Egymást érik ezen a tavaszon Navratil Judit kiállításai, az Inda Galériában épp záródó tárlaton az Orákula sorozatot és a hatalmasra növeszett Vizisárkányokat láthattuk, április 21-től, pedig az Óbudai Társaskörben jönnek a legújabb térképek, Játszótérképzelés címmel. Az albérletek és a külföldi városok lerajzolása után, kétgyermekes anyukaként a játszóterek világa került sorra. Az artPortalnak kedve támadt feltérképezni Navratil Judit világát, de mi ezt rajzolás helyett interjú formában tettük.
Háború és béke, 2008. 150×400 cm golyóstoll, tinta papír
artPortal (aP): Időről-időre visszatér nálad a térkép motívuma. Nemcsak az általad térképezésnek nevezett rajzsorozatokban, hanem földrajzilag, a sok költözésben is. Mi tart Budapesten, hiszen élhetnétek Vancouverben is, ahol a férjed nevelkedett?
Navratil Judit (N.J.): Miatttam van így, mindig hazahúzott a szívem. Négy éve azért jöttünk vissza, hogy megtartsuk az esküvőnket, csak itt tudtuk megvalósítani, hogy mindkettőnk családja részt vehessen rajta. A mi esetünkben előfordulhat, hogy egyszeri alkalom a nagycsaládi-baráti találkozó, nem akartunk lemondani róla. Aztán itt ragadtunk, bár valószínűleg nem örökre. Ilyen hosszú időt egyhuzamban még egyetlen helyen sem töltöttünk el, valószínűleg belejátszik, hogy közben született két gyerekünk, ez lelassította a folyamatos költözéseket.
Chicago, 2009 150×150 cm golyóstoll, tinta, grafit papíron – ezt a munkát választották 2014.decemberében a Kepesita Gyűjtemény új darabjául
A férjem Abe, webfejlesztő, szerencsére bárhol tud dolgozni. A jelenben létező figura, van, ami van, azokkal kommunikál, ahol épp tartózkodik, annyira csatlakozik a társadalmi vérkeringéshez, amennyire kedve van. Most egy művészek online megjelenését elősegítő startup-ot próbálnak befuttattani, jelenleg nem hoz sok jövedelmet, úgyhogy az alacsonyabb megélhetési költségek miatt is ésszerűbb Budapesten élnünk egyenlőre.
Navratil Judit munka közben
aP: Hol ismerkedtetek meg?
N.J.: Egy romkocsmában. Abe egy hosszú európai utazás közepén tartott, amikor félig magyar-félig mexikói barátja javaslatára betervezett egy kétnapos budapesti városnézést. A második nap délutánján találkoztunk, minden úticél borult, itt maradt velem. Tizenegy éve történt, azóta együtt vagyunk. Élünk itt és ott. Fél év Koreával kezdtünk, gondoltam megtapasztalom, mennyire megy nekem a külföldi élet, ő pedig megnézi honnan jöttek a szülei. Ázsiai származású, de Kanadában nőtt fel, és csak egyszer járt ott, még 10 éves korában. Korea hangulatos volt, életem egyik leggondtalanabb időszaka. A nagy népsűrűség miatt azt éreztem, nincs lehetetlen, bármi megtörténhet. A semmiből létrejöhet egy kiállítás, fura véletlenek mentén megtörténnek dolgok, folyamatosan ismerősökbe botlottunk a világ ismeretlen helyén. Nagyszabású és nagyhatású kiállításokat nézegettem fél évig, nagyszerű művészek retrospektív cuccait, amiket itt Európában sem látsz, hogy a helyi művészeket ne is említsem.
aP: A keleti hatás, ami érződik a munkáidban, tehát innen ered. Az Inda Galériában használt augmented reality – kiterjesztett valóság applikáció is a férjednek köszönhető?
N.J.: Nem, ez, mint lehetőség, baráti szálon futott be az utolsó pillanatban. De a fejlesztők, Richter Gergely és Takács Barna mellett végül Abe csinálta meg a 3D animációt.
Augmented reality a Nyald a nyelved kiállításon
Ez egy nagyon izgalmas eszköz és bár az applikáció az utolsó pillanatban készült el, a körülményekhez képest kihoztuk belőle amit lehetett – miközben persze számtalan további lehetőséget rejt. Szeretnék a jövőben tovább kísérletezni vele. Egy okostelefonra vagy táblagépre a letölött applikációval nézve, a képből jövő térbeli gúlán további képek láthatók, azaz a valós képhez hozzáadódik egy előzetesen megkomponált virtuális valóság. Úgy lett része ennek az anyagnak, ahogy az életemben sok minden: valahogy kialakult. Eredetileg a játszóteres – térképes kiállításhoz terveztük, hogy a munka elejétől beleépíthessem ezt a lehetőséget, de végül pont fordítva történt, és erre nem maradt kapacitás. A jósdásnál keletkezett egy fotóalapanyag, aminek a bemutatására több terv is volt, de egyiket sem éreztem elég jónak és akkor a fiúk előálltak ezzel a kiterjesztéssel, ami tökéletesen összecsengett a Nyald a nyelved! ( az Inda Galéria-beli kiállítás címe- a szerk.) koncepciójával.
aP: Miről szól valójában az Orákula projekt illetve mi a kapcsolat az Inda-ban kiállított két sorozat között ?
