A 2007 nyarán létrejött Magyar Fotótörténeti Társaság (MAFOT) február 28-án tartja első ülését a Mai Manó Műteremház Napfényműtermében (Budapest, Nagymező u. 20.), 16 órától. Az összejövetel legfőbb célja a szélesebb körben történő bemutatkozás. Szakmai programján ezúttal a „Fotográfiai életművek gondozása” című NKA projekt résztvevői számolnak be kutatási tapasztalataikról és eredményeikről. AA Magyar Fotótörténeti Társaság létrejöttét 2007 nyarán mindenekelőtt az indokolta, hogy az elmúlt évek során egyre több közgyűjteményben foglalkoznak fotótörténeti kutatással, ugyanakkor nincs olyan intézmény, amely lehetővé tenné a fotómuzeológiával, fotótörténettel és fotókultúrával foglalkozó szakemberek számára a kapcsolattartást, a közös szakmai álláspont kimunkálását.
Az új társaság, legfőbb céljának tekinti, hogy a védendő kulturális javak sorában a fotográfiák számára is biztosítsa a történeti fontosságuknak megfelelő helyet. Ennek érdekében fogja szorgalmazni a fotóműtárgyak és fotódokumentumok megbecsülését, védelmét, társadalomtörténeti kutatását és nyilvánosságra hozását. Kezdeményező szerepet vállal a hasonló célkitűzésű nemzetközi szervezetekkel, közgyűjteményi intézményekkel és szakmai projektekkel való együttműködésben.
Tevékenysége során aktívan részt kíván venni a gyűjteményekben őrzött fotográfiai dokumentumok védelmével, archiválásának módszertanával, nyilvántartásával és tudományos feldolgozásával összefüggő feladatok megoldásában. Fontosnak tartja a gyűjtemény-, és műtárgyvédelmi kérdésekkel kapcsolatos információk összegyűjtését és közvetítését, és iránymutató szakmai állásfoglalások kialakítására törekszik a fotográfiai dokumentumok forgalmával és piaci felhasználásával (kereskedelem, közlés, szerzői jogdíj, etikai szabályok) kapcsolatos kérdésekben.
Mint szakmai szervezet a fotómuzeológusi képzés és továbbképzés szakmai feltételeinek kidolgozásában is részt kíván venni, és e cél érdekében tervezi az egyetemi tanszékekkel történő együttműködést. Megalakulása annál is inkább indokolt, mert most zajlik a fotográfia korszakváltása az ezüstalapú hagyományos technikáról a digitálisra. Önmagában már ez a tény, számos technikai és elméleti kérdést vet föl a közgyűjteményekben, ahol a versenyfutásra emlékeztető alkalmazkodás közepette – virtuális adatbázisok építése, működtetése, közzététele – a legtöbb helyen még a régi fotográfiák retrospektív feldolgozása sem fejeződött be. Ilyen helyzetben nagy jelentősége van a hasonló problémákkal küzdő fotóarchívumok összefogásának és kapcsolattartásának. A Magyar Fotótörténeti Társaság fórumot tud teremteni bármely szakmai kérdésnek. A társaság, elnökének Munkácsy Gyulát, alelnökének Cs. Plank Ibolyát, titkárának Szabó Magdolnát választotta.
Ülést tart a Magyar Fotótörténeti Társaság (MAFOT)
A 2007 nyarán létrejött Magyar Fotótörténeti Társaság (MAFOT) február 28-án tartja első ülését a Mai Manó Műteremház Napfényműtermében (Budapest, Nagymező u. 20.), 16...