A britek is megtehetnék, hogy egyszerű tiltással akadályozzák meg egyes műtárgyak külföldre vitelét, az ország azonban hosszabb ideje más gyakorlatot folytat. A műtárgyak kivitele – bizonyos értékhatár és „életkor” felett – ugyanúgy engedélyköteles, mint az EU többi tagországában; az engedélyeket a Művészeti Tanács (Arts Council) exportengedélyezési részlege adja ki. Amennyiben a kivinni szándékozott tárgyat ez a szerv – szakértők bevonásával – „nemzeti jelentőségűnek” ítéli meg, átmeneti, általában három hónapos időszakra megtagadhatja a kiviteli engedély kiadását. Ez a tilalom akkor válik véglegessé, ha ez alatt az idő alatt jelentkezik olyan brit közintézmény vagy az adott tárgy ésszerű keretek közötti hozzáférhetőségét a nagyközönség számára garantáló magánszemély, amely vagy aki „fair piaci áron” ajánlatot tesz a műtárgy megvásárlására. A művet kivinni szándékozó személy természetesen nem köteles azt az ajánlattevőnek eladni, ám innentől kezdve a kivitelre már nem kap engedélyt. Nem minden esetben sikerül a kiszemelt műtárgyat ezzel a levédésnél „puhább” módszerrel otthon tartani, ám időközben olyan sokrétű intézményi struktúra alakult ki ennek az ügynek a szolgálatában és olyan intenzívvé vált a különböző intézmények és a tehetősebb magánszemélyek aktivitása, hogy a sikernek igen jó esélyei vannak. A legutóbbi – és értékét tekintve egyben az egyik legjelentősebb –, május elején ismertté vált példa Anthony Van Dyck 1640-41-ben, nem sokkal halála előtt festett utolsó önarcképe, a portréfestészet egyik nagy becsben tartott remeke. A kép közel 400 évig volt brit magántulajdonban, amikor eddigi utolsó tulajdonosa külföldre akarta azt vinni.
Az engedély kiadását az Arts Council a festmény jelentőségére való tekintettel három hónapra felfüggesztette, majd az átmeneti tilalmat újabb negyedévre, idén július közepéig meghosszabbította. A londoni National Portrait Gallery azonnal bejelentette vételi szándékát, a kezdetben 12,5 millió fontos, majd 10 millióra (azaz több mint 3,7 milliárd forintra) lealkudott vételár azonban messze meghaladta anyagi lehetőségeit. A múzeum ezért szinte percek alatt nagyszabású kampányt szervezett, többek között külön honlapot is létrehozott a potenciális mecénások mozgósítására. A legnagyobb támogatást a 21 éve kifejezetten kulturális örökségvédelmi projektek támogatására létrehozott Heritage Lottery Fund nyújtotta 6,34 millió fonttal. Ez a szervezet a szerencsejátékok bevételének egy részével gazdálkodik a kultúráért, a médiáért és a sportért felelős miniszter felügyeletével. 650 ezer fontot az Art Fund adott – a már több mint 100 éve létező független jótékonysági szervezet tagsági díjakból és adományokból gazdálkodik; fennállása során eddig már 860 ezer műtárgy megvásárlásához járult hozzá. Maga a múzeum ennél valamivel többet, 700 ezer fontot tudott elkülöníteni a festmény megszerzésére. A vásárlást tízezer magánszemély adományai is segítették, ők összesen 1,44 millió fontot dobtak össze. A vételárhoz még hiányzó összeget néhány magánalapítvány támogatásából teremtették elő.
A mű most augusztusig új állandó otthonában, azaz a National Portrait Gallery-ben látható, majd – némi konzerválási munkálatokat követően – 2015 januárjától egy 3 évig tartó és 6 állomást magában foglaló belföldi körútra indul, hogy mindazok közelébe eljusson, akik lehetővé tették megvásárlását. A gyűjtésből a mű vételárának kifizetése után megmaradt 343 ezer font e körút szervezési költségeihez járul hozzá.
Kétségtelen, hogy a tiltás a képek sorsa szempontjából egyértelműbb, biztosabb módszer, a brit gyakorlat nagy előnye azonban az, hogy a témát valóban beemeli a közgondolkodásba és össztársadalmi üggyé teszi a legfontosabb kulturális javak otthontartását.