N.J.: Az Orákula projekt egy olyan DIY (csináld magad! – a szerk.) jósda, aminek én vagyok az ezoterikus háziasszonya, és annak, aki szeretné, megrajzolom a jövőjét. Ehhez kell küldeni nekem egy felmerülő kérdést, az erre koncentrált-transzolás közben három darab pénzérme 6 dobásának eredményét (vagyis mennyi fej, illetve írás jön ki), és három fotót: a nyelvedről, valami étkezés maradékáról, és annak végtermékéről. A jósda a napi horoszkópok sekélyes élvezetét kínálja „szemnek-szájnak ingere” stílusban. Egyensúlyoz a new age-szivárványpónis-csakrabuddhák és az értelmezhetetlenül nyakatekert tudományoskodó konceptek között, ezeket megkérdőjelezve.
Mit kell tennem a boldogsághoz? 2015 kréta papíron, 100×70 cm
A „Vízisárkányok” középpontjába felnagyított tengeri meztelen csigákat állítottam, amik köré a plankton nagy egyvelegének struktúrájában kristályosodnak a nagyon is személyes emlékek. Itt a kollektív tudat, illetve a tudatalatti archetípusok izgattak, a cseppek tulajdonsága és a vízminőség témakör. A két sorozat közötti kapocs a Glosszolália című munka, egy kupac objekt – átmenet a csigák, nyelvek és szardarabok között – háttérben hallkan hallatszó Miyu-bababeszéd karattyolásával. Ősnyelv, nyelvnövesztés, nyelvrendszer, mint minden „emberi struktúra” alapja. Utólag azt érzem, ezen a kiállításon sikerült kimondanom amiket akartam. Úgy gondolok rá, mint egy elvetett mag, ami majd nő tovább, ahogy a gyerekek, virtuális- és más valóságokban.
aP: Az ókori Rómában az áldozatként leölt állatok beléből jósoltak, a tied humánusabb megoldás. Az mindenesete látszott a kiállításon, hogy nem ijedsz meg a témától, többször visszatérő motívum volt, az akár neonszinekben pompázó „végtermék.”
N.J.: Igen, a kiállítást körbelengi a „kétgyermekesanyuka” lét testnedvekben úszkáló állapota, a folyamatosan osztott figyelem felszínessége. Régen akartam már csinálni egy nagyon komoly szarsorozatot. A barátnőmmel közös naplóvezető elemünk volt a reggeli kakijóslás. A reggeli kávé utáni formákból (dollárjel, felkiáltójel stb.) láthattuk milyen napunk lesz. Ez akkoriban volt mikor a Fischer Juditék megalapították a Szájjal és Aggyal Festők világszövetségét a SZ.A.F-ot, ahol én lehettem volna a szarfestő.
’így készült’ 2015, toll, tinta, ceruza papíron 150×150 cm
aP: A napló jelleg folyamatosan jellemzi munkáidat, a játszóterek és a vizisárkányok is a jelenleglegi élethelyzeted lenyomatai. Jobban érdekel a „személyes” mint a „közéleti”, most is amikor ennyire rányomja a bélyegét a köz a mindennapjainkra?
N.J.: A „ki vagyok én?” kérdés domináns nálam a kezdetektől. Első megnyilvánulásai ennek a lakásfestések voltak. Abban a korszakban kezdtem el, amikor táskában hordod az életed és soha nem tudod, hol fogsz felkelni. Először barátaim lakásait, albérleteit kezdtem el festeni, aztán a sajátomat, felülnézetből. Gyerekkoromban apukám sokat vitt sárkányfesztiválokra, légifotóztunk, réteken nőttem, mint az elit gaz. Volt egy óriás paplansárkány, amivel a gyerekeket egy karabinerrel rákötött beülőben röptette a levegőbe, és az égen eregettük a mi kis sárkányainkat a nagysárkányról. Talán innen erednek a felülnézeti képeim, ez volt az első absztraháló eszköz amivel átrendezhettem a világot a saját elképzeléseim szerint, megteremthettem az én lenyomatomat. Figurák nélkül, személyes tárgyakon keresztül ábrázoltam valakit. Most a kicsi dolgok felnagyításával, a nagyok összeszűkítésével játszom, „ami fennt az lenn” – szemüveg készítéssel, de az öndokumentálás, naplóírás jelleg változatlanul erős.
A művész a ‘Nyald a nyelved’ című kiállításűnak megnyitóján. Ruha: Giorgia Fonyódi, fotó: Simon Zsuzsanna
Hiszek abban, hogy akkor teszed a legjobbat a világnak, ha magadat takarítod ki és tartod minél tisztábban. (Ennél csak a csúszó-mászó gyermekeket nehezebb.) Tőlem mindig távol állt a közéleti érdeklődés, nem szeretek direkt módon állást foglalni, mert mindennek sok oldala van. Félreértések elkerülése végett, ezzel nem az egyértelműen nagy idiótaságokat szeretném legitimálni, de nem vagyok harcos-támadó alkat. Nagyjából most jutottam el ennek vidám felvállalásához. Nem szeretnék mindenáron tartozni valahová, eleresztem inkább a negatív dolgokat, és hagyom, hogy megtaláljon, ami arra fogékony, ami belőlem jön. Azt hozzátenni a nagy egészhez, amit én tudok.
JÁTSZÓTÉRKÉPZELÉS : a kiállítás 2015. április 22-én, 18.00-kor nyílik az Óbudai Társaskörben és május 17.ig látható.
Navratil Judit a tárlatról: „A játszóterek archetípusaival bemutatott szociometria, kreált terek – természettől eltávolodott művilágok szabályrendszere, mini-társadalom buborékok. A mamalét szimbiózisának lenyomata: rajzkeveredések két bárányhímlő és három fosós-hányós kór között.”