Hogy a német múzeumokban őrzött műtárgyak biztonsága körül nincs minden rendben, arról az elmúlt években már több eset kapcsán megbizonyosodhattunk. Három éve mi is beszámoltunk arról a látványos rablásról, melynek során egy 100 kilós színarany érmét loptak el a berlini Bode Museumból – a tettesek időközben kézre kerültek, de az óriási méretű Maple Leaf-nek nyoma veszett, vélhetően örökre. Még nagyobb hullámokat kavart a drezdai kincstárból, a Grünes Gewölbéből tavaly elrabolt történelmi gyémántok és briliánsok ügye – itt egyelőre még a tetteseket sem sikerült kézre keríteni. A mostani berlini ügy azonban, ha lehet, az említetteknél is jóval rejtélyesebb. Október 3-án a múzeumok nyitvatartási ideje alatt a Múzeumsziget három nagy intézményében, az Alte Nationalgalerie-ben, a Neues Museumban, a Pergamonmuseumban, továbbá egy kiállítási csarnokban összesen 68 műtárgyat locsoltak le valamilyen színtelen, szagtalan, olajos anyaggal. (Ennek összetételét a szakértők időközben már kiderítették, de „a nyomozás érdekeire” hivatkozva nem hozzák nyilvánosságra.) A tárgyak túlnyomó többsége az érintett múzeumok tulajdonában van, 3-4 viszont letétként szerepelt a tárlatokon.
Az támadás célpontjai között egyaránt voltak egyiptomi szarkofágok, kő- és faszobrok, valamint XIX. századi festmények. Ezek egy része nem szenvedett látható károsodást, más részükön viszont jól látható foltok keletkeztek. Különösen problematikusnak a homokkőből készült szobrok tekinthetők, mivel ezek porózus anyaga az olajos folyadékot gyorsan magába szívta. A tettesnek – vagy tetteseknek, mert egyelőre még ezt sem sikerült tisztázni – a múzeumokon belüli és a múzeumok közötti távolságokat figyelembe véve az akcióhoz legalább egy órára volt szükségük. Dolgukat megkönnyítette, hogy az érintett múzeumok a teljesebb látogatói élmény biztosítása érdekében a nagyobb háromdimenziós munkák jelentős részét nem védik üveg vagy műanyag fallal. A nyomozók a biztonsági kamerák felvételein nem találtak semmi gyanúsat, azaz semmi értékelhető nyomot és a biztonsági személyzet is arról számolt be, hogy nem tapasztalt munkája során semmi feltűnőt. A kár felbecsülése folyamatban van, de annyi bizonyos, hogy az összesített kárérték az eddigi legnagyobb a német főváros múzeumainak II. világháború utáni történetében. Egyes leöntött művek már újra láthatóak a kiállításokon, míg mások restaurálása hosszabb időt is igénybe vehet.
A nyomozás egyelőre sötétben tapogatózik és ezért a múzeumok vezetői, felettes szervei és a rendőrség több mint kétheti hallgatás után október 20-án a nyilvánossághoz fordultak. Az incidens napján az érintett berlini múzeumoknak együttesen 3 ezer látogatója volt, adatok azonban csak a jegyét online megvásárló kisebbségről állnak a nyomozók rendelkezésére. A hatóságok most minden látogatót arra kérnek, jelentkezzenek, ha bármilyen információval segíteni tudják az egyelőre semmilyen kézzelfogható eredményt nem hozó nyomozást.
Különös, hogy az érintett múzeumok ernyőszervezetét, a Porosz Kulturális Örökségvédelmi Alapítványt (SPK) elnöklő Hermann Parzinger csak három nap késéssel tájékoztatta az incidensről Monika Grütters kulturális államminisztert és még különösebb, hogy Klaus Lederer, a város kulturális szenátora saját bevallása szerint csak most, a sajtóból értesült a történtekről – mindez vélhetően jó érveket ad az SPK közelmúltban elhatározott átszervezéséért már hosszabb ideje kardoskodók kezébe. (Az SPK tervezett feldarabolásáról itt számoltunk be.) Az ügy nyilvánosságra hozataláig eltelt hosszú időt az érintettek – természetesen – a nyomozás érdekeivel magyarázzák, de sokan megkérdőjelezik, hogy valóban ez volt-e a helyes taktika.
A vandál akció nyilvánosságra kerülése után azonnal megkezdődött a találgatás annak lehetséges hátteréről. A többség a műtárgyrongálást valamiféle tiltakozás megnyilvánulási formájának véli – erre utalhat az a tény, hogy a kiállítási terekből, a vitrinekből nem tűnt el semmi, továbbá a végrehajtás szimbolikus dátuma is – október 3. Németország újraegyesítésének napja, nemzeti ünnep. Más tényezők ugyanakkor nem adnak támpontot ehhez a feltételezéshez – a leöntött tárgyak között eddig sem formai, sem tartalmi-tematikus kapcsolatot nem sikerült találni. Ugyanakkor tény, hogy hasonló olajos anyaggal hajtottak végre korábban támadást a náci időkben az SS terveiben fontos szerepet játszott wewelsburgi várban és Berlinben is. Mindenesetre valamilyen politikai, ideológiai hátteret sejthet az ügy mögött Grütters is, mert – miközben nyomatékosan felszólította a múzeumokat biztonsági koncepciójuk és intézkedéseik újbóli átgondolására – hangsúlyozta, hogy ez a szándékos rongálás „a művészi kifejezési formák, valamennyiünk kulturális öröksége, a nézetek ütköztetésének civilizált formái, demokratikus alapértékeink ellen irányult”.
A gyanú főként Attila Hildmannra terelődik, aki vegán szakács, de főleg aktívan terjesztett szélsőjobboldali, antiszemita nézeteivel és összeesküvés-elméleteivel vált ismertté; a közösségi médiában már százezres követői tábora van. Hildmann a nyáron rendszeresen tartott gyűléseket az Altes Museum lépcsőin, mígnem azokat az illetékes hatóságok a gyűlöletbeszéd tilalmára hivatkozva betiltották. Eközben az SPK is nyomatékosan elhatárolódott tőle és a múzeum bejárata előtt elhelyezett óriási bannereken hirdette nyitottságát, s egyben a rasszizmus, az antiszemitizmus és a nacionalizmus határozott elutasítását. Ettől kezdve a Múzeumsziget intézményei kerültek Hildmann közösségi médiában megosztott megnyilvánulásainak középpontjába. A Pergamonmuseum Baál-oltáráról például többször is azt írta, hogy az nem más, mint a”a Sátán trónja”, „a globális sátánisták és a koronabűnözők centruma”. Szerinte a múzeumban éjszakánként „emberi áldozatot mutatnak be és gyerekeket becstelenítenek meg”. „Most már tudjuk, mért bojkottálják a tüntetéseimet. Mocskos sátánisták” – írta. Nem kímélte a többször démonként emlegetett Angela Merkel kancellárt sem, akinek lakása szerinte nem véletlenül van a Múzeumsziget közvetlen közelében. Hívei október 3-án is több gyűlést tartottak a városban összeesküvés-elméletei népszerűsítésére. Hildmann ellen jelenleg számos feljelentés alapján folyik nyomozás, amibe az állambiztonsági szervek is bekapcsolódtak, az esetleges vádemelésig azonban vélhetően még hosszabb idő telik el. Az viszont valószínűleg gyorsabban kiderül, valóban ő áll-e a múzeumszigeti vandál akció mögött.
Nyitókép: Pergamonmuseum, fotó: David von Becker