Somosi Rita mutatja be Németh Melitta fekete képsorozatait a Bazilika Galériában.
Németh Melitta mostani kiállítása különleges válogatás: három évet ölel át, de csak a kezdeti és végpontokat kijelölve. A fekete alapsík mindkét sorozatban közös, ám a két időszak között eltelt időben a formanyelv gyökeresen megváltozott.
A kiinduló motívum mindig a fény: Németh Melitta ezek vizuális leképezésétől – amelyek eleinte még fénykörök formájában jelentek meg képein – jutott el a geometria szigorú rendszeréig, hogy annak lehetőségeit kihasználva terjessze ki a munkáinak határát.
A 2008-ban készült Struktúra-sorozat festményeinek alapsíkja fekete. Ezeken az akril-vászon munkákon sötét térbe helyezett színes négyszögeket látunk: a színek erőssége, átmenete és a testek játéka révén képeznek összefüggő rendszert vagy rajzolnak ki térbeli alakzatokat. Az így létrejövő raszterhálón belül a sokszor szabálytalannak tűnő, ugyanakkor szigorú matematikai szerkesztés eredményeként létrejövő ritmusváltás mozdítja ki látszólagos nyugalmi állapotukból a kompozíciókat. A felosztott képmező és ezek többirányú igazodása által a négyszögek közelednek-távolodnak egymástól, egyszer hullámzó mozgást imitálva, máskor mértani testeket formálva.
Ezek a kétdimenziós munkák a falon elhelyezve az illúzió által lépnek ki a síkból, míg az utóbbi időkben készült objektek más optikai megoldással élnek. Az alumínium vagy MDF-lapokból kivágott Rejtett színek-sorozat darabjainak néző felé eső oldala fekete vagy fehér. A szín, ami a klasszikus hagyomány szerint a kép felületén lenne látható, itt a művek hátoldalán, élein jelenik meg, s a felületet megtörő rések segítségével a fény által kel életre. A színek reflexei jelennek meg a mögötte lévő felületen, illetve a fény erősségétől, spektrumától, a hordozó anyag vastagságától függően a körülötte lévő térben is, bevonva ezzel a mű egész környezetét annak fizikai terébe. Az áttört felületű munkák egyszerre adnak két- és háromdimenziós képet és mutatnak távolabbi irányba: a kép és a plasztika egy műalkotásban lesz jelen, miközben mindez szinte rejtve marad.
Németh Melitta legújabb munkái, ami ezen kiállítás végpontjául is szolgálnak, ennek a sorozatnak a folytatói. Fény és a környezet itt is az objektek szerves része, ugyanakkor a munkák már a felületükkel is reliefszerűen kiemelkednek a síkból.
A rácsháló szerkezetileg továbbél, ugyanakkor vízszintes és hosszanti tengelyek mentén megtörve válik reliefszerű alkotássá. A színek a térben elforgatott síkok által kerülnek egymással kölcsönhatásba, s nem csak a fény, de a nézőpont változása is más-más képet ad ugyanarról a munkáról.
„Nem képként értelmezem a festészetet, hanem a színek kreatív, térbeli alkalmazásaként” – vallja a művész. A térbeliség foglalkoztatja Németh Melittát, s a kiállításon végigkövethető, ahogyan a szín és a fény adta lehetőségekkel játszva eljut a festményektől a reliefekig. S ezt az utat járhatjuk mi is végig vele.
Elhangzott 2011. március 22-én a Bazilika Galériában.