A kolonialista múlttal való szembenézés szükségessége nemcsak azon műtárgyak tekintetében állítja döntés elé a múzeumokat, melyek nem jogszerű körülmények között hagyták el keletkezési helyüket s ezért szükségességé válhat restitúciójuk – ezzel a témával többek között itt foglalkoztunk részletesebben –, hanem azon művek esetében is, amelyeknek provenienciájával kapcsolatban nem merülhetnek fel kételyek, viszont tartalmukban és sok esetben már címükben is kolonialista, rasszista szemléletűek. Az érintett intézmények nem egységesen járnak el; van, ahol – ugyancsak vitatható módon – egyszerűen eltüntetik a kérdéses műveket a közönség elől, vagy megváltoztatják a szerzőjük által adott címeket; másutt magyarázó szöveget tartalmazó feliratot helyeznek az érintett művek mellé és vannak olyan intézmények is, ahol nem látnak okot a cselekvésre.
A londoni Tate Britain-ben egy olyan művet kellett „újraértékelni”, aminek esetében nem lehetett „megúszásra” játszani, már csak a falfestmény monumentális méretei és prominens elhelyezése miatt sem, hiszen a munka a Tate Britain éttermének egyik falát töltötte ki. Az Expedíció a ritka húsfélék felkutatására címet viselő, ma a kulturális örökség részeként védettséget élvező 1927-es falfestmény egy akkor 22 éves angol festő, Rex Whistler munkája, aki főiskolai professzora, Henry Tonks biztatására jelentkezett a múzeum által meghirdetett pályázatra. Az elkészült munka egy csapásra ismertté tette a nevét és számos, kastélyok, villák díszítésére szóló megbízást hozott a számára. Emellett Whistler színházi díszlettervezőként, portréfestőként, reklámgrafikusként is dolgozott, ám a sikert nem élvezhette túl soká, 1944-ben a brit hadsereg tagjaként egy normandiai ütközetben vesztette életét.
A Tate számára készült falfestmény a maga korában nagy népszerűségnek örvendett; az éttermet, melyben helyet kapott, a nagy drámaíró G. B. Shaw Európa legszórakoztatóbb termének nevezte. (Ez a Shaw-idézet 2020-ig szerepelt a múzeum honlapján is.) Ma már aligha használnánk ezt a jelzőt a műre, mely különböző egzotikus helyszíneken zajló vadászjeleneteket örökít meg, többek között rasszista karikatúrák stílusában megfestett kínaiakkal és egy olyan fekete gyermekkel, akit elrabolnak anyjától és rabszolgasorba taszítanak.
Amikor néhány éve felerősödött az igény, hogy újragondolják, mi legyen a rasszista szemléletű művek sorsa, a múzeum a feladatot először – 2018-ban – megpróbálta „letudni” egy, a murália mellé kihelyezett, a figyelmet annak rasszista szemléletű képi világára felhívó szöveggel. Ebben megjegyzik, hogy „Whistler a nem fehér alakok kezelésében a sztereotípiákra épít. Ezek az ábrázolások a faji identitással kapcsolatos, az 1920-as évek Nagy-Britanniájára jellemző attitűdöket tükrözik. A Brit Birodalom ekkortájt tapasztalt gyengülése paradox módon a „brit faj” felsőbbrendűségének a kultúra eszközeivel történő kifejezését hozta magával.”
Gyorsan kiderült azonban, hogy a magyarázó tábla kihelyezése önmagában nem elég. Néhány hónap leforgása alatt felerősödtek a mű eltávolítását követelő hangok; az erre irányuló petíciót 7.500-an írták alá. Ezt követően a Shaw-idézet eltűnt a múzeum honlapjáról és maga a mű is eltűnt a látogatók szeme elől, mivel a termet „további intézkedésig” bezárták és bejelentették, hogy a mű további sorsáról való döntés előkészítésére Rex Whistler Murália Vita néven munkacsoportot hoznak létre, melynek élére rögtön öt vezetőt választottak. Egyikük Alex Farquharson, a Tate Britain igazgatója, a többiek valamennyien színes bőrűek. A csoport több tucat művésszel, művészettörténésszel , kulturális tanácsadóval és a civil szféra számos képviselőjével konzultált és végül arra a következtetésre jutott, hogy a művet – eredeti helyén – újra hozzáférhetővé kell tenni a nagyközönség számára, de a teremben, aminek a továbbiakban már nem lesz éttermi funkciója, el kell helyezni egy, erre a műre kritikusan reflektáló, kortárs hely-specifikus installációt és a műveket kontextusba helyező dokumentumokat is. Ez a megközelítés összhangban van a londoni kormány által a hasonló ügyek kezelésére meghirdetett „megtartani és megmagyarázni” politikával. Mint Alex Farquharson elmondta, „a Rex Whistler murália egy unikális kihívás. A mű része intézményi és kultúrtörténetünknek, vállalnunk kell érte a felelősséget, de új megközelítést kell alkalmaznunk, ami lehetővé teszi, hogy bemutassuk azokat az értékeket és elkötelezettségeket, amelyeket ma helyesnek tartunk és felszínre hozzunk új hangokat és elképzeléseket is”.
A munkacsoport egyik társelnökének nyilatkozatából az is kiderült, hogy a csoportban „nyílt, szigorú, jó szándékú, de mély nézeteltéréseket felszínre hozó” vita folyt, ami vélhetően annak körülírása is, hogy a döntés, amit időközben a múzeum vezető testületei is jóváhagytak, nem volt egyhangú. Arról egyelőre nem döntöttek, ki kapjon felkérést az installáció elkészítésére és nem tudható még az sem, hogy a döntést megelőzi-e pályázat. Egyelőre csak annyi került nyilvánosságra, hogy a termet, az eredeti Whistler-muráliával és az új kortárs installációval még ebben az évben szeretnék megnyitni.
