláryék először engedtek a szervezők invitálásának és kísérletnek szánták jelenlétüket, aminek tapasztalatairól elégedetten nyilatkoztak.
A Kálmán Makláry Fine Arts standja. A szerző felvétele
Makláryt egyáltalán nem zavarja a vásár vegyes jellege és a kortárs galériák minimális száma; ellenkezőleg, úgy gondolja, hogy itt könnyebb felhívni magukra a figyelmet és felkelteni a nem kortársra szakosodott gyűjtők érdeklődését is. Tapasztalataik már bőven vannak e téren; a hasonló profilú brüsszeli BRAFA-t évek óta legsikeresebb vásári szerepléseik között tartják számon. Bécs azért vonzó, mert a Budapesthez legközelebbi, tehát alacsony költségekkel elérhető olyan város, ahol nagyon erős a célcsoportot képező középosztály. Nem riasztja őket a vásár hosszú időtartama sem; megfigyeléseik szerint sokan többször is kilátogatnak a vásárra, alaposan meg tudják fontolni a döntéseiket; több a lehetőség megismerni a potenciális új ügyfeleket. Makláry az utóbbi időben jól bevált mixét hozta el Bécsbe: Alfred Reth, Simon Hantai és Judit Reigl mellett Sam Havadtoy és az egyre bővülő „dél-koreai szekció” tagjai, a már jól ismert és igen keresett Hur Kyung-Ae mellett Suh Jeong-Min és Ilhwa Kim műveit.
Ilhwa Kim munkái a Kálmán Makláry Fine Arts standján. A szerző felvétele
A vásár néhány non-profit szereplője közül kiemeljük az egyik legnagyobb osztrák magánmúzeum, a Museum Liaunig standját. A neuhausi kortárs intézmény ilyenkor téli álmát alussza és jut ideje vendégszereplésekre; Bécsben most a salzburgi születésű Julie Hayward igen látványos lebegő objektjével csináltak reklámot a nemrégiben jelentős átalakításon átesett múzeumnak.
Julie Hayward: Shelter, 2006, poliészter, alumínium, habszivacs, textil, 80 x 320 x 140 cm, © Museum Liaunig