Időutazásra hívja a látogatókat a 25. születésnapját ünneplő Várfok Galéria. Most nyílt kiállításuk a Várfok történetiségére, az elmúlt 25 év magyar kortárs művészeti szcénájában betöltött szerepére kívánja helyezni a hangsúlyt.
A megnyitón készült VIDEÓNK ITT látható.
Szalóky Károly galériatulajdonos, Kovács Krisztina művészettörténész és Földényi F. László esztéta,műkritikus a megnyitón Fotó: Várfok Facebook
Három helyszínen, Várfok 25 címmel egy átfogó kiállítás keretében mutatják be negyed százados történetüket, amelyen Szalóky Károly galériavezető szándéka szerint egyértelműen kiderül, a folyamatos fejlődés mellett sikerült megőrizniük egyfajta kontinuitást is. A galéria műkereskedelmi tevékenysége mellett az elmúlt 25 évben számos non-profit projektet vitt végig, értékátörökítésre törekvő szellemiséggel.
Szalóky Károly a Várfok Galéria tulajondosa a megnyitón. Fotó: Várfok Facebook
A Várfok Galériában a felkért művészek emblematikus alkotásai mellett archív fotókkal, dokumentumokkal idézik meg a Galéria emlékezetes eseményeit. Így például feLugossy László és Szirtes János újhagyma dedikálását, a Várfok terek bővülését, Rozsda Endre halála előtti utolsó interjúját, Françoise Gilot 2007-es Galéria19 avatását, El Kazovszkij „pakkját” az Alkoholos Filcből, az egykori kulturális és vizuális telephelyeket, a ma már történelemnek számító Portál és Garázs Galériákat. A kiállítást komoly kutatómunka, a 25 év történetének feldolgozása előzte meg, az installálásban és az arculat kialakításában Csáki László, Balázs Béla-díjas vizuális művész, animációs filmkészítő volt segítségükre.
Ezzel párhuzamosan a Várfok Project Room, ahol 1990-ben pontosan november 30-án a Galéria megnyitotta kapuit, a kezdetekről emlékezik meg Gerber Pál, Gerhes Gábor, Kicsiny Balázs és Kungl György közös tárlatával.
A Várnegyed Galéria válogatása a gyűjtők felé tiszteleg, az ő támogatásukért kívánnak vele köszönetet mondani.
A megnyitón Szalóky Károly PRO VARFOK díjat adományozott Jane és Lance Hattatt gyűjtőházaspárnak
Januárban megjelenik egy könyv is, az elmúlt 25 év tevékenységének szakszerű és átfogó feldolgozása, dokumentálva lesz benne a a Várfok Galéria összes kiállítása és eseménye, művészettörténeti tanulmányok mellett bemutatja a művészkör állandó tagjait is.
A megnyitó közönsége. Fotó: Várfok Facebook
A Várfok Galéria 25 éves jubileumi kiállítása:
AATOTH • BODÓCZKY • BÖRÖCZ • BUKTA • CZIGÁNY • FEHÉR • FELUGOSSY • GILOT • GYŐRFFY • HERBST • HERMAN • HOLLÓS • JOVANOVICS • KAZOVSZKIJ • KESERÜ • KORNISS • MISETICS • MULASICS • NÁDLER • RÁCMOLNÁR • ROZSDA • SZIRTES • SZOTYORY • UJHÁZI • VÁRADY • WEISSENBACHER
Várfok Project Room – A kezdetek
GERBER • GERHES • KICSINY • KUNGL
Várnegyed Galéria – válogatás 25 kortárs magángyűjteményből
A kiállítások 2016. január 30.-ig tartanak nyitva, kedd – szombat 11 és 18 óra között.
A cikk lejjebb folytatódik